Ezt olvasta már?

0

Balaton: leghosszabban az izraeli vendégek maradnak

Gyógyszállók helyett inkább wellness-szállodákat keresnek a balatoni üdülőkörzetbe érkezők, a wellness-szállodák mind a zalai, mind a veszprémi partszakaszon kiemelkedő forgalmat bonyolítottak tavaly január-novemberben, derül ki a KSH. legfrissebb Statisztikai Tükör című kiadványából.

A jelentés szerint a tavalyi első 11 hónapban összességében 4 százalékkal kevesebb volt a vendég a Balaton körül. A magyar vendégek száma 3,5, a külföldieké 6,1 százalékkal csökkent az időszakban 2009-hez képest. A régióba összesen 1 millió 133 ezer vendég érkezett, akik 3 millió 901 ezer vendégéjszakát töltöttek el a körzet szálláshelyein. A vendégéjszakák számában szintén visszaesés jellemezte az időszakot: 6,4 százalékkal maradt el a 2009-es azonos időszakához képest. Legnagyobb mértékben a Balaton Somogy megyei részén esett vissza a forgalom: a vendéglétszám 15%-kal, az igénybe vett éjszakák száma megközelítőleg 20%-kal csökkent. A szállodai vendégéjszakák számáról elmondható, hogy Somogy megyében 22%-kal csökkent, a veszprémi partszakaszon megegyezett a 2009-essel, a zalain viszont 3,4%-kal nőtt. A wellness-szállodák kiemelkedő forgalmat bonyolítottak, vendégéjszakáik száma Zala megyében 70%-kal bővült, a veszprémi partszakaszon pedig az előző évinek több mint kétszeresére emelkedett. Ezzel szemben 7%-kal csökkent a balatoni gyógyszállodák forgalma.

A külföldi vendégek közül a legtöbben még mindig Németországból érkeztek, annak ellenére, hogy számuk és eltöltött vendégéjszakáik száma 14%-kal elmaradt az előző évitől. Ausztriából 5%-kal jött kevesebb vendég, akik 8%-kal kevesebb éjszakára foglaltak szállást, mint egy évvel korábban. Közel másfélszeresére nőtt az orosz és csaknem kétszeresére az ukrán vendéglétszám, ezzel szemben negyedével visszaesett a dán, ötödével a holland, több mint egytizedével pedig a lengyel és az olasz vendégforgalom. Az amerikai kontinensről idelátogatók száma 17%-kal fogyatkozott, míg az Ázsiából (legnagyobb arányban Kínából) érkezőké ugyanennyivel meghaladta a 2009-est.

Forrás: KSH

A belföldi vendégek átlagosan 3, a határainkon túlról érkezők 5 éjszakát töltöttek a balatoni szálláshelyeken. A leghosszabb ideig jellemzően az izraeli vendégek maradtak, átlagosan 9 éjszakát. A tartózkodási idő a zalai partszakaszon volt a leghosszabb: a külföldiek átlagosan 5,5, a belföldiek 3,2 éjszakára vették igénybe a szálláshelyeket.

2010. november végéig a balatoni szálláshelyek összesen 18,7 milliárd forint bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami folyó áron 11,6%-kal kevesebb az előző évinél, és az országos szállásdíj-bevételek 16%-át tette ki. A bevételek több mint nyolctizedét a szállodák realizálták, ebből a gyógy- és wellness-szállodák részesedtek a legnagyobb arányban (38-, illetve 34%-kal). A szálláshelyeken elfogadott üdülési csekkek összértéke 4,6 milliárd forintot tett ki (7%-kal kevesebbet a tavalyinál). A balatoni szállodák a január-novemberi időszakban egy kiadott szoba után átlagosan bruttó 11 736 forint árbevételt könyvelhettek el, ami 8%-kal elmaradt a tavalyitól. Ezen belül a gyógyszállodákban 11%-kal (11 749 forintra), a wellness-szállodákban 5%-kal (14 893 forintra) csökkent az egy kiadott szobára jutó fajlagos szállásdíj-bevétel. Az üdülőkörzet szállodái az első tizenegy hónap során az országosnál egy százalékponttal alacsonyabb, átlagosan 45%-os szobakihasználtsággal működtek. 

 

forrás:turizmusonline.hu

F.T.A.







0
0
0

hírek innen, onnan

Korrupt a korrupcióellenes hatóság elnöke is? – Newscast

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke ellen vádat emeltek – pár nappal azután, hogy ő magát a NER egyik áldozatának mondta egy...

Meglepő fordulat: Így alakul az időjárás a hét második felében.

A következő három napban hazánkban változékony, záporos időre számíthatunk, helyenként erős széllel és jelentős...

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk...

Ritka kulturális éjszaka Szentendrén: látványos programokkal készülnek a szervezők

Sokszínű program, köztük tárlatvezetések, kiállításmegnyitó, zene és fényinstalláció várja az érdeklődőket a múzeumok...

Amikor igazán szükség van rá, a férfiak munkahelyi kapcsolatai jobban hasznosulnak

Nők és férfiak eltérően tudják kihasználni a munkahelyi kapcsolataikat, amikor állást keresnek. Kutatásunk szerint a hálózatok a...

Másodszorra sem sikerült tartósan feléleszteni a Pécs–München-járatot, de a pogányi reptér nem adja fel

Hétfőn szállt fel az utolsó müncheni gép a Pécs–Pogány Nemzetközi Repülőtérről. A városvezetés és a reptér vezetése bizakodó,...

Nem tart sokáig a zavartalan nyári idő, kiadták a figyelmeztetést

Az érkező hidegfront hullámot vet térségünkben, csak csütörtökre vonul át felettünk. Nagyobb területen növekszik a záporok, zivatarok...

Az ezüstös pikkelyke nem mindig rossz jel a fürdőszobában: rejtett problémára hívhatja fel a figyelmet

A fürdőszoba apró, csillogó lakója első pillantásra csupán egy kellemetlen betolakodónak tűnhet, amelytől egyetlen mozdulattal meg lehet...

Túlárazás, értelmetlenség, politikai vetítés: a NER emlékműve lesz a mohácsi híd

Pontosan tudta az előző kormány, hogy semmi sem indokolja a mohácsi híd és a kapcsolódó alföldi utak kétszer kétsávos kiépítését,...

Ha ilyen ruházati cikket vásárolt, semmi esetben ne vegye fel: a hatóság visszarendelte a terméket

Termékvisszahívást rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az Aldi Magyarországgal közösen.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0