Ezt olvasta már?

0

Csokonai-kiállítás nyílt Csurgón

Emlékhely és kiállítás nyílt a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) tiszteletére Csurgón szerdán.

A somogyi város Táncsics téri épületében berendezett, Legalább álmodj velem című tárlat a költő életének legfontosabb színhelyeire: Debrecenbe, Pestre, Pozsonyba, Komáromba, Csurgóra kalauzolja el a látogatókat, hogy bemutassa életművét, és a jelen olvasói, színházlátogatói számára is élővé, még élvezetesebbé tegye a több mint kétszáz évvel ezelőtt írott műveit - olvasható az önkormányzatnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.

A mások mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak közreműködésével berendezett kiállításon számos vers-, színmű- és levélrészletből ismerhetők meg a Csokonai Vitéz Mihályra jellemző műfajok, hangok, stílusváltozatok.

Az emlékhelyen megépült a mása annak a szegényes csurgói iskolaszínpadnak, ahol 1799-ben, a városban segédtanítóként dolgozó Csokonai darabjait bemutatták. A színpadon ma a látogatók stilizált jelmezekben előadhatják a Karnyóné című vígjáték részleteit vagy játszhatnak a Cultura című darabhoz készített bábokkal. Ugyanitt egy televízión részletek láthatók a Dorottya című komikus eposz filmváltozatából.

Az érdeklődők képernyőn, évszámok érintésével "bonthatják ki" ki a Csokonai-életutat, ugyanígy választhatnak angol, vagy a horvát nyelvű Csokonai-fordítások közül is. Van, ahol apró lyukon kukucskálhatnak egy vitrinbe, máshol ma már érthetetlen szavak magyarázatára lelhetnek egy-egy táblácska felemelésével.

A helyszínen felállított debreceni iskolapadon tablet található, benne Csokonai egy ismeretlen debreceni diákjának füzetlapjaival és Csokonai tollbamondásaival. A digitális lapozgatás közben a kéziratok modern átirata is megjelenik.

A kiállítás látogatói Csokonai-verseket olvashatnak, néhányat - köztük pajzán alkotásokat - színészek tolmácsolásában, fülhallgatón keresztül hallgathatnak meg, emellett megismerhetnek hét, a költőhöz kapcsolódó hamis történetet.

A Csokonaihoz oly közel álló játékosság inspirálta a Versfoltozót és a Versfújót. Az előbbinél egy képernyőn megjelenő hiányos versek kiegészítése a feladat, utóbbinál egyetlen kézmozdulattal versek varázsolhatók a falra.

Az önkormányzat kiemelte: a Csokonai-emlékhely és -kiállítás része annak a Csurgó és a horvátországi Csurgó Városa és Pitomaca település határmenti együttműködésének, amelynek középpontjába a horvátok Petar Preradovic költőt, a somogyi város pedig Csokonai Vitéz Mihály életét és munkásságát állította.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentésének a részlete

A kamatcsökkentésekből adódó különbözetet az állam vállalja át.

Tilos a powerbankről tölteni a mobilt ennél a légitársaságnál

Október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be az Emirates. Nem lehet saját eszközzel - úgynevezett powerbankról - tölteni a mobil...

Ha jót akarsz, erre sose használd a WD-40-et

A csodaszer valójában nem is az, sőt, van, amikor csak bajt okozunk vele.

Ezzel a módszerrel a legkényelmesebb a csekkek befizetése

Már az Erste George applikációjában is elérhető a Magyar Posta csekkbefizetési szolgáltatása.

Klímával fűtenél télen? Lehet, hogy erről te sem tudtál, hatalmas pénzt spórolhatsz így

Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg...

Meglepő apróság, ami évekkel hosszabbíthatja meg az életed.

A több mint 22 ezer ember részvételével zajló nemzetközi tanulmány szerint azok, akik aktívnak, szervezettnek, szorgalmasnak vagy...

Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott

A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét...

Kisbusz méretű léghajót tesztel a NATO – mindent látni fog

Tengeri megfigyeléshez akarják használni azt a robotléghajót, amivel a hajóforgalmat szeretné folyamatos megfigyelés alatt tartani a NATO.

Szűcs Judith egyedül járta a kórházakat daganatos betegségével – Nehéz időszakáról vallott az énekesnő

Tizenhat év után véget ért a kapcsolata nyolc évvel fiatalabb párjával. Szűcs Judith nehéz időszakon van túl, most beszélt először...

„Neveket akartok hallani!” – visszatért a Facebookra Az ördög ügyvédje

Közel négy év telt el a legutóbbi bejegyzés óta.

Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,

Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni

Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc

A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.

Bulvár

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá

Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban

A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak

Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.

Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik

A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.

Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén

Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.

Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal

A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik

A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.

Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához

Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős államtitkár politikai főtanácsadójaként is dolgozott.

0