Bárki megtudhatja, szerepel-e a szabálysértési nyilvántartásban
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elkészített informatikai projekt 1,28 milliárd forintba került.
Megújult a szabálysértési nyilvántartás rendszere hétfőtől, a jövőben bárki akár az interneten keresztül lekérheti a rá vonatkozó adatokat. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján mérföldkőnek mondta az európai uniós források bevonásával megvalósult fejlesztést.
Emlékeztetett arra, hogy korábban a 12 különböző hatás- és illetékességi körű szabálysértési hatóságnak külön-külön vezetett, "papíralapú" nyilvántartása volt, ez nehezítette a szabálysértők "előéletének" nyomon követését.
Az új, az adatokat összesítő elektronikus adatbázishoz a közigazgatás, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás szervei, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal férhetnek hozzá, de lehetőség van arra is, hogy térítési díjért más szervezetek is "lekérdezhessenek" adatokat.
Példaként említette, hogy a jövőben a rendezvények, például futballmeccsek rendezői is lekérhetnek adatokat a központi rendszerből, hogy a korábban kitiltott "nemkívánatos" személyek ne juthassanak be az adott programra.
Bármely magánszemély is lekérheti a rá vonatkozó adatokat az interneten keresztül (www.nyilvantarto.hu), ez a lehetőség évente egyszer ingyenes. Az adatszolgáltatást az Ügyfélkapun keresztül teljesítik, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá mások adataihoz.
Az új rendszerben csak a 2010. január 1-jétől bevitt adatok szerepelnek, a korábbiak nyilvántartása megmarad "papíralapon".
Az új nyilvántartással ki lehet szűrni a visszaeső bűnelkövetőket, például, azokat, akik rendszeresen követnek el 20 ezer forint alatti bolti lopásokat, így adott esetben tettük már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősülhet majd. A szakemberek azt várják az új rendszertől, hogy közvetve csökkenti majd a szabálysértések számát.
Ignácz István kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy a rendszer biztonságos, az abba felvitt adatokhoz csak a megfelelő jogosultságokkal lehet hozzáférni.
Forrás: MTI

- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

