Dráma Siófokon: gól, öngól és kiállítás a hajrában
Egy hete Marcaliban az első pontját, most vasárnap hazai pályán a Toponár ellen pedig az első győzelmét ünnepelhette a segesdi együttes. Kevesen fogadtak volna arra (is), hogy a Marcali mindhárom bajnoki pontot elviszi Somogysárdról.
Nem lehet azt mondani, hogy unalomba fulladtak volna a Balatoni Vasas–Kadarkút találkozó utolsó percei. A 89. percben a kadarkúti Tarlósi Mártont kiállította a játékvezető, alig egy perccel később pedig Sarkanti Márk ki is használta az emberelőnyt. A vége mégis döntetlen lett, miután a 93. percben Bene Ákos Armand a saját kapuját vette be.
Segesd–Toponár 3–1 (0–1)
Segesd. V.: Hegyi A.
Segesd: Kis M. – Horváth A., Horváth I. (Balogh B. a 70. percben), Butor (Boros E. a 88. percben), Ámon – Szép Sz., Juhász D., Vers B. (Budai P. a 83. percben), Csimszi (Cser V. a 72. percben) – László B., Kovács P. (Büki A. az 59. percben). Edző: Minor Levente.
Toponár: Hegedűs I. – Nagy A., Ivusza T., Albrecht (Halász R. az 59. percben), Farkas P. – Kovács P. (Tanító a 81. percben), Gelencsér G., Sándor G., Házi Á. – Ivusza G., Orsós V. (Baranyi D. a 72. percben). Játékosedző: Ivusza Gábor.
Gólszerzők: László B. (az 57. percben), Ámon (a 79. percben), Cser V. (a 85. percben), illetve Házi Á. (a 11. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Segesd–Toponár 0–6.
Nagybajom–Balatonföldvár 6–1 (3–0)
Nagybajom, 150 néző. V.: Takács M.
Nagybajom: Barátúri (Hajdú L. a 65. percben) – Kolumbár E., Vető, Nemes Gy. (György Zs. a 65. percben), Kovács R., Cséfalvay (Horváth R. a szünetben), Balogh Cs. (Nagy I. a 65. percben), Horváth P. (Weimann R. a 65. percben), Babai, Ábrahám R. (Márton Cs. az 55. percben), Ács-Gergely. Játékosedző: Horváth Péter.
Balatonföldvár: Bíró D. – Tislér N., Porédos, Huszár T. (Nagy J. a 76. percben), Lakos (Schmidt a 84. percben), Kadlicskó, Gruber P., Rusvai L., Óvári (Kovács R. a 76. percben), Torjai, Kurdi D. (Kurdi Á. a 84. percben). Játékosedző: Andorka Péter.
Gólszerzők: Ábrahám R. (az 1. percben), Horváth P. 2 (a 15. percben és a 39. percben), Márton Cs. (az 59. percben), Nemes Gy. (a 62. percben), Babai (a 90. percben), illetve Rusvai L. (a 77. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Nagybajom–Balatonföldvár 8–5.
Hetes–Balatonkeresztúr 3–1 (1–0)
Hetes. V.: Böröczi.
Hetes: Balajcza (Horváth T. a 69. percben) – Prucsi, Kis P., Török B., Papp M. (Fajtai R. a 67. percben), Simon M. (Zalivadnij a 65. percben), Kiss J., Horváth Z. (Tabi a 60. percben), Heizer (Bodó az 58. percben), Kuti R., Decsi R. (Lóki P. a 67. percben). Játékosedző: Nógely Péter.
Balatonkeresztúr: Koncz P. – Csáki, Deákvári P. (Olti a 49. percben), dr. Gelencsér A. (Nagy Sz. a 75. percben), Slezák, Papp K., Horváth D. (Kozma M. a 79. percben), Bakos P., Bartha M., Horváth M., Fenyár. Edző: Deákvári Antal.
Gólszerzők: Kuti R. 2 (a 10. percben és az 51. percben), Decsi R. (a 48. percben), illetve Fenyár (a 90. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Hetes–Balatonkeresztúr 1–4.
Balatoni Vasas–Kadarkút 2–2 (1–1)
Siófok-Balatonkiliti (műfüves pálya). V.: Nagy J.
Balatoni Vasas: Bagi – Rózsa D. (Tóth R. az 57. percben), Buza B., Suszter, Derdák, Mester G. (Sófalvi a 90. percben), Zsibrik, Sarkanti, Kovács N., Schütz, Bene Á. Edző: Vida András.
Kadarkút: Strublics – Németh D., Domokos J., Nemes P. (Kovács B. a 90. percben), Horváth Á., Ferenczi M., Ferenczi D. (Ölbei a 69. percben), Tarlósi, Vodicska B., Pető T., Vodicska K. Edző: Csajági Csaba.
Gólszerzők: Derdák (a 31. percben), Sarkanti (a 90. percben), illetve Pető T. (a 25. percben), Bene Á. (a 93. percben – öngól).
Kiállítva: Tarlósi (Kadarkút) a 89. percben.
Az ifjúsági mérkőzésen: Balatoni Vasas–Kadarkút 3–0.
Somogysárd–Marcali 0–2 (0–1)
Somogysárd. V.: Deák T.
Somogysárd: Horváth N. – Páger B. (Kuti J. a szünetben), Kuti S., Bizderi, Páger D. (Orbán R. a 60. percben), Baranyai D., Kuti M. (Bunovácz a 68. percben), Kuti K., Marits, Horváth M., Németh Á. (Trimmel a 62. percben). Edző: Vancsura Gábor.
Marcali: Jagadics – Nagy A., Kovács Bence, Fenusz T., Szaka R., Németh M., Garai K., Géczi, Kovács Balázs (Horváth D. a 62. percben), Huszár Á. (Bognár P. a 84. percben), Somogyi V. (Czobor az 53. percben), Edző: Nagy Attila.
Gólszerzők: Somogyi V. (a 41. percben), Czobor (a 74. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Somogysárd–Marcali 1–0.
Magyaregres–Csurgó 3–0 (1–0)
Magyaregres. V.: Babos.
Magyaregres: Buchenauer – Keszthelyi B., Károli M. (Bogdánfi a szünetben), Károli Gy., Simon R. (Pap Z. a 86. percben), Sólyom G. (Ulrich D. a 70. percben), Baksa Zs., Lovász (Lukács B. a 75. percben), Tápi, Németh J., Mészáros L. Játékosedző: Bruncvig Róbert.
Csurgó: Beke Bence – Beke Bálint, Tóth K., Soós G. (Bódis G. a 65. percben), Kuti F. (Puskás P. a 65. percben), Faggyas (Dingó a 84. percben), Proszenyák, Tóth Sz., Németh L., Pákai G., Kiss M. (Tokai a 84. percben). Edző: Beke Lajos.
Gólszerzők: Sólyom G. (a 40. percben), Károli Gy. (az 55. percben), Ulrich D. (a 71. percben).
A Csurgó ifjúsági csapata szabadnapos volt.
A szombaton rendezett országos Magyar Kupa-forduló miatt elhalasztották a Balatonlelle–Tab és a Nagyatád–Babócsa mérkőzést.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén
A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.
Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!
Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!
Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki
Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.
Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus
"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...
Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre
Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...
A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's
A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.
Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére
Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében
Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban
Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...
Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek
Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...
Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's
Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...
A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt
Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...
Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”
Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű
Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?
Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


