Csalóka eredmény a Kisalföldön
Tisztes helytállás reményében utazott a Győri Audi ETO KC otthonába a Siófok KC az élvonalbeli pontvadászat tizennegyedik fordulójában, s ezt a célt alapvetően maximálisan sikerült is teljesíteni.
Továbbra sem kedveli együttesünket a sors, hiszen ezen a héten, és az utóbbi napokban sem zajlott problémamentesen a munka a Balaton partján. Az eddig ismert nehézségekhez ezúttal betegségek jöttek, hiszen Szalai Babett a pénteki edzés előtt belázasodott, így értelemszerűen nem tréningezhetett, míg Bogdanovic Annamária a szombati foglalkozáson járt hasonlóképpen, ugyanakkor ettől függetlenül mindketten vállalták a játékot a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Ábrahám Szilvia ellenben továbbra is maródiak listájához tartozik, sajnos úgy tűnik, hogy beállósunk visszaesőben van, hiszen, mint Imre Vilmos fogalmazott, játékosunk állapota inkább rosszabbodott. A fiatalok közül Varga Nikolettre porcműtét vár a következő héten, így ebből kifolyólag Ő is a maródiak listáját erősítette.
Ezen nehézségek ellenére is a tisztes helytállás reményében utazott Győrbe együttesünk, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy a zöld-fehérek egy másik dimenzióba tartoznak, s ezt szakmai igazgatónk is leszögezte: " - Azt látni kell, hogy nem csak egyéni képességekben, hanem csapattaktika szintjén is nem csak előttünk, hanem mindenki előtt járnak." A Rába-partiak legutóbb 2009. február elsején (!) szenvedtek vereséget (35 - 34), míg legutóbb 2009. május ötödikén hullajtottak pontot (28 - 28), szintén az FTC vendégeként. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s sok helyen publikálták már, hogy a jelenlegi keret minden idők legerősebb alakulatata Győrben. Kovacsics Anikóék ezt igyekeznek is bizonyítani, hiszen a 2011/2012-s pontvadászatban valamennyi eddigi találkozójukat biztosan húzták be, szeptemberben Siófokon tíz találattal bizonyultak jobbnak.
.jpg)
Alapvetően tehát a tisztes helytállás, egy szoros találkozó megvívásának reményében utazott a Kisalföldre a továbbra is sok sebből vérző SKC. Ennek ellenére lányaink bátran, s remekül kezdtek, az első bő tíz percben fej-fej mellett haladtak a házigazdákkal. A folytatásban ugyan átvették a kezdeményezés jogát Karl Erik Böhn tanítványai, de együttesünk nagyszerűen tartotta a lépést. Csapatunk felszabadultan, teher nélkül, teljes nyugodtsággal kézilabdázott, ugyanakkor a játékba mindkét oldal részéről szép számmal csúszott hiba. Öröm volt látni, hogy a csapatjáték mellett egyéni teljesítményben is nagyot nyújtottak a "cápalányok", akik közül Herr Orsolya és Kiss Olivia mindenképpen kiemelést érdemel, hiszen kapusunk nagyszerűen teljesített a gólvonal előtt, míg beállósunk stílusa nem igazán feküdt a zöld-fehéreknek, akik közül Katrine Lunde Haraldsen nem egy alkalommal igen bosszúsan nyúlt maga mögé.
Ami ezen a napon sajnos nem működött igazán, az a támadójáték volt, hiszen ebbe a szekcióba ezúttal meglehetősen sok hiba került, s ezeket a győriek az első félidő hajrájában remekül ki is használták, köszönhetően villámgyors mozgásuknak, így a szünetben 16-11-s részeredményt könyvelhettünk el.
A második felvonás elején sajnos holtpontra kerültek lányaink, akik közel hét percen keresztül nem tudtak betalálni a hazai ketrecbe, míg a zöld-fehérek találatok érkeztek, ennek eredményeként a 36. percben 20-12 állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban az SKC magára talált, Szepesi Ivették újfent megkezdték a felzárkózást, de a végső hajrában a zöld-fehérek sokszor villámgyorsan leindították a mieinket, így az 56. minutumban beállt a tíz találatnyi különbség, ami az addigi legnagyobb volt, s a látottak alapján mindenképpen le kell szögezni, hogy abszolút túlzott a mértéke. Az SKC teljes mértékben egyenrangú ellenfele volt a más dimenzióba tartozó Győri Audi ETO KC alakulatának, s Kovacsics Anikóéket valamilyen szinten meg is lepte együttesünk határozott - bátor fellépése. A hatvan percben nyújtottakért lányaink minden dicséretet meg is érdemelnek!
RÉSZLETES TUDÓSÍTÁSUNK AZ ALÁBBI LINK-EN KERESZTÜL ÉRHETŐ EL!
NBI, Alapszakasz, 14. forduló
Győri Audi ETO KC - Siófok KC-Galerius Fürdő
30 - 20
( 16 - 11 )
Helyszín: Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 1200 néző
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Versenybíró: Balogh Ferenc
ETO kerete: (01) Katrine Lunde Haraldsen - (02) Tóth Eszter - (04) Jovanka Radicevic - (05) Heidi Löke - (06) Vérten Orsolya - (13) Görbicz Anita - (14) Kovacsics Anikó - (16) Pálinger Katalin - (18) Eduarda Amorim - (22) Orbán Adrienn - (31) Hornyák Ágnes - (66) Ana Gros - (77) Andrea Lekic
Kezdőcsapat: Lunde - Radicevic 3, Lekic 4, Löke 9, Görbicz 7 (1), Amorim 2, Vérten
Csere: Pálinger (kapus), Kovacsics 2, Orbán A. 2, Hornyák Á. 1, Gros
Vezetőedző: Karl Erik Böhn
SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (31) Bloj Teodora - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza
Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 1, De Souza 1, Bogdanovic 4, Németh Cs. 1, Mörtel, Szepesi 5
Csere: Kiss O. 6, Szalai B. 2, Bloj
Szakmai igazgató: Imre Vilmos
Hétméteresek: 2/1 (2/1) illetve 2/0 (1/0)
Kiállítások: 2 perc (0 perc) /Löke - 51.p./ illetve 8 perc (4 perc) /De Souza - 11.p. ; Szepesi - 19.p. ; Bogdanovic - 35.p. ; Szalai B./
Sárga lap: Görbicz (5.p.), Hornyák Á. (18.p.), Amorim (25.p.) illetve Mörtel (4.p.), Kiss O. (7.p.), Bogdanovic (14.p.)
AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
07. perc: 03 - 03
14. perc: 07 - 06
18. perc: 10 - 08
24. perc: 13 - 10
27. perc: 17 - 11
43. perc: 20 - 15
49. perc: 23 - 17
53. perc: 25 - 19
56. perc: 29 - 19
60. perc: 30 - 20
forrás:siofokkc.hu
F.T.A.

- Nem találtak robbanóeszközt a Debreceni Egyetemen
- Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiát
- A KENÓ nyerőszámai
- A nyári fővárosba kerülhetnek a főváros szobrai
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Különleges algafajok élnek a téli Balatonban
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket
- Téli hangulatok - egykoron
- Új igazgató a KIKK élén
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

