Balaton-átúszás: hasznos tippek Mányoki Attilától
A Balaton-átúszás évről-évre egyre népszerűbb, idén közel 10.000-en is rajthoz állhatnak. Amire mindenkinek figyelnie kell, az a felkészülés: az 5200 méteres távot ugyanis csak úgy lehet biztonsággal teljesíteni, ha a versenyző jó formában van, alaposan „bemelegített”.
A versenyt szervező BSI (Budapest Sportiroda) honlapján, illetve a közösségi médiában, Mányoki Attila hosszútávúszó már márciustól segít hasznos tanácsaival, tippjeivel a felkészülésben – de azt ő is hangsúlyozza, hogy a célok, tervek megvalósítása csak kitartó munkával érhető el. A jelenleg Írországban, edzőtáborban tartózkodó sportoló júniusi üzenetében elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyíltvízi úszás sokkal többről szól, mint a medencés úszás. „Mivel szabadban történik ezért is van, hogy több mindenhez kell tudnunk alkalmazkodni az adott napon. Szél, hullámok és a tó hőmérséklete is megtudja nehezíteni az átúszást. Magam részéről is mindig a legrosszabbal számolok, hogy a nagy úszás alkalmával bármi is kedvezőbben alakul azt egy pozitívumnak tekintsem. Ennek érdekében a felkészülés alatt kell többet tenni picit az ideálishoz képest. Mennyivel jobb őszinte mosollyal kijönni a vízből, mint esetleg sápadtan.”
Az Északi-csatorna átúszására készülő bajnok tapasztalata szerint a felkészülésben sokat segíthet még, ha az úszást megelőző hetekben több alkalommal is tavakban történik az edzés. „Az idő is sokkal jobban telik, amennyiben nem egyedül úsztok, hanem társasággal és a biztonság szempontjából is sokkal jobb. Magam sem szeretek egyedül kint lenni a nyílt vízen, függetlenül attól, hogy nem jövök zavarba a különböző dolgoktól.”
Sokakat foglalkoztat, hogy vajon az utolsó hónapban szükséges-e változtatni az edzés mennyiségén? Attilának erre is megvan a válasza: „Javasolnám, hogy a június hónap első felében próbáljatok úszni egyszer 3.5-4km-t egyben. Ez a mennyiség egy jó támpont tud lenni, hogy kb. mennyi idővel számolhattok az átúszás alatt!”
Amire még figyelni kell: a megfelelő tájékozódás, levegővételre. „Ilyenkor nem kell kapkodni, csak a tapasztalat szerzése a fontos, minden másra a medence tökéletes. Az utolsó héthez érkezve a felkészülésre hagyott időt és mennyiséget napról napra lehet csökkenteni. 60perc – 50perc – 40perc – 30perc – 20perc. Magam is a versenyek előtti napon csak 15-20 percet szoktam kényelmesen, lassan úszni. A meleg miatt nagyon figyeljetek a folyadék és vitamin pótlásra! Ezeknek is óriási szerepük van abban, hogy a hétköznapokon is jól tudjunk teljesíteni!” – üzeni Attila a 36. Lidl Balaton-átúszásra készülőknek, és természetesen mindenkinek sok sikert kíván, akárcsak a szervezők!
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


