Ezt olvasta már?

0

Az aranyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-5-re legyőzte a görög csapatot a Margitszigeten zajló világbajnokság csütörtöki elődöntőjében, így szombaton az aranyéremért játszik.

A magyar csapat legjobbja Hosnyánszky Norbert és Vámos Márton volt, ők egyaránt két gólig jutottak, a kapuban pedig Nagy Viktor remekelt. Az ellenfél a második félidőben csak egy gólt tudott dobni.

Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese szombaton száll vízbe legközelebb: a világbajnoki címért zajló összecsapást a késő esti szerb-horvát csata győztesével 20.30-tól rendezik.

 

Eredmény, férfi vízilabda, elődöntő:

Magyarország-Görögország 7-5 (2-1, 3-3, 1-0, 1-1)

-------------------------------------------------

góldobók: Vámos, Hosnyánszky 2-2, Erdélyi, Gór-Nagy, Hárai 1-1, illetve Geniduinasz 3, Funtulisz 2

 

Nehéz ellenfélnek ígérkezett a görög csapat, még akkor is, ha jó ideje nem maradt alul csütörtöki riválisával szemben a magyar együttes. A legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésen egyszer sem kapott ki a piros-fehér-zöld színeket képviselő gárda, igaz, nem is nyerte meg mindegyiket, három győzelem mellett három döntetlen született. Így "ikszeltek" a felek az eddigi utolsó meccsükön pár hete Pireuszban a Szamarcidisz Kupán, továbbá a tavalyi, riói olimpián sem bírtak egymással, az ottani csoportmérkőzés 8-8-cal zárult, az ötödik helyért rendezett találkozó viszont 12-10-es magyar sikerrel ért véget. Ugyancsak nyert a folytatásban aranyéremig menetelő magyar válogatott a 2013-as világbajnoki vizes randevún, ahol a negyeddöntőben 9-3-ra győzött.

Ezúttal Budapesten, a Hajós uszodában a világbajnoki döntőbe jutás volt a tét, s a teltházas nézősereg, a mintegy hétezer ember azt láthatta az első negyed elején, hogy a görögök kettese, Konsztantinosz Geniudiasz hatalmas lövést zúdított Nagy Viktor kapujának jobb felső sarkába. Erdélyi Balázs azonban emberelőnyből rögtön válaszolt, Hosnyánszky Norbert parádés csavargóljával pedig "hazakerült" a vezetés (2-1). Nagy nagyot védett, majd növelhette volna előnyét a magyar együttes, de kimaradtak a lehetőségek.

A második negyedben fórból egyenlítettek a görögök, de ezúttal sem késett a gyors válasz: Vámos Márton balkezes bombája utat talált a rivális kapujába. Az emberelőny kínálta eséllyel újfent élt az ellenfél, ráadásul kétszer is, a triplázó Geniduniasz jóvoltából (3-4). A nagyszünet előtt Gór-Nagy Miklós révén sikerült az egyenlítés, a görögökéhez hasonlóan szerencsés találattal, a kapusról a hálóba pattanó labdával, mi több: a vezetést is sikerült visszavenni öt másodperccel a játékrész vége előtt, amikor is az addig az emberfórok kiharcolásában jeleskedő Hárai Balázs centerből csavart tökéletesen (5-4).

A harmadik negyed elejének néhány hiábavaló oda-vissza úszkálása után Vámos másodjára is igazolta, hogy félelmetesen működik a balkeze, emberelőnyből lőtt védhetetlenül a kapuba (6-4). Nagy Viktor folytatta remeklését, néhányszor a kapufa is vele volt, ekkortájt azonban a magyar támadások is hatástalanok maradtak.

A befejező nyolc perc első találatát Hosnyánszky jegyezte: az olimpiai és világbajnok pólós távolról hatalmas lövéssel vette be a kaput (7-4). A görögök emberelőnyben is hiába próbálkoztak, nagyszerű védekezést mutattak be a magyarok Nagy Viktorral az élen. A legvégén a hat az öt elleni játékban egy gólt valahogy összehozott ugyan a rivális, de ez érdemben már mit sem ért, nyert 7-5-re, ezzel pedig világbajnoki döntőbe jutott a magyar férfiválogatott.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0