Csütörtökön indul, egy hónapig tart a futball-vb
Csütörtökön a házigazda Oroszország Szaúd-Arábia elleni meccsével elkezdődik a labdarúgó világbajnokság, a döntőt július 15-én játsszák.
Harminckét csapat 736 játékosa várja izgatottan a csütörtököt és reménykedik benne, hogy egy hónap múlva nem a tévén vagy a lelátóról kell néznie a zárómeccset.
Valljuk be, erre azért nem mind a 32 csapatnak van esélye, hiszen például Szaúd-Arábia vagy Panama esetében már az is nagy tett lenne, ha a csoportjukból továbbjutnának. Az állandó favoritok - Németország, Brazília, Argentína, Franciaország, Spanyolország vagy Anglia - mellett azért akad jónéhány olyan válogatott, amelyik borsot törhet bárki orra alá. A belgáktól már régóta várnak a szakértők egy nagyobb áttörést, de a játékoskeretük alapján a portugálok vagy a horvátok is okozhatnak meglepetést, és akkor a dél-amerikaiakról vagy az afrikaiakról még nem is beszéltünk.
Mindenesetre most egy hónapig futball-lázban ég majd a világ, még Magyarország is, annak ellenére, hogy a nemzeti tizenegy nem kvalifikálta magát a vb-re. Kedvencet azért könnyű lesz választani, hiszen rengeteg sztár lép majd pályára. Pénteken rögtön egy nagy rangadó lesz 20.00-tól a spanyolok a portugálokkal meccselnek, Cristiano Ronaldo-fanoknak kötelező. Szombaton pedig a Messi-rajongóknak lesz kötelező a tévé elé ülni, de felesleges lenne tovább sorolni, mert minden nap lesz kiemelkedő összecsapás.
Újításnak számít a FIFA döntése, amelynek alapján bevezetik a videóbírót a vilgábajnokság meccsein, eddig ez csak egyes tagországok bajnokságaiban működött, világversenyen most debütál a rendszer.
Ami viszont biztos, Pécsett ezúttal nem lesz óriáskivetítő, mint volt két éve, az Európa-bajnokság alatt, így legfeljebb egy-egy vndéglátóipari egység jöhet számításba közös meccsnézésre. Vagy otthon, ahol lehet, hogy olcsóbb is a sör.
| A labdarúgó világbajnokság programja JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK 17.00 A Oroszország–Szaúd-Arábia Moszkva (Luzsnyiki) JÚNIUS 15., PÉNTEK 14.00 A Egyiptom–Uruguay Jekatyerinburg 17.00 B Marokkó–Irán Szentpétervár 20.00 B Portugália–Spanyolország Szocsi JÚNIUS 16., SZOMBAT 12.00 C Franciaország–Ausztrália Kazany 15.00 D Argentína–Izland Moszkva (Szpartak) 18.00 C Peru–Dánia Szaranszk 21.00 D Horvátország–Nigéria Kalinyingrád JÚNIUS 17., VASÁRNAP 14.00 E Costa Rica–Szerbia Szamara 17.00 F Németország–Mexikó Moszkva (Luzsnyiki) 20.00 E Brazília–Svájc Rosztov-na-Donu JÚNIUS 18., HÉTFŐ 14.00 F Svédország–Dél-Korea Nyizsnyij Novgorod 17.00 G Belgium–Panama Szocsi 20.00 G Tunézia–Anglia Volgográd JÚNIUS 19., KEDD 14.00 H Kolumbia–Japán Szaranszk 17.00 H Lengyelország–Szenegál Moszkva (Szpartak) 20.00 A Oroszország–Egyiptom Szentpétervár JÚNIUS 20., SZERDA 14.00 B Portugália–Marokkó Moszkva (Luzsnyiki) 17.00 A Uruguay–Szaúd-Arábia Rosztov-na-Donu 20.00 B Irán–Spanyolország Kazany JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK 14.00 C Dánia–Ausztrália Szamara 17.00 C Franciaország–Peru Jekatyerinburg 20.00 D Argentína–Horvátország Nyizsnyij Novgorod JÚNIUS 22., PÉNTEK 14.00 E Brazília–Costa Rica Szentpétervár 17.00 D Nigéria–Izland Volgográd 20.00 E Szerbia–Svájc Kalinyingrád JÚNIUS 23., SZOMBAT 14.00 G Belgium–Tunézia Moszkva (Szpartak) 17.00 F Dél-Korea–Mexikó Rosztov-na-Donu 20.00 F Németország–Svédország Szocsi JÚNIUS 24., VASÁRNAP 14.00 G Anglia–Panama Nyizsnyij Novgorod 17.00 H Japán–Szenegál Jekatyerinburg 20.00 H Lengyelország–Kolumbia Kazany JÚNIUS 25., HÉTFŐ 16.00 A Uruguay–Oroszország