Ezt olvasta már?

0

Elherdálták a siófokiak a három pontot Tiszakécskén

Megnyert meccset adott döntetlenre a BFC Siófok, mely alig fél óra játék után kettővel is vezetett Tiszakécskén. Ez volt a balatoniak első döntetlenje tavasszal, akiknek nyolcadik bajnokin ez volt a hetedik pontjuk a szünet után.

Győzelem nélkül maradtak a tópartiak annak a Duna Aszfaltnak az otthonában, mely hét tavaszi bajnokiján mindössze négy gólt szerzett. Most viszont rúgtak kettőt Molnárnak, pedig a tavaszi négyből kettőt vállaló Mihály keretben sem volt! Siófoki szempontból jól indult a meccs, Horváth Péter remek gólt rúgott, miután keresztbe vezette a labdát a kécskei térfélