Darák Péter a bírósági nyilvánosság szélesítését szorgalmazta
A bírósági nyilvánosságra vonatkozó magyar szabályozás lazítását szorgalmazta Darák Péter, a Kúria elnöke a legfelsőbb bírói fórum és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által a témában rendezett nemzetközi konferencián csütörtökön Budapesten.
A bírósági eljárás nyilvánossága a bírói hatalom korlátjaként a jogállamiság fontos garanciája - jelentette ki a főbíró.
Kifejtette: a bírói hatalom "fékeit és ellensúlyait" a törvényekhez kötöttség és a bírósági szervezet belső differenciáltsága mellett a nyilvánosság testesíti meg. Az igazságszolgáltatás függetlensége nem járhat együtt a számonkérhetőség teljes hiányával. A bírósági tárgyalások és döntések nyilvánossága biztosítja, hogy a bíró "szem előtt legyen", a nyilvánosság kontrollja alatt álljon - mondta Darák Péter. Hozzáfűzte: a bírósági eljárás nyilvánossága egyúttal a tisztességes eljárás és a bíróságokba vetett közbizalom garanciája is.
Kitért arra, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánossága magában foglalja a bírósági tárgyalások nyilvánosságát és az iratok, illetve döntések megismerhetőségét. Ám mindhárom területen jelentkeznek olyan alapjogok, amelyek a teljes nyilvánosság korlátozását teszik indokolttá. Ilyen például a tanúk védelme, a tisztességes, pártatlan eljárás elve. A korlátozás eredménye azonban nem csorbíthatja a nyitott bíróság elvét.
A Kúria elnöke hozzátette: a nyilvánosság nem rendelhető alá a személyiségi jogoknak. Magyarországon a jogász szakma számos neves képviselője vélte úgy, hogy többéves csend után tovább kell lépni ebben a kérdésben, figyelemmel arra, hogy több mint fél évtizede nem folytak a bírósági nyilvánosság szabályainak indokoltságára irányuló vizsgálatok.
Tájékoztatása szerint folynak vizsgálatok a tekintetben, hogy miként lehet lazítani a magyar szabályozáson, amely meglehetősen szorosnak tekinthető. Különösen a jogi személyek vannak privilegizált helyzetben.
Darák Péter azt mondta, a felek nevének közzététele terén példa lehet a német gyakorlat, amely szerint az egyszer már jogszerűen ismertté vált nevek nem védettek. Személyiségi jogi, illetve szerzői jogi perekben a közzétett határozatok szövegéből a fél neve sokszor kikövetkeztethető, például akkor, ha egy-egy híres szerző örökösei a peres felek. Ismert magánszemélyek, például sportolók neve is feltüntethető lehet, ugyanakkor szigorú anonimizálási szabályok vonatkoznak a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos határozatokra. Az angolszász jogrendszerekben is a nevek közzététele tekinthető általános szabálynak: az lesz nyilvános, ami a tárgyaláson is nyilvános volt - tette hozzá a főbíró.
Közölte, a bírósági határozatok publikálása az egységes ítélkezés szempontjából is lényeges, ami a legfelsőbb bírói fórum alkotmányos feladata. Az egyedi ügyekben hozott felsőbírósági döntések fontos szakmai orientációt adnak a bírák és a jogászság számára, és ha ezek rövid időn belül, áttekinthető formában kerülnek a szakmai nyilvánosság elé, ez hatásában ugyanolyan előremutató, mint egy-egy jogegységi határozat vagy kollégiumi vélemény - mondta a Kúria elnöke.
A bírósági adatkezelés kapcsán Darák Péter azt emelte ki: alapvető jogokat érint, ezért törvényi szinten kellene szabályozni, jelenleg azonban csak ennél jóval alacsonyabb szintű rendeletek, szabályzatok léteznek. Továbbá szükséges a bírósági adatkezeléssel kapcsolatos jogorvoslati rendszer.
Handó Tünde, az OBH elnöke megnyitójában elmondta: a konferencia célja olyan, országok közötti interaktív fórum elindítása, amelyen a részvevők megoszthatják tapasztalataikat, illetve megbeszélhetik a problémákat. A rendezvény felhívja a figyelmet a bíróságok sajátos kommunikációs szerepére, és nemzetközi egyeztetést, párbeszédet indíthat el a szakmai módszerek és eljárások kommunikációs szempontú vizsgálatával kapcsolatban.
A bírói tevékenység összefügg azzal, ahogy a társadalom a személyes és közérdekű adatokat kezeli. Ezért fontos, hogy milyen hozzáférést kell biztosítani ezekhez az adatokhoz a bírósági eljárások során, közülük melyeket lehet nyilvánosságra hozni - tette hozzá.
Handó Tünde kiemelte: a bírósági eljárások nyilvánossága a bírói hatalom korlátjaként a jogállamiság fontos garanciája, ami minden országban okozhat nehézségeket.
Az OBH és a Kúria által rendezett, Bíróság és kommunikáció elnevezésű kétnapos nemzetközi konferencián előadást tart Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Howard Riddle, Anglia és Wales főmagisztrátusa, Ingrid Kaps, a Müncheni Bíróság sajtószóvivője, Giovanni Buttarelli, az európai adatvédelmi biztos helyettese, Lipták Ádám, a The New York Times bírósági tudósítója és Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke.
A csütörtökön kezdődött rendezvény a kezdő eseménye egy olyan, Budapesten évente megrendezendő konferenciasorozatnak, amely a bíróság és kommunikáció főtémán belül minden évben más-más szakterületet vitat meg elismert nemzetközi és hazai szakértők segítségével. A konferenciára Európa 26 országából érkeztek szakemberek.
hírek innen, onnan
Orbán Viktor - Magyarország nem köti sorsát Ukrajnához
A magyar miniszterelnök ismételten jelezte, hogy Budapest ellenzi Ukrajna uniós és NATO-integrációját, és nem hajlandó a háború...
Öccséről nyilatkozott Vilmos herceg, a trónörökös meglepő megjegyzést tett Harry hercegről
Vilmos herceg az Apple TV+ Eugene Levy, a kedvetlen utazó című sorozatának vendége volt, ahol a címszereplő színésszel beszélgetett. A...
Még az orosz energiafüggőséget is a politikai szemüvegen át látjuk
Alacsony tájékozottság, ugyanakkor szélsőségesen megosztott közvélemény – ezt a képet rajzolja fel a Europion október elején...
„A sugardaddy nem fizetett, ezért megverték” – Polgárőrök mesélnek
Minden kisvárosnak vannak meglepő titkai, ami egy éjjeli járőrözés során mindig kiderül.
3 szuper tipp, ami távol fogja tartani a rovarokat a teraszodtól
Eleged van a rovarokból? Ezek a tippek segíthetnek, hogy nyugodtan lazíts a teraszodon.
Kylie Jenner extrém ezüst ruhája hihetetlenül menő
Kylie Jenner a Párizsi Divathéten jelent meg.
Európai két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
A lengyel Fakt szerint máig nem rendezte egymással a határvitáját Lengyelország és Csehország, ez pedig újra feszültséget szülhet a...
Tengerben lovagolva, bikiniben mutatta meg magát a Miss Balaton szépsége
Káprázatos környékről posztolt a TV2 sztárja.
Alattomos csapdává válhat a gyerekek telefonja: ezt mindem szülőnek tudnia kell
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a...
Elindult az Nngyk idei légúti figyelőszolgálata, de már most a Covid tarol
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tudományos igazgatója, Galgóczi Ágnes az InfoRádióban arról beszélt, hogy...
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti...
Darvasi László kapta az első Esterházy Irodalmi Díjat
A Neandervölgyiek című regényéért.
Sport
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászókról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó
Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten
Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.
Búcsúzik a család Bruce Willistől
Hollywood egykori nagy csillaga komoly betegséggel küzd, állapota sajnos nem ad okot sok bizakodásra. Szerettei és barátai most úgy állnak mellette, mintha már búcsúzniuk kellene tőle
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Kórházban élő kisfiú: megjelent a miniszteri biztos a családnál, aki örökbe fogadná a gyermeket
Fordulat jött, miután 200 ezren aláírtak egy petíciót.
Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen
Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál