Ezt olvasta már?

0

BL-selejtező - Sokat érhet az idegenben lőtt gól az FTC-nek

A Ferencváros kedden 20 órától játssza a Dinamo Zagreb elleni párharc hazai visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, s a magyar bajnok kedvező helyzetben van, mivel egy hete 1-1-et ért el a horvát fővárosban.

A továbbjutó csapat a BL-selejtező negyedik fordulójában a norvég Rosenborggal vagy a szlovén NK Mariborral találkozik, és amennyiben ismét sikerrel jár, a csoportkörbe kerül, búcsúja esetén pedig az Európa-liga főtábláján folytathatja nemzetközi szereplését.

A FTC és a Dinamo párharcának vesztese az Európa-liga-selejtező negyedik körébe kerül, és az izraeli Makkabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva lesz az ellenfele. A Rosenborg 3-1-re nyert Szlovéniában, a Suduva pedig 2-1-re győzött Izraelben az első meccsen.

A magyar bajnoki címvédő már a zágrábi döntetlennel megdöntötte saját - több mint ötvenéves - klubrekordját a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen korábban az 1965/66-os BEK-idényt kezdte úgy, hogy négy mérkőzésen nem talált legyőzőre, a múlt keddi összecsapás pedig már az ötödik ilyen találkozója volt Szerhij Rebrov vezetőedző együttesének.

A Ferencváros fehérorosz csatára, Mikalaj Szihnyevics a klub honlapján úgy fogalmazott, az 1-1 remek eredmény idegenben egy olyan csapat ellen, mint a Dinamo Zagreb.

"Persze, voltak hibáink, de a lényeg, hogy jó helyzetből készülhetünk a visszavágóra. A legfontosabb, hogy ne kövessünk el buta hibákat. Csapatként kell felmennünk a pályára, nem szabad egyénieskedni, mindenkinek a közös célért kell küzdenie" - nyilatkozta.

A támadójátékos elárulta, Szerhij Rebrov felhívta a figyelmüket, hogy ne menjenek bele fölösleges kakaskodásokba az ellenféllel, nehogy ezért sárga vagy piros lapot kapjanak, a horvátok ugyanis valószínűleg "utazni" fognak erre.

Az ukrán középpályás, Ihor Haratin - aki mind az öt eddigi kupameccset végigjátszotta - úgy vélekedett, a visszavágón többször kell kapura lőniük, mint Zágrábban, ehhez pedig több lehetőséget kell kidolgozniuk, helyzetbe kell hozniuk a csatárokat.

"Gólokra lesz szükségünk ahhoz, hogy elérhessük a célunkat. Tudjuk, hogy komoly erőpróba vár ránk, de nagyon motiváltak vagyunk, mindent megteszünk azért, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerüljünk az álmaink megvalósulásához" - szögezte le.

Az már a párharc első mérkőzése előtt biztossá vált, hogy a kedd esti visszavágón telt ház lesz a Groupama Arénában. A játékvezető a francia Ruddy Buquet lesz, aki magyar csapat meccsén eddig egyszer bíráskodott, amikor 2013-ban a Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina otthonában az Európa-liga selejtezőjében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0