Biztosítási alkuszok: a nyaralóövezetekben ősszel jelentősen megnő a károk kockázata
Az alkuszcégek adatai szerint az őszi hónapokban 25 százalékkal haladja meg az éves átlagot a nyaralóbiztosítást kötők száma. A nyaralóövezetek elnéptelenedésével párhuzamosan egyrészt nő a betörések kockázata, másrészt a kései észlelés miatt emelkednek az elemi károk.
Kitérnek arra: az állandó lakók hiánya, illetve a lakott területtől való távolság is jelentősen megnöveli a nyaralókkal kapcsolatos károk kockázatát. A magasabb kockázat magasabb díjjal jár, a biztosítók döntő többség az ilyen ingatlanokra is vállal fedezetet, ám ezért 30-tól 100 százalékig terjedő pótdíjat számolhatnak fel a biztosítócégek.
Példaként említik, hogy miközben egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlanra átlagos paraméterek mellett már évi 18 ezer forinttól is lehet lakásbiztosítást kötni, ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, az egyes biztosítók éves díjai 30 ezer forinttól indulnak. A nyaralókban ugyanakkor általában kisebb értékű ingóságot kell biztosítani, ami mérsékli a fizetendő díjat.
A lakottság definíciója a biztosítási feltételekben általában minimum 180 nap ott tartózkodást jelent, ezt azonban nem érdemes úgy kijátszani, hogy valamelyik családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba. Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét.
A nyaralókba történő betörések gyakorisága arányaiban többszöröse a lakott ingatlanokénak. Ezzel együtt a nyaralók esetében a káresetek mintegy 90 százaléka vízkárhoz kötődik, ami főként a nem megfelelő téliesítésből adódik. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, mivel az ártéren található épületekre például a biztosítók nem vállalnak fedezetet.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából alakult meg, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


