Az új okosparkban alakítják ki a kaposvári Civilek Házát
Új közösségi teret kapnak a civil szervezetek Kaposváron.
Kaposvár Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a megyeszékhely élhető, emberléptékű város legyen, ahol a lakosság minden tagja megtalálhatja boldogulását, aktív szabadidő eltöltési lehetőségét, megélheti, megtapasztalhatja a közösség erejét, a valahová tartozás érzését.
Ezen célt szolgálja a „Civilek Háza kialakítása” elnevezésű projekt, melynek közvetlen célja olyan tér kialakítása, amely a kulturális és közösségi élet emblematikus színterévé válhat.
A projekt során a Kaposi Mór Oktatókórház egykori kórház Déli tömbjének azon felhagyott épületét – melyben egykor a fertőző osztály működött – oly módon alakítják át, hogy az a kaposvári civil szervezetek munkájához szükséges irodáknak és közösségi tereknek adhasson otthont. A projekt része a kórház egykori déli tömbje rehabilitációjának, melynek keretében új park, játszótér, bábszínház, sok zöldterület, és egy gyönyörű, új sétány kialakítása már 2019-ben elkészült.
A fejlesztés eredményeként létrejövő, 1173 négyzetméter hasznos alapterületű épületet nem csupán helyszínnek, hanem társadalmi központnak szánják. A létrejövő két konferenciateremmel, a 16 db irodahelyiséggel, edzőteremmel, a teakonyhákkal és kisebb raktárral is ellátott központ jó eséllyel fogja szolgálni a civilek, de akár a vállalkozások igényeit is. Fontos állomás volt a konkrét igények felmérése, ami jó alapot és információt szolgáltatott már a tervezéshez, ugyanis az épület belső kialakítása során mindezen igényeket is figyelembe vették.
Kaposvárra jellemző az aktív, összetartó társadalom. Számos olyan civil szervezet működik a városban, melynek tagsága egész évben folyamatosan aktív, tagságuk számára rendszeresen szerveznek programokat, sőt tagságukon túl is hatással bírnak az emberekre. Kaposvár önkormányzata a törvényi kötelezettségein túl, önként vállalt feladatok ellátásával is segíti e szektor szereplőit. A városban 1000-nél is több civil szervezetet regisztráltak. A Civilek Háza kialakításának fő célja, a hogy a városban aktív szereplők számára helyet, központot biztosítson. A gyermekektől kezdve az aktív korú dolgozó embereken át egészen a szép korúak életminőségét, egészségét, közösségi életét támogató, elsősorban társadalmi hasznosságot célzó központként működjön Kaposvár megújuló belvárosi körzetében.
A fejlesztést Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint kedvezményezett, a Virágzó Kaposvár CLLD projekt egyik kulcsprojektjeként valósítja meg.
A „Civilek Háza kialakítása” (TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00599) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A projektről bővebb információt a következő oldalon olvashatnak: www.kaposvar.hu
Forrás: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
hírek innen, onnan
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...
Orbán Viktor katonai aktája került elő, a levéltári szakértők vizsgálni kezdték a titkosszolgálati lapokat
A katonai nyilvántartás és az A-karton valódi tartalma A Fidesz elnökének sorkatonai éveiből származó elhárítási...
Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
Csontsoványan, elfertőződött sebekkel, életveszélyes állapotban találtak rá Buckyra, a súlyosan elhanyagolt kutyára, aki a megmentése...
Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
Történelmet írt Deb Haaland Új-Mexikóban: a 65 éves politikus az Egyesült Államok első indián származású női kormányzójaként...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


