Ezt olvasta már?

0

Élénkülő verseny alakítja a távközlési piacot a Magyar Telekom szerint

A szolgáltatók élénkülő versenye alakítja a távközlési piacot, a hangalapú bevételek csökkenését az ügyfélkör bővítése mellett az adatbevételek emelkedése ellensúlyozhatja - mondta Szabó János, a Magyar Telekom Nyrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten.

A Magyar Telekom szerdán közzétett gyorsjelentésében ismertette, hogy idei második negyedéves bevétele éves összehasonlításban 8,9 százalékos növekedéssel meghaladta a 153 milliárd forintot, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) pedig 1,8 százalékos visszaeséssel, 47,9 milliárd forintra csökkent.

Szabó János kiemelte, hogy az ügyfelek adatigénye várakozáson felül bővült, emellett a készülékértékesítésben is kiemelkedő volt a kereslet.

Hozzátette, hogy a Magyar Telekom folytatja az uniós és az önerős hálózatfejlesztéseket, az idei kivitelezések időarányosan a tervezettnél jobban haladnak.

A kártyás ügyfelek regisztrációjával kapcsolatban közölte, hogy az adategyeztetés sikeres volt, az innen származó bevételek több mint 95 százalékát sikerült megtartani, így szinte kizárólag csak a nem használt kártyák szolgáltatásai szűntek meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lízingszövetség: jól startolt 2026-ban a lízingpiac

Az idei első negyedévben tovább bővült a hazai lízingpiac: az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett....

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az...

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is...

Ezt nézd meg először, ha apró marad a földi eper.

Kicsik maradnak a földi epreid, pedig mindent megteszel értük? Ne aggódj, összeszedtük, milyen hibák állhatnak a háttérben, és mikor...

Luxi Maxi és az iktatott akták

Magyarék Lengyelbe', a kegyelmi dosszié, Havasi visszatérése, a moszkvaiak háborúja és az angol foci fordulatai a 444 napindító...

A Honda motorok választéka az Msx125 Grom modellel válik teljessé

Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az Msx125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az...

Nem ájultak el a kritikusok az új Star Wars-filmtől

A mandalóri és Grogu 63 százalékos értékeléssel indított a Rotten Tomatoes oldalán.

Ez a brutális uszály szállítja a NASA űrrakétáit

Nem minden űreszköz a kilövőálláson kezdi pályafutását. A NASA Hold-rakétájának egyik legfontosabb darabja napokig hajózik egy bárka...

Látványos erőpróba Budapesten: fejszével és fűrésszel versenyeznek a világ legkeményebb sportfavágói

Június 5-6-án Budapest ad otthont júniusban a Stihl Timbersports® World Trophy-nak, amely a sportfavágás egyik legkeményebb és...

Előre szóltak a meteorológusok: Pokoli nyár jön, 3 hónapig tart majd a kínlódás

Három hónapon át eltérhet a megszokottól az időjárás: komoly változás jöhet néhány héten belül.

Nem láthatta Szapporót, csodagólja még a Nemzetközi Jégkorong-szövetséget is megihlette

A Bartalis István helyére beugrott Nagy Krisztián, valamint Terbócs István is duplázott.

Mindenki a kukába dobja, pedig a gyűjtők kedvence ez az Ikeás szatyor: akár 10 ezer forintot is érhet

Nézd át az otthoni kacatokat: a régi Ikea-táskád akár több ezer forintot is érhet!

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól

A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki

Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint

Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi

Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha

Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán

Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

0