Borongós és nyirkos napokra készülhetünk
Pénteken hajnalban többfelé ködfoltok képződnek, helyenként pedig napközben is párás maradhat az idő. Máshol a megemelkedő ködből rétegfelhőzet képződik, az ország nagy részén borongós napra van kilátás. - Pécsi Napilap -
Ma délelőtt a hajnali ködfoltok több helyen tartósan megmaradhatnak, jellemzően erősen felhős, borult lesz az ég. Felhőmentesebb körzetekre elsősorban a Dunántúlon lehet számítani, de néhol északon is előbukkanhat a nap. Jelentős csapadék nem lesz, de néhol hószállingózás, ónos szitálás kialakulhat. Délután átmenetileg csökken a párásság, ritkulnak a ködfoltok, északkeleten pedig fel is oszlanak. Naposabb időre továbbra is főleg a nyugati megyékben élők készülhetnek, máshol folytatódik a borongós idő. Csapadék általában nem alakul ki, csupán gyenge ónos szitálás, illetve hószállingózás fordulhat elő néhol. Gyenge marad a légmozgás, általában -4, -10 fok között alakulnak a maximumok, de a naposabb nyugati tájakon ennél melegebb is lehet.
hírek innen, onnan
A tragédia után lábtempó nélkül úszta át a Tiszát
A szolnoki Nagy Tamás egy súlyos baleset óta nem tudja mozgatni a lábait. Mégis olyat tett, amire az egészségesek közül is csak kevesen...
Vb 2026: Paraguay a franciákat is megizzasztotta, de Mbappé gólja negyeddöntőt ért - videó
Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben.
Bejelentették: Amerika váratlanul kivonult egy országból, nemrég még katonai csapásokat hajtottak végre
A Defense News számolt be Dagvin Anderson tábornok, az amerikai Africom parancsnokának bejelentéséről, amely szerint az Egyesült Államok...
Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik...
A kutyapártos Kovács Gergely elmesélte, hogyan verték át a TEK-eseket az Áder-rezidencia drónozása közben
A Magyar Péter által forrásmegjelölés nélkül kirakott drónvideó Áder János épülő házáról a Kutyapárt felvétele, négy éve...
Heti horoszkóp: a Bika görcsös napokra készülhet, a Vízöntő szerelemre lel
A júliusi kánikulával együtt a bolygóállások is alaposan felkorbácsolják az energiákat. Miközben az Oroszlánok valósággal...
Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak
Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a...
Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak
A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a...
Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát
Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
Íme Balogh Petya ritkán látott felesége: a Cápák között sztárja rajongásig szereti Máriát
Balogh Petya és felesége, Maja még egyetemista korukban ismerték meg egymást, azóta már az élet sok terén partnerei egymásnak.
Egy igazán jó sorozatot keresel? Akkor most jól figyelj, még mindig ez az egyik legjobb
A Különválás új évaddal folytatódik, de a premier időpontja továbbra sem ismert.
Sport
Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat
Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.
A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat
A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.
Jön a nyolcaddöntők egyik legjobban várt meccse – Mai program a foci-vb-n
Jön a harmadik és a negyedik nyolcaddöntő.
Kylian Mbappé kineveti a Real Madridot, óriási balhé Spanyolországban
A spanyol sajtó és a szurkolók is nekimentek a francia klasszisnak.
A foci-vb legszexibb szurkolója megmutatta magát, aztán durván nekiment a játékvezetőnek
Beszólt a foci-vb legszexibb szurkolója.
Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon
Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.
A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni
A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.
Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között
Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.
Két óriási rangadó jön a foci-vb-n – Ez döntheti el a mérkőzések sorsát
Szinte lehetetlen megjósolni az eredményt. Emlékezetes lesz a Brazília–Norvégia, és az Anglia–Mexikó mérkőzés.
Hatalmas pofon a Liverpoolnak és a Manchester Unitednek: itt folytatja Aurélien Tchouaméni
José Mourinho kezdőként számol vele, marad a Real Madridnál.
Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza
Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.
Szeretne a Liverpoolhoz szerződni a portugál válogatott csillaga
Londonból tenné át a székhelyét.
Bulvár
„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?
Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.
Török Gábor: Ha a Fidesz korlátozná, vagy felfüggesztené a parlamenti munkát, azzal véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek
Végiggondolta az elemző, mit léphet most a Fidesz.
„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...
Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
Így néz ki a kifosztott romhalmaz, amit Magyar Péter örökölt – a számla brutális
Nem lyuk van a büdzsében, hanem kráter.
7 vármegyénket áztatják vasárnap a zivatarok, lassul a felmelegedés, úton a következő hidegfront - Időjárás-előrejelzés
Napokig tartó zivatarjelenségek várhatóak, néha nyári viharokkal.
Belobbant egy beteg nő bélgáza az orvosi lézertől
Sebesen terjedt a tűz a tokiói kórházban, a beteg égési sérüléseket szenvedett.
„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára
Azt is írja az újságíró, hogy „az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”
Alkoholt ihatott, ezért küldték haza munkából percekkel a halálos ütközés előtt a dunavecsei ámokfutót
Két sofőr vesztette életét egy frontális karambolban az 51-es főúton, miután az egyikük egy beláthatatlan kanyarban kezdett előzni. A vétlen autóban egy 55 éves férfi ült, vele utazó vejét életveszélyes állapo
A kórházi botrány politikusokat is elért, lemondott két főpolgármester-helyettes Varsóban
VIP-szoba politikusoknak, 100 milliós kenőpénzek, zsarolás holttestekkel... a botrány miatt lemondott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester két helyettese, Donald Tusk kormányfő pedig további személyi következmény
Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár
Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


