Ezt olvasta már?

0

Babettával utazták körbe a Balatont

A hétvégén második alkalommal gyűltek össze Siófokon a Babetta motorok szerelmesei, hogy járművükhöz képest igencsak kalandos utat járjanak be: két nap alatt kerülték meg a Balatont.

A rendezvény szervezője Balogh László Roland szerint a közösségi oldalakon szervezett kalandra meglepően sokan jelentkeztek. babetta

– Már a tavalyi túránk is nagyon jól sikerült. Főleg ahhoz képest, hogy mindössze hárman voltunk, nem volt felvezető autónk, alkatrészünk, igazából csak úgy elindultunk megkerülni a tavat. Az ötlet úgy látszik másokban is felébreszthette a kalandvágyat, hisz ebben az évben harminckilencen vágtunk neki a távnak. – mondta el Balogh László Roland.

– A tervből most sem engedtünk, vagyis az alapelv az maradt, hogy nincs terv. Első nap Siófoktól Keszthely érintésével a Révfülöpi szállásig terveztünk eljutni. A legtöbb motorosnak ez sikerült is. A második nap a maradék távot teljesítettük, és délután négy óra fele értünk vissza Siófokra. Így még egy fürdésre is maradt idő.

Az ilyen típusú motorokat, – melyek korai változatainál még a pedál sem hiányzott, hogy emberi erővel pótolhassák a tulajdonosok a hiányzó lóerőket – alapvetően nem ilyen terhelésre tervezték. Harkányi Zsolt szerint a konstrukció gyengeségeit a történelem és a különleges körülmények tovább erősítették.

– Nem tudtam időben Babettát beszerezni, így egy modernebb robogóval kísértem a csapatot az út során. Ha már így alakult, akkor fiammal Mátéval mi biztosítottuk a szerviz hátteret és nálunk volt elsősegély csomag is. Az utóbbira nem, a szerszámokra viszont annál több szükség volt az út során. Többször álltunk meg defektet javítani, de sok hiba előjött azért is, mert a legtöbb motort padlásról, pincéből, tyúkólból vették elő, hogy indulhassanak vele a rendezvényen. Így az rozsdás alkatrészek és benzin miatt többször volt szükség gyújtásállításra, karburátor tisztításra is. A típus általános betegségébe, a benzincsap hibájába is többször szaladtunk bele, és javítottuk meg sikerrel. – mondta el Harkányi Zsolt.– Egyetlen embert vesztettünk el pár órára Keszthelyen, de aztán ő is meglett, így nagyjából közösen harcoltunk meg minden egyes kilométerrel. Végzetes műszaki hiba miatt egy motoros esett ki a csapatból, őt kompra raktuk. Egy túrázó szenvedett kisebb balesetet, de ő sem motorral, csupán belerúgott egy kapuba véletlenül, amitől eltört egy lábujja. Néhányan az ország másik feléből érkeztek, így második nap változatos útvonalakon jutottak el a célig, hogy aztán időben hazaindulhassanak. Végül huszonnyolcan érkeztünk vissza Siófoki hajóállomásra, ahol ünneplő tömeg fogadott minket. – emlékezett vissza Balogh László Roland. – Az biztos, hogy a siker miatt jövőre is megrendezzük ezt a túrát. De lehet, hogy néhány dolgot újra kell gondolni a szervezéssel és a létszámmal kapcsolatban is.

Forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

250 éves idén az amerikai demokrácia - A Függetlenségi Nyilatkozat mondta ki, Amerika nem angol gyarmat

Az USA, az Amerikai Egyesült államok világviszonylatban a fiatal nemzetek, országok közé tartozik a 250 éves történemével. Persze a...

Olyasvalamire készül az HBO, ami milliókat varázsolhat el

Az új HBO-sorozat részletesebben és következetesebben mutathatja be Harry varázserejét és a mágia szabályait.

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy...

Magyar Péter egyszerűen nem érti a Fidesz legújabb akcióját, Pócs Jánosék ezért támadták be a Tisza Párt iskolakezdési támogatását

Magyar Péter és az új kormányzat komoly ellenzéki sortűz alá került az őszi tanévkezdéshez kötődő...

Ez a jelenet mai napig ledöbbenti a nézőket a Netflixen, annyira hatásos

Eddie Munson Metallica-jelenete a Stranger Things negyedik évadából sokak szerint a Netflix legikonikusabb pillanata.

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0