Beatmisével ünneplik Siófok legszebb panorámájú kápolnáját
Egészen egyedülálló a Balaton térségében a tóparton fekvő Szent István király-kápolna Siófok-Sóstón.
A felújított szentély ünnepélyes átadóját beatmisével és piknikkel kötik össze- áll a Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány közleményében. Az eseményen a világ első beatmiséjének szerzője, Szilas Imre is közreműködik.
Az útról szinte nem is lehet észrevenni a magas kőfallal határolt kápolnát, a kapun belépve viszont a magyar tenger látványa tárul a szemünk elé.
A Szent István király-kápolnát, amely a Balatonszabadi Egyházközséghez tartozik, 1938-ban építették. A hívő nyaralótulajdonosoknak létesült kistemplomban jelenleg tavasztól őszig folyamatosan miséznek, az utóbbi időben pedig esküvőket, keresztelőket, ifjúsági találkozókat rendeznek.
A kápolna 1968-ban teljes külső és belső felújításon esett át, majd a 2000-es évek elejétől újabb csinosítgatások következtek. A hívők féltetőt és napellenzőt kapta a fejük fölé, viszont kevésnek bizonyult az ülőhely, a lábuk alatti talaj is rossz állapotban volt.
A Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány kezdeményezésére 4,5 millió forintból 140 m2 térkövet helyeztek le és 43 db új padot készíttettek a kápolnai féltető alá. A kivitelezési munkához az alapítvány és a plébánia 1-1 millió forintot biztosított, Siófok Város Önkormányzata pedig vállalta a költségek fennmaradó összegét.
A világ első beatmiséjének szerzője, Szilas Imre is közreműködik a vasárnapi misén
Szilas Imre 1967-ben, 16 évesen szerezte Húsvéti beatmiséjét, mellyel Magyarországon műfajt teremtett. A bemutató akkor Abonyban volt, később Pécelen, majd egy év múlva, húsvétvasárnap a budavári Mátyás-templomban is megszólalt Szilas zenekarával, a Zenith-tel az első beatmise.
Később valóságos mozgalommá vált a gitáros Isten-dicséret, de az állam nem nézte jó szemmel az újdonságot. Szilas Imre a 70-es években az USA-ban telepedett le. Orgonaművészi és zeneszerzői diplomát valamint doktorátust szerzett szakrális zenéből, kiválóan ismeri az egyházi liturgiát, hitvallása, hogy a zene fölemel Istenhez.
2019-ben a budapesti Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban szentmise keretében adták elő 1967-ben szerzett Húsvéti beatmiséjét, most pedig Siófokra érkezik a felújított kápolna ünnepélyes átadójára.
A Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány által szervezett vasárnapi misére és piknikre mindenkit szeretettel vár. Azt írják közleményükben, hogy a biztonság kedvéért mindenki hozzon magával ülőalkalmatosságot, esetleg plédet! A kápolna környékén viszonylag kevés a parkolóhely, ezért javasolják, hogy gépkocsival a Vasúti utcában, az ABC mögötti nagy parkolóban parkoljanak! A vasúti peronon Budapest irányába végigsétálva lehet gyorsan elérni a kápolnát.
forrás: hirbalaton.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


