Ezt olvasta már?

0

Budapestre, Egerbe, Szegedre és Pécsre indul a legtöbb utazó adventkor

Kezdődik az adventi időszak, és ezt sokan utazással teszik még varázslatosabbá a Szallas.hu szerint. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény várja a kíváncsi kalandorokat.

Nem utolsó sorban a szállásadók is ünnepi ajánlatokkal, programokkal teszik még emlékezetesebbé ezt az időszakot.

A Szallas.hu szerint már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. „A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok” – mondta Gonda Orsolya, a Szallas.hu sales csapatának vezetője. Azt is hozzátette, hogy már jó pár wellness hotel teltházas az ünnepekre, és a városi szállodákban az adventi hétvégék is keresettek.

A Szallas.hu foglalási adatai szerint ilyenkor többen foglalják a wellness-ajánlatokat, és keresik a kimondottan ünnepi csomagokat és programokat, illetve a magasabb színvonalú szolgáltatásokat – ezek mindegyike hozzájárul a hotelek népszerűségéhez. Decemberben a foglalások közel fele hotelekbe szól a szállásfoglaló oldalon. Utánuk az apartmanokat választották eddig a legnagyobb arányban az utazók, minden ötödik foglalás hozzájuk érkezett be. Az előfoglalási adatok alapján a vendégházak 15 százalékban, a panziók 12 százalékban részesültek a foglalások számából. Az előfoglalási időszakot az utolsó pillanatos foglalások váltják majd, aminek hatására tovább nőhet a teltházas szálláshelyek száma.

A Szallas.hu hotel partnereitől származó információk szerint a többség tudott árat emelni tavalyhoz képest az ünnepi időszakra, viszont a december többi napján csak a tavalyi árak alatt tudják értékesíteni szobáikat. Az összesített előfoglalások alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 16 ezer forint decemberben, ami 17 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hotelek esetén ez 24 800, az apartmanoknál 9 300, a vendégházaknál 9 900, a panzióknál pedig 12 300 forint.

A pihenésen túl az adventi programok is vonzzák a vendégeket


A főváros, Eger, Szeged, Pécs és Hévíz után Gyula, Debrecen, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sopron vezetik a legkedveltebb úti célok listáját a decemberben utazók körében. Valamennyi település színes adventi forgataggal, karácsonyi vásárokkal, korcsolyázási lehetőséggel, hütte hangulattal várja a látogatókat. Természetesen a fürdők, wellness hotelek is népszerűek, illetve a gasztronómiai események is mágnesként vonzzák az érdeklődőket. A szállásadók is igyekeznek a vendégek kedvében járni. Sok helyen forralt bor, puncs, élőzenés est, karácsonyfa dísz- és mézeskalács készítéssel várják az utazókat az adventi időszakban.

Top belföldi úti célok 2023 decemberében:

1. Budapest

2. Eger

3. Szeged

4. Pécs

5. Hévíz

6. Gyula

7. Debrecen

8. Hajdúszoboszló

9. Zalakaros

10. Sopron







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az árulkodó jel, hogy elkaptuk a gyorsan terjedő új Covid-variánst

Az új Covid-variáns is terjedésnek indult, Európában is.

Erősödött a forint, a Bloomberg szerint a piac már Magyar Péter győzelmét árazza

Az év eleje óta látványosan javult a forint teljesítménye: míg januárban még 415 forintot kellett fizetni egy euróért, október elejére...

Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?

A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...

Egy téma, hét kép: Tíz életet oltott ki a vörös pokol - 15 éve történt a vörösiszap katasztrófa

Örökre beleivódtak az elménkbe a rettenet képei: 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározója, a mérgező...

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a...

Kiderült, hol van a világ legszebb McDonald’s étterme, még a menü is más

A McDonald’s neve világszerte az olcsó és gyors ételekkel forrt össze, a piros-sárga színek és az ikonikus arany ívek látványa pedig...

Mi történik Észak-Koreában? Már most komoly téma Kim Dzsongun utódlása

Észak-Koreában ismét felerősödtek a találgatások arról, ki lehet Kim Dzsongun utódja.

Itt az időpont. Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint...

Sean Diddy Combs 4 év 2 hónap börtönt kapott a prostitúcióhoz kapcsolódó ügyében – Ezt mondta az utolsó szó jogán

Miután nyári tárgyalásán az esküdtszék két pontban bűnösnek találta Sean Combst, művésznevén P. Diddyt (korábban Puff Daddy),...

Viszik a Teslákat mint a cukrot - vajon meddig még?

Minden eddiginél több autót adott el a Tesla 2025 harmadik negyedévében: a cég 447 ezer járművet gyártott és 497 ezret értékesített,...

Egyre sötétebb a Föld, a NASA már figyelmeztet

A NASA legfrissebb adatai szerint a Föld az elmúlt két évtizedben mérhetően kevesebb napfényt ver vissza az űrbe, különösen az északi...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0