Ezt olvasta már?

0

Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót

Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót pénteken Balatonkenesén, a Balaton Boat Show rendezvényének részeként tartott konferencián.

A Nemzeti Hidrogén-technológiai Platform szervezésében tartott rendezvényen a platform irányítóbizottságának elnöke elmondta: a hidrogénüzemű üzemanyagcelláké a jövő a közlekedésben, legyen szó hajókról, autókról, autóbuszokról vagy vonatokról. Lepsényi István tájékoztatása szerint jelenleg is legalább 200 elektromos meghajtású hajó van a Balatonon, de az újonnan fejlesztett kishajóban az elektromos energiát nem akkumulátor biztosítja, hanem hidrogén üzemanyagcella. Hozzátette: az elektromos meghajtású járművek a Balaton tisztaságának megőrzése érdekében is fontosak, ezek közül pedig a hidrogén üzemanyagcellás megoldás a legnagyobb hatótávolságú és a leghatékonyabb. Az akkumulátorról működő elektromos hajóknál ugyanis nem túl hosszú ideig - nagyjából fél vagy háromnegyed óráig - tart ki az akkumulátor, ami arra elegendő, hogy talán keresztbe át lehet szelni vele a Balatont. Egy hidrogén üzemanyagcellás meghajtású hajó hatótávolsága azonban közel 80 kilométer - emelte ki. Mint mondta: egyedül az jelent problémát, hogy Magyarországon egyelőre nincs hidrogén üzemanyagtöltő állomás. Ausztriában és Németországban már működnek ilyenek, de Lepsényi István szerint a hidrogénüzemű üzemanyagcellás járművek megjelenése felkelti majd az üzemanyaggal foglalkozó cégek érdeklődését is. Hangsúlyozta: a hidrogén hasznos eszköz ahhoz, hogy még tisztább környezetben éljünk a jövőben. Véleménye szerint az akkumulátoroknál környezetvédelmi szempontból nem optimális, hogy feltöltéséhez az áramot gyakran fosszilis energiaforrások égetésével teremtik elő. Ilyenkor hiába közlekedik valaki elektromos járművel, ugyanúgy szén-dioxid keletkezik, csak nem a járműnél, hanem valahol máshol. A hidrogén azonban tökéletesen ki tudja váltani a fosszilis energiaforrásokat, ráadásul Magyarországon Paks II belépésével lesz elegendő árammennyiség a hidrogén szén-dioxid képződés nélküli előállítására - jelentette ki Lepsényi István. A gyártó pécsi Kontakt-Elektro Kft. tájékoztatása szerint a Balatonkenesén bemutatott hajó súlya 950 kilogramm, hossza 6,2 méter, szélessége 2,1 méter, merülése pedig 0,5 méter, a fedélzeten 7+1 ember szállítható, maximális sebessége óránként 22 kilométer. A tüzelőanyag-cella teljesítménye 15 kilowatt, élettartama eléri a húszezer üzemórát. A hajó 2,88 kilogramm hidrogént tárol, ami 46 kilowattóra villamos energiát jelent. Ezzel teljes gázzal hajtva 3 órás menetidővel mintegy 66 kilométer utat tud megtenni, de a teljesítmény csökkentésével ez a táv növelhető.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kétperces ebéd 500 forintból – így fogyott hat ruhaméretet egy nő

A mindennapi étkezési szokások apró változtatásai sokszor nagyobb hatással bírnak, mint a drasztikus diéták.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a...

Az árulkodó jel, hogy elkaptuk a gyorsan terjedő új Covid-variánst

Az új Covid-variáns is terjedésnek indult, Európában is.

Erősödött a forint, a Bloomberg szerint a piac már Magyar Péter győzelmét árazza

Az év eleje óta látványosan javult a forint teljesítménye: míg januárban még 415 forintot kellett fizetni egy euróért, október elejére...

Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?

A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...

Egy téma, hét kép: Tíz életet oltott ki a vörös pokol - 15 éve történt a vörösiszap katasztrófa

Örökre beleivódtak az elménkbe a rettenet képei: 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározója, a mérgező...

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a...

Kiderült, hol van a világ legszebb McDonald’s étterme, még a menü is más

A McDonald’s neve világszerte az olcsó és gyors ételekkel forrt össze, a piros-sárga színek és az ikonikus arany ívek látványa pedig...

Mi történik Észak-Koreában? Már most komoly téma Kim Dzsongun utódlása

Észak-Koreában ismét felerősödtek a találgatások arról, ki lehet Kim Dzsongun utódja.

Itt az időpont. Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint...

Sean Diddy Combs 4 év 2 hónap börtönt kapott a prostitúcióhoz kapcsolódó ügyében – Ezt mondta az utolsó szó jogán

Miután nyári tárgyalásán az esküdtszék két pontban bűnösnek találta Sean Combst, művésznevén P. Diddyt (korábban Puff Daddy),...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0