Ezt olvasta már?

0

Drágább táborok, több kiskatona!

Így táborozunk 2017-ben!

Az idei évben elsősorban a kaland- és sporttáborokat keresik a szülők és gyerekek, de egyre többen keresik a katonai táborokat is! A legdrágább táborok több mint kétszázezer forintba, a legolcsóbbak alig több mint tízezer forintba kerülnek. - Pécsi Napilap -

Íme, a Táborfigyelő gyerektábor-összehasonlító portál adatai a 2017-es táborszezonról!


A legnépszerűbb táborok 2017-ben a kalandtáborok és a sporttáborok! Meglepő fordulat, hogy a tavalyi évben még extrém újdonságnak számító katonai és lövésztáborok a harmadik legkeresettebbek idén, valamelyest megelőzve az idegen nyelvi táborokat.


Közel hatvan százaléka a szülőknek ott alvós tábort keres gyermekének, míg a napközis táborokat valamivel több, mint negyven százalék keresi. A táborok típusát tekintve napközis táborokat leginkább a nagyvárosokban lehet találni, Budapest ezen a területen kiemelkedik, míg az ott alvós táborok elsőszámú célterülete az ország nyugati felén Veszprém és Zala megye, míg keleten Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye.



A táborozó gyerekek életkorát tekintve tovább folytatódik a 2016-ban is látható tendencia, miszerint jelentősen eltolódtak az arányok. Míg 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora öt év volt, addig a tavalyi és az idei esztendőben is látható, hogy már két-három éves gyermekeket is beíratnak a szülők napközis táborokba.

A leggyakrabban táborozó korosztály a 10-13 éves gyerekek, ők több mint a felét teszik ki az összlétszámnak!


Általánosan elmondható, hogy megfordult a trend: míg az elmúlt években a táborárak stagnáltak, addig az idei évben gyakorlatilag minden tábor esetében növekedés tapasztalható, esetenként ez a 20%-os szintet is meghaladja! A jó hír, hogy a drágulás mellett a táborszervezők jó része előfoglalási kedvezményt vezetett be, aminek mértéke esetenként a teljes árnövekedést lefedheti. Ez azt jelenti, hogy aki korán foglal tábort, nagyobb kedvezményre is jogosult lesz, így közel a tavalyi árakon táboroztathatja csemetéit. Az árak növekedéséről bővebb információt itt találnak.


Az országos átlagár egy ott alvós tábor esetében az idei esztendőben 40 000-45000 forint közé esik, míg a napközis táborok esetében 25000-30000 forint díjat kérnek el a táborszervezők. Az árak szórása viszont óriási! Jelenleg a Táborfigyelőn elérhető legdrágább tábor egy szuperintenzív anyanyelvi angol tábor, ahol Angliából is jönnek anyanyelvi pedagógusok a gyerekekhez, és kiscsoportokban folyik az oktatás. Ezen tábor díja 219 000 forint egy turnusra. Ezt egy ausztriai német nyelvi tábor követ 170 000 forintos turnusdíjjal, de a Balatonon egy szörftáborért, vagy egy golftáborért is több mint százezer forintot kell fizetnie a szülőknek.

A legkedvezőbb árfekvésű tábor egy művészeti tábor Bács-Kiskun megyében, ahol öt művészeti ág közül választhatnak egyet a gyermekek: zene (gitár), kézművesség, néptánc, színház, média. Itt egy turnus ára 12 000 Ft, de húszezer forintot alig meghaladóan lehet életvezetési tábort is találni tinédzsereknek, míg az egyik legnépszerűbb kalandtábor is 22 000 forintért foglalható Velencén.


A magyarországi táborpiac a nyári szünidő hossza, valamint az ebből kialakuló kereslet nagysága miatt az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül. Mind minőségben, mind mennyiségben látható az előrelépés, azaz egyre jobb táborokat találhatunk, miközben az óriási választék miatt a döntés egyre nehezebb! Hazánk legnépszerűbb, ingyenes táboradatbázisában, a Táborfigyelőn több mint harminc kategóriába vannak sorolva a vakációs lehetőségek, és több mint hatszázötven táborturnus közül választhatnak az érdeklődők.






0
0
0

hírek innen, onnan

Pálinkás Szilveszter márkanagykövet lett: a BioTechUSA új arca – azt is elárulta, mi a másik nagy szenvedélye

A BioTechUSA márkanagyköveti csapatához csatlakozott Pálinkás Szilveszter. Az együttműködés középpontjában a tudatos felkészülés, a...

Készül a nyári rémálom: sztrájkhullám tarolja le a júliusi szezont, máris tömegesen törlik a magyarok járatait

A nyári főszezon kellős közepén, július 5-én, vasárnap országos légi közlekedési sztrájk bénítja meg Olaszországot, ami...

Szárnyal a BYD Magyarországon, megjöttek a számok

Nagyot nőtt a BYD a magyar piacon, ráadásul két kategóriában is elsők lettek.

Lesújtó hír a magyar fiatalokról, tudják, hogy kellene, mégis alig járnak szűrésekre

Kiderült, mi állhat a jelenség mögött, a rendszeres szűrések ugyanakkor az egészségügy számára is kevesebb terhet jelentenének.

Kellemes nyári nap jön, de a fejfájás bekavarhat

Sok napsütésre, 25–30 fokra és száraz időre készülhetünk szombaton, de a hidegfrontra érzékenyek fejfájást tapasztalhatnak. A...

Új szabad partszakasszal gyarapodott a népszerű balatoni település

Alsóörsön megnyitották a korábbi ELMŰ-mólót, ezzel tovább bővült az ingyenesen megközelíthető balatoni partszakaszok sora.

Tragédia történt a magyar autósportban – tragikus hirtelenséggel elhunyt Kertész Krisztián

Mély megrendüléssel értesült a hazai autósport közössége arról, hogy 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kertész...

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

A szakítás legrosszabb része már nem a sírás: ettől a kellemetlen listától rettegnek a legtöbben

A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra...

Visszatért a 90-es évek ikonikus frizurája: ez lesz az idei nyár legmenőbb rövid fazonja

A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell...

Leselejtezett szélturbinákból épülhet úszó falu

A valódi körforgásos gazdaság nem technikai kérdés: onnan indul, hogy ne tekintsünk semmit hulladéknak.

0

Sport

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0