Szamara 16.00 A Szaúd-Arábia–Egyiptom Volgográd 20.00 B Irán–Portugália Szaranszk 20.00 B Spanyolország–Marokkó Kalinyingrád JÚNIUS 26., KEDD 16.00 C Dánia–Franciaország Moszkva (Luzsnyiki) 16.00 C Ausztrália–Peru Szocsi 20.00 D Nigéria–Argentína Szentpétervár 20.00 D Izland–Horvátország Rosztov-na-Donu JÚNIUS 27., SZERDA 16.00 F Dél-Korea–Németország Kazany 16.00 F Mexikó–Svédország Jekatyerinburg 20.00 E Szerbia–Brazília Moszkva (Szpartak) 20.00 E Svájc–Costa Rica Nyizsnyij Novgorod JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK 16.00 H Japán–Lengyelország Volgográd 16.00 H Szenegál–Kolumbia Szamara 20.00 G Anglia–Belgium Kalinyingrád 20.00 G Panama–Tunézia Szaranszk AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ NYOLCADDÖNTŐ Június 30., 16.00 Kazany, Kazany Aréna C1–D2 (50. mérk.) Június 30., 20.00 Szocsi, Fist Olimpiai Stadion A1–B2 (49. mérk.) Július 1., 16.00 Moszkva, Luzsnyiki Stadion B1–A2 (51. mérk.) Július 1., 20.00 Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion D1–C2 (52. mérk.) Július 2., 16.00 Szamara, Kozmosz Aréna E1–F2 (53. mérk.) Július 2., 20.00 Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna G1–H2 (54. mérk.) Július 3., 16.00 Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion F1–E2 (55. mérk.) Július 3., 20.00 Moszkva, Szpartak Stadion H1–G2 (56. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ Július 6., 16.00 Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion A1/B2–C1/D2 (57. mérk.) Július 6., 20.00 Kazany, Kazany Aréna E1/F2–G1/H2 (58. mérk.) Július 7., 16.00 Szamara, Kozmosz Aréna F1/E2–H1/G2 (60. mérk.) Július 7., 20.00 Szocsi, Fist Olimpiai Stadion B1/A2–D1/C2 (59. mérk.)
ELŐDÖNTŐ Július 10., 20.00 Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion az 57. m. győztese–az 58. m. győztese x–x Július 11., 20.00 Moszkva, Luzsnyiki Stadion az 59. m. győztese–a 60. m. győztese x–x
A 3. HELYÉRT Július 14., 16.00 Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion az elődöntő vesztesei x–x
DÖNTŐ Július 15., 17.00 Moszkva, Luzsnyiki Stadion az elődöntő győztesei x–x |
hírek innen, onnan
Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá
Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...
Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról
Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül
A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.
Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett
A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.
Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák
Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.
Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén
A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.
Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!
Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!
Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki
Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.
Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus
"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...
Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre
Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...
A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's
A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.
Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére
Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos
Három szezont követően távozik az ETO román védője.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


