Baromfitoll-hulladékból készült szigetelőanyagokat mutattak be Siklóson
Külső homlokzat- és födémszigeteléshez is használható az a két baromfitoll-hulladékból előállított - magyar szabadalmat jelentő - szigetelőanyag, amelyet egy 2014 augusztusában indult kutatás-fejlesztési program keretében hoztak létre. - Pécsi Napilap -
Az a projekt zárórendezvényén közölték: a konzorciumot vezető siklósi Bern Építő Zrt. három másik magyar és egy norvég szervezettel együtt indított kutatási projektet e veszélyes hulladék építőipari szigetelőanyagként történő újrahasznosítására. Az MTI-nek eljuttatott tájékoztató szerint évente mintegy tízezer tonna baromfitoll keletkezik Magyarországon.
E melléktermék 90 százalékát - költséges és környezetkárosító módon - elégetik - hangsúlyozták. Major József, a szabadalom tulajdonosa és a konzorciumban résztvevő EU PCM Nonprofit Kft. ügyvezetője a projektzárón kifejtette: a prototípus-kutatásban 1500 különböző kísérletet végeztek, az előállított termékek több mint 90 százalékát egész és darált baromfitoll képezi és kilenc - köztük a polifarbe nevű - adalék biztosítja azok statikai szilárdságát, a tűzállóságát, illetve a kártevők, rovarok elleni védelmét.
A tollkarton elnevezésű külső homlokzati hőszigetelő, és a tollfa nevű, belső hő- és hangszigetelő termék szigetelő hatása mellett környezetvédelmi jelentősége is óriási - tette hozzá. Az ezek gyártásához szükséges manufakturális gyártósor létrehozása a Bern Építő Zrt. feladata volt - emelte ki az írásos összefoglaló a Norvég Alapból több mint 235 millió forintos támogatásban részesült projektről. Major József kitért arra is, hogy a prototípus-kutatást követően a hosszú távú cél a tömeggyártás és a nemzetközi piacra lépés, amelyet a termék gazdaságossága és környezetvédelmi értéke indokol.
Ismertetése szerint a magyarországi hőszigetelési piac évente átlagosan 15-20 millió négyzetméternyi felületet fed le. Az országban keletkező összes baromfitoll-hulladék e technológiával történő feldolgozása esetén évente mintegy 1,5-2 millió négyzetméterrel részesülhetne a piacból - tette hozzá. A kutatás-fejlesztésben még az ÉMI Nonprofit Kft., a Peter's Paplan Kft. és az ID Norway AS vett részt.
hírek innen, onnan
Trump: Izrael azonnal hagyjon fel a bombázással
Az amerikai elnök a palesztin közlésre reagált, miszerint hajlandóak átadni minden izraeli túszt.
Buzek László 80: A magyar röplabda legendáján nem fog az idő
A mai napig aktívan sportol, bár a labda már nem pörög az ujján.
4 dolog, amit kötelező elintézni a fűtési szezon előtt
A nyár végleg búcsút intett, a hűvös reggelek és esték pedig jelzik: hamarosan újra életre kelnek a radiátorok. Ha nem szeretnél télen...
Miközben Orbán Európa iszlamizációjával riogat, Budapesten elkészül Közép-Európa egyik legnagyobb befogadóképességű mecsetje
Számos ellentmondás övezi a Fidesz-kormány iszlámellenes kampányait.
24 óra alatt másodszor zárták le a müncheni repülőteret
A drónok miatti intézkedés 6500 embert érintett.
Újabb nagy bokszfilmet csinál a Netflix
A Netflix új életrajzi sportfilmet forgat Spanyolországban, amely a legendás bokszoló, Policarpo „Poli” Díaz életét dolgozza fel.
Mindenki erről beszélt most: ő lehet az a gyönyörű nő, akire férje lecserélte Nicole Kidmant
A sztárvilágot sokkolta a hír, hogy Nicole Kidman és Keith Urban 20 év házasság után külön utakon folytatják. A pletykák szerint az...
Jön az eső, így érkezik a hétvégi front
Szombat délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben...
Filmszerű képregények Koreából
A webtoon olyan képregényforma, amelyet kifejezetten digitális eszközökre – mobiltelefonra és számítógépre – optimalizáltak. A...
Lőjék le!
Orbán Viktor úgy tett, mintha Ukrajna uniós csatlakozása lett volna az Unió állam- és kormányfőinek szerdai, koppenhágai...
Kormány, veszélyhelyzetben
Civil beszéd
Egy hétig kollagént tettem a kávémba, így reagált rá a testem
Mindig is rajongtam a különböző szépségápolással kapcsolatos innovációkért, legyen szó termékekről, kezelésekről vagy...
Sport
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászók-ról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó
Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló
Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen
Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla
Kórházban élő kisfiú: megjelent a miniszteri biztos a családnál, aki örökbe fogadná a gyermeket
Fordulat jött, miután 200 ezren aláírtak egy petíciót.
Ebben a percben jött a gyászhír: elragadta a gyilkos kór a magyarok kedvenc filmjének színészét
Nincsenek szavak.
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.
Pénzt adott a lakására felmenő három kiskorú lánynak egy férfi, hogy azok szexeljenek vele
A dobozi férfi egy kocsmában is lövöldözött.
A vékonybélrák és tünetei
A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A vékonybélrák több daganatfajtát jelölhet, a beteg kilátásait a szö


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál