Ezt olvasta már?

0

Egy évtizedre rács mögé kerülhet a Samsung vezére

Gyakorlatilag március óta húzódik a dél-koreai korrupciós botrányba keveredett Jay Y. Lee ügye, és még most sem sikerült ítéletet hozni az ügyben.

Korábban öt év börtönre ítélték az alelnököt, az ítélet ellen fellebbeztek, a bíróság azonban szigorúbb, 12 éves büntetést ítélne meg. Ráadásul a botrányban érintett – és azóta a hivatalából eltávolított – dél-koreai ex-miniszterelnök, Pak Kunhje szintén továbbra is előzetesben vár a saját ítéletére. De mi vezetett idáig?

Jay Y. Lee, a Samsung alelnöke újságírók körében a 2017.01.12-i kihallgatása előtt. Fotó:MTI/EPA/Getty/Csun Szung Dzsun/pool


Lee-t egyebek mellett korrupcióval, megvesztegetéssel és sikkasztással vádolták, mindamellett, hogy a Samsung pénzt mosott és adományokat fogadott el az azóta felfüggesztett dél-koreai miniszterelnöktől, Pak Kunhjetől. Lee gyakorlatilag az utolsó leheletéig tagadta az ellene felhozott vádakat, meglátása szerint sem bizonyíték, sem megfelelő tanúvallomása sem volt a bíróságnak arra, hogy bebizonyítsák az álláspontjukat.

 

A Reuters cikke szerint azóta sem sikerült ítéletet hozni a 49 éves üzletemberrel szemben, noha a bíróság bűnösnek mondta ki korábban is, és öt év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki. A fellebbezés miatt azonban Lee egészen a mai napig nem került rács mögé - legalábbis hivatalosan, azóta is előzetesben várja az ítéletet - az ügyészség azonban ennél súlyosabb, 12 éves börtönbüntetést próbál kiharcolni. Lee február óta van előzetes letartóztatásban, négy társával egyetemben, akiket szintén korrupciós váddal fogtak el.

 

Börtönből is lehet céget irányítani

 

Egészen mostanáig – a dél-koreai törvényeknek köszönhetően – a cég alelnöke igénye szerint szabadon, időkorlát nélkül fogadhatta az ügyvédjeit hétfőtől szombatig, munkaidőben. Lee a végsőkig tagadta az ellene felhozott vádakat. Emellett mint minden előzetesben fogvatartottnak, a Samsung alelnökének is napi fél óra (vagy havi 12 óra) látogatóidő járt, ennyi pedig bőségesen elég arra, hogy egyeztessen a cég leányvállalatainak vezetőivel, egyebek mellett képes hívásokat fogadni és hivatalos dokumentumokat is ellenőrizni.

 

Mint korábban írtuk, a Samsung ugyanakkor hivatalosan sosem erősítette meg ezeket a találkozókat, továbbá azt sem kívánták kommentálni, milyen szinten maradt az irányítás az alelnök kezében. Bár a cég megerősítette, hogy a jogi képviselők rendszeresen találkoznak Lee-vel, részletekbe nem bocsátkoztak. Bennfentes információk szerint Lee nem a napi ügyekért volt felelős, sokkal inkább a vállalatot érintő új beruházások és strukturális átalakítások fő döntéshozójaként működött.

 

Rács mögött a dél-koreai államfő is

 

Ahogy arról már korábban írtunk, szövevényes korrupciós botrány robbant ki Dél-Koreában, aminek következtében a korábbi államfőt, Park Geun-hye-t előbb felfüggesztették, majd teljesen el is távolították a posztjáról. A politikusnő letartóztatása óta előzetesben várja az ítélethirdetést, amennyiben elítélik, úgy akár 10 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat, magánzárkában. Az ügy március óta húzódik. A politikusnő eltávolítását követelő tüntetések véres harcba torkollottak, kettő ember meg is halt az ítélethirdetést követően,







0
0
0

hírek innen, onnan

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az...

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is...

Ezt nézd meg először, ha apró marad a földi eper.

Kicsik maradnak a földi epreid, pedig mindent megteszel értük? Ne aggódj, összeszedtük, milyen hibák állhatnak a háttérben, és mikor...

Luxi Maxi és az iktatott akták

Magyarék Lengyelbe', a kegyelmi dosszié, Havasi visszatérése, a moszkvaiak háborúja és az angol foci fordulatai a 444 napindító...

A Honda motorok választéka az Msx125 Grom modellel válik teljessé

Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az Msx125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az...

Nem ájultak el a kritikusok az új Star Wars-filmtől

A mandalóri és Grogu 63 százalékos értékeléssel indított a Rotten Tomatoes oldalán.

Ez a brutális uszály szállítja a NASA űrrakétáit

Nem minden űreszköz a kilövőálláson kezdi pályafutását. A NASA Hold-rakétájának egyik legfontosabb darabja napokig hajózik egy bárka...

Látványos erőpróba Budapesten: fejszével és fűrésszel versenyeznek a világ legkeményebb sportfavágói

Június 5-6-án Budapest ad otthont júniusban a Stihl Timbersports® World Trophy-nak, amely a sportfavágás egyik legkeményebb és...

Előre szóltak a meteorológusok: Pokoli nyár jön, 3 hónapig tart majd a kínlódás

Három hónapon át eltérhet a megszokottól az időjárás: komoly változás jöhet néhány héten belül.

Nem láthatta Szapporót, csodagólja még a Nemzetközi Jégkorong-szövetséget is megihlette

A Bartalis István helyére beugrott Nagy Krisztián, valamint Terbócs István is duplázott.

Mindenki a kukába dobja, pedig a gyűjtők kedvence ez az Ikeás szatyor: akár 10 ezer forintot is érhet

Nézd át az otthoni kacatokat: a régi Ikea-táskád akár több ezer forintot is érhet!

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól

A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki

Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint

Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi

Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha

Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán

Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

0