Ezt olvasta már?

0

Befejeződött az autóbuszok téli felkészítése

Kopogtatnak a fagyos, havas napok, amikor az autóbuszok több odafigyelést igényelnek, egyben a szokásostól eltérő munkát jelentenek a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (a továbbiakban társaság) műszaki munkatársai számára.

Olyan feladatokat is meg kell oldaniuk, amelyek az év többi részében nem szükségesek. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2018. november 30-án befejeződött a társaság több mint 800 autóbuszának teljes körű felkészítése.

A felkészítési ellenőrzés kiterjedt a hűtő és fűtésrendszerekre, minden autóbuszban megvizsgálták a hűtőfolyadékot, ahol szükséges volt, a járműveket fagyalálló hűtőfolyadékkal töltötték fel, a fűtőkészülékeket szétszerelték, kitisztították, valamennyinél kötelezően gázolajszűrőt cseréltek. Ugyancsak ellenőrizték a szerelők a sűrített levegőrendszerben az esetleges víz, illetve olajszennyeződést, szükség esetén kitisztították, illetve amennyiben szükséges volt, elhárították a hiba okát. Minden autóbuszban kötelezően kicserélték a légszárító betéteket.

A biztonságos közlekedés érdekében a társaság autóbuszainak jelentős részére M+S mintázatú, téli üzemeltetésre alkalmas gumiabroncsokat szereltek fel, az 5 milliméternél kisebb profilmélység eseten azonnal cserélik a gumikat. Nem csupán a felkészítésnél, de a későbbiekben is folyamatos feladatot jelent az akkumulátorok és az akkumulátorsaruk ellenőrzése.

Mivel télen az autóbuszoknál több javítási igény jelentkezhet és a mentések száma is jelentősen megnövekedhet, ezért a társaság járműfenntartási telepein dolgozóknál ügyeleti rendszerrel, esetlegesen túlóra elrendelésével biztosítja a társaság a megnövekedett feladatok ellátását. Mindhárom megyei szolgáltatási központnál korszerű műszaki autómentők állnak készenlétben, a várhatóan növekvő feladatok ellátására.

A társaság szakemberei felmérték és megrendelték a téli felkészüléshez és a fagyhelyzet elhárításához szükséges alkatrészeket, eszközöket. A raktárakban a télen használt anyagokból, alkatrészekből nagy mennyiségben tartanak készletet (fagyálló, légszárító patron, akkumulátor, fűtőkészülék alkatrészek, téli gumi, fagyálló ablakmosó). Amennyiben a meteorológia szolgálat előrejelzése jelentős lehűlést prognosztizál, szerződés alapján a társaság időben képes beszerezni extra téli gázolajat.

A társaság által üzemeltetett autóbusz-állomások területén a hó eltakarítását és a síkosság-mentesítést szerződés alapján külső vállalkozások végzik, utasaink fűtött várótermekben várakozhatnak.

A társaság személyszállítási szakterülete operatív törzset hozott létre, amely a rendkívüli események – időjárás, elemi csapás, veszélyhelyzet – bekövetkeztét megelőzően, illetve annak elhárítása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket. A megyei szolgáltatási központok – Kaposvár, Pécs, Szekszárd – forgalmi szolgálatai 24 órában látják el az irányítói feladatokat, szükség esetén készenléti szolgálatot rendelnek el, illetve megerősítik a forgalmi szolgálatok személyzetét.







0
0
0

hírek innen, onnan

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0