Brexit - A brit nagyvállalatok többsége már érzi a negatív következményeket
A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít a hétfőn közzétett legfrissebb felmérés szerint.
Az Ipsos MORI közvélemény- és piackutató cég által a Financial Times című londoni üzleti napilap számára elvégzett vizsgálat az 500 legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 114-re terjedt ki. A reprezentatív mintában szereplő vállalatvezetők 58 százaléka mondta azt, hogy a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás eredménye máris negatív hatást gyakorol cégének üzletmenetére.
A referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.
Theresa May brit miniszterelnök a kormány Brexit-tárgyalási stratégiájának részleteit ismertetve nemrégiben bejelentette, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani tagságát az Európai Unió egységes belső piacán sem, mert ha érvényesítené az ehhez szükséges feltételeket, az olyan lenne, "mintha ki sem lépett volna az Európai Unióból".
A hétfőn ismertetett Ipsos MORI-felmérés szerint a negatív hatásokról beszámoló cégvezetők elsősorban attól tartanak, hogy vállalatuk elveszíti versenyképességét az európai riválisokkal szemben, ha az Egyesült Királyságnak nem lesz hozzáférése az egységes EU-piachoz, és emiatt vámakadályok emelkednek az EU-gazdaságokba irányuló brit export elé.
A felmérésbe bevont nagyvállalati vezetők kétharmada számol azzal, hogy cégének üzleti környezete még tovább romlik a következő tizenkét hónapban, és mindössze 13 százalék reménykedik javulásban.
Az igazgatók fele nem bízik abban, hogy a brit kormánynak sikerül a brit vállalati szektor számára a lehetséges legjobb megállapodást elérnie az EU-val folytatandó kilépési tárgyalásokon, és a megkérdezett nagyvállalati vezetők tíz százaléka azt tervezi, hogy cégét más országba telepíti át.
Az utóbbi időszakban más hasonló felmérések is a brit vállalati szektor borúlátását jelezték.
A Deloitte üzleti tanácsadó cég legutóbbi negyedéves vizsgálatában 119 brit nagyvállalat pénzügyi igazgatóit kérdezte arról, hogy véleményük szerint milyen hatással lesz vállalatuk működésére Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.
A válaszadók 27 százaléka cége 2017-es kilátásait még kedvezően ítélte meg, 66 százalékuk azonban attól tart, hogy a brit EU-tagság megszűnése hosszabb időtávlatban már negatív hatást gyakorol vállalatának üzleti környezetére.
A vizsgálatba bevont pénzügyi vezetőknek csak a 21 százaléka mondta azt, hogy a mostani időszakot megfelelőnek tartja nagyobb vállalatgazdasági kockázatok vállalására. Ez messze a hosszabb távú átlag alatti arány: a Deloitte kimutatása szerint a brit vállalati szektor kockázatvállalási hajlama csak a 2008-2009-es pénzügyi válság idején volt gyengébb, mint most.
A Deloitte a vállalatvezetőket megkérte arra is, hogy egy nullától 100-ig terjedő skálán jelöljék be, mekkora kockázatnak tartják a Brexitet. A brit EU-tagság megszűnésének átlagos kockázati értékelése 62 volt, messze a legmagasabb az összes választható kockázati tényező közül.
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


