Egyesület alakult a közérthetőbb pénzügyekért
Econventio Pénzügyi- és Gazdasági Kerekasztal néven közhasznú egyesület alakult csütörtökön, hogy a pénzügyekről szóló józan és közérthető tájékoztatással járuljon hozzá az állami és az önkormányzati, a vállalkozói és magánszféra kapcsolatának javításához a pénzügyi szektorral.
"Beszéljünk a pénzügyekről józanul" - idézte a szervezet mottóját Pesti Tibor alelnök, a pénzügyi tanácsadó Pannon-Safe Kft. ügyvezetője az egyesület alapító taggyűlésén csütörtökön Budapesten.
Az alelnök rámutatott: a kkv-, állami és önkormányzati szektor az alaptevékenység végzése közben nem minden esetben tud kellő figyelmet fordítani a piacképes, új pénzügyi és biztosítási portfólió kialakítására, ezen segíthet az alapítók szerint az ismeretterjesztés.
Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében tagjai és meghívott vendégek részére kéthavonta ismeretterjesztő előadásokat tervez.
Sápi Ákos, az egyesület elnöke, a Pannon Safe Kft. üzletágvezetője hozzá tette: a pénzügyi oktatásnak valamilyen formában a szakoktatáson kívül is meg kell jelennie az oktatási rendszerben. Ugyanis a fiatalok pénzügyekkel való megismertetése kiemelt feladat már a közép-, illetve az alapfokú oktatásban. Ezért az egyesület felveszi a kapcsolatot a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával.
Pesti Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a kerekasztal céljai egybecsengenek a szektor összes szereplőjének - a szolgáltatók mellett például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Gazdasági Versenyhivatal - érdekeivel, nem beszélve a többször megfogalmazott kormányzati szándékról.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet
Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a...
A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét
A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart...
Törlesztette adósságát Magyar Péter
Az Országgyűlés honlapján hétfő este tették közzé a vagyonnyilatkozatokat.
Súlyos dolog derült ki a Balatonról, ez mindenki kedvét el fogja venni a fürdéstől
Pusztító az, amit a magyarok tesznek a Balatonnal, ez még a kiszáradásnál is rosszabb.
Orbán Viktor vagyona gyarapodott
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök továbbra is egy XII. kerületi és egy felcsúti ingatlan tulajdonosa, feleségével...
Ettől elolvadnak a rajongók: Ez György herceg titkos beceneve, így hívják őt az iskolában
Bár a világ nagy része György hercegként ismeri a brit trónörökös legidősebb fiát, az iskolában egészen más néven emlegetik. A...
Kapitány a leggazdagabb, Tanács a legközlékenyebb kormánytag a vagyonnyilatkozatok szerint
A technológiai miniszter szükségesnek érezte részletezni, hogy miből fizeti ki azt a lakást, aminek talán az év második felében lesz a...
Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt...
Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...
A Supergirl mozifilm előtt itt van egy sci-fi sorozat hozzá
A hat évados Supergirl-sorozat ideális felkészülés a hamarosan érkező DC-film előtt.
Hullanak a paprika virágai? Nem csak a hőség lehet a bűnös. Eláruljuk, mi az oka.
Kínlódsz a paprikával, mert virágai sorra lehullanak? Nem csak a forróság, de egy gyakori hiba is okozhatja a terméskiesést. Mutatjuk a...
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Hivatalos ajánlat Ronald Araujóért, a Premier League-be igazolhat a Barca-sztár
A Tottenham 30 millió eurót fizetne érte.
Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére
Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Szoboszlai és Borka felrobbantotta a netet, szenvedélyes csókban forrtak össze
"Ez csak női válogatás lehet" - Meglepő kritikával szembesült a magyar válogatott sztárja.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség
A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


