Ezt olvasta már?

0

Az átlagosnál többen haltak meg júliusban a hőhullámok miatt az Európai Unióban

Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentéséből.

A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták - írták.

Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése "szokatlanul magas érték" egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban - a pandémia első évében - ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.

A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között. A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal. Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában. Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban - jegyezték meg.

Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat - írták.

Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.

Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lyukas lett a gyerek tejfoga - Tényleg nem számít, hiszen úgyis kiesik?

Sok szülő megkönnyebbül, amikor a fogorvos azt mondja, hogy nem gond a gyerek lyukas foga, hisz „csak” tejfogról van szó. Gyakori...

Megható köszönőlevelet kaptak a mentősök egy kisfiú súlyos balesete után

Megható történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. Egy szülő levele érkezett hozzájuk, amelyben háláját...

Meredeken zuhan a brit gazdaság

Főleg az iráni háború okozta bizonytalanság és az energiahordozók drágulása miatt.

Újabb bizonyítékot találtak a torinói lepel eredetisége ellen

Újabb vizsgálat támasztja alá, hogy a torinói lepel középkori hamisítvány lehet.

Kucsera Gábor gyermeki tojásvadászaton jártak, eszméletlen cuki videó

A sportoló kertjében indult a családi reggel.

A Tisza-szlogen kiabálása miatt vertek véresre három fiatalt a Sepsi OSK edzői

Három sepsiszentgyörgyi fiatalt vertek meg húsvéthétfőn az utcán, miután a Tisza Párt szlogenjét skandálták. A Sepsi OSK edzői és...

Alkonyi Zalán: A pánik jelei érzékelhetők az MCC-ben

Ismeretterjesztő anyagba csomagolt Fidesz-propaganda írására mondott nemet, ezért valószínűleg kirúgják.

Halálos betegségeket okozhat a hanyag fogmosás?

Egy rossz szokás, ami az életedbe kerülhet!

0

Sport

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Az Atlético Madrid elleni meccsen villant a Barcelona sztárja.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel

Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.

Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"

Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.

Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja

Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.

Bulvár

Hadházy Ákos szerint a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forint ellenében fél év helyett csak öt nap a várólista

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán posztolt arról, hogy a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forintért fél év helyett öt nap a várólista egy anyajegy eltávolításhoz.

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?

J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

0