Ezt olvasta már?

0

Balatoni páros a dobogón

A 2017-es Országos Rally Challenge indulóinak sorában Siófok színeit képviselte Gyarmati Ariel és Kocsis György. A páros egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel szállt harcba a bajnoki pontokért 7 futamon.

„2017-re azt tűztük ki célul, hogy lépést tartsunk a felgyorsult mezőnnyel, illetve megvédjük a tavalyi bajnoki címünket – mesélte a duó. A cél érdekében még technikát is váltottunk, és egy IX-es Mitsubishivel neveztünk a bajnokságba. Az átállás azonban nem ment zökkenőmentesen: nem találtuk meg elsőre a kocsi megfelelő beállításait, folyamatosan építettük, dolgoztunk rajta, de mindig újabb csontvázak hullottak ki belőle.”

A balszerencse már rögtön a szezonnyitó Miskolc Rallyen utolérte a párost: a 4. szakaszon műszaki hiba lépett fel a Mitsubishinél, ami miatt már az első napon a futam feladására kényszerültek. A bajnokság az Ózd Rallyval folytatódott, ahol a mitfahrer – egészségügyi okok miatt – nem tudta elfoglalni a jobb1-et. Helyette egy régi-új navigátor, Németh Gergely segítette a pilótát. Miskolc után azonban Ózdon sem sikerült a szépítés: a váltó megadta magát, így a 7. gyorsasági szakaszon fel kellett adniuk a küzdelmeket.

Két nullás verseny után a murva meghozta a sikert Gyarmatiéknak Szombathelyen, ahol magabiztos győzelmet arattak. Még úgy is, hogy egy műszaki probléma, valamint egy vezetői hiba is becsúszott náluk. A győzelmi mámor azonban nem tartott sokáig, ugyanis a Székesfehérvár Rallyen újabb oka adódott a siófoki alakulatnak a bosszankodásra. A futam során annyi defektet összegyűjtöttek, hogy a végén már nem volt lehetőségük az újabb abroncscserére. A 9. szakaszon beszerzett utolsó defekt végérvényesen rányomta bélyegét a szereplésükre.

Júliusban ismét egy murvás verseny következett, méghozzá a Veszprém Rallye. A szombathelyi győzelem után jogosan gondolhatta azt a páros, hogy ez az a terep, ahol meg tudják mutatni, hogy igenis számolni kell velük. Fortuna azonban ekkor sem állt mellettük: a 4. szakasz rajtjában már lehetett érezni, hogy nincs erő a kocsiban, a gyors felénél pedig már minden pirosan világított a műszarfalon – mint utólag kiderült, a turbó meghibásodása miatt.

„A pechszéria után sokat törtük azon a fejünket, van-e értelme folytatni a pontvadászatot a bajnokságban, vagy esetleg próbáljuk ki magunkat egy-egy vendégszereplés alkalmával a Mitropa Kupa mezőnyében. Többször is átszámoltuk a pontjainkat, illetve sorra vettük az opciókat az évben hátralévő két versenyre, aminek eredménye az lett, hogy matematikai esélye van még annak, hogy dobogósok legyünk év végén. Ezt a lehetőséget pedig nem akartuk kihagyni.”

És milyen jól tették! A Mecsek Rallyet megelőzően a Mitsubishi több fejlesztésen is átesett, amit abszolút eltalált a csapat. Gyarmati és Kocsis folyamatosan gyorsultak, végig meccsben az ellenfelekkel, s végül az ORC értékelés 2. pozíciójába kormányoztak be az Evo IX-est. Ezek után vérszemet kapva álltak a szezonzáró Eger Rallye rajtjába, amit magabiztosan meg is nyertek.

Sikerüknek köszönhetően év végén is felállhattak a képzeletbeli dobogóra!

„Boldogok vagyunk a 3. hellyel – még úgyis, hogy az elsődleges célunk a győzelem, a tavalyi bajnoki cím megvédése volt. Az idei buktatókból, fejlesztésekből nyerünk erőt a folytatáshoz, ami 2018-ban még erősebb lesz, és minden egyes pontért meg kell majd küzdenünk – összegezte Gyarmati Ariel.

Kocsis György hasonlóan értékelte a szezont: „Felemás érzésem van az idei évvel kapcsolatban. Amikor nem volt gond a kocsival, jó időket autóztunk, élveztünk a menetelést. Ám a rengeteg műszaki probléma jócskán kedvünket szegte. Persze, a Mitsubishinek is ki kellett nőnie a gyermekbetegségeit, így bízunk benne, hogy a nehezén már túl vagyunk, és jövőre újult erővel támadhatunk – akár itthon az ORC-ben, akár egy nemzetközi bajnokságban. Köszönjük mindenkinek a szurkolást, támogatást, aki egy kicsit is hozzátett ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni ezt az évet!”

 

Forrás: hirbalaton.hu/siofok.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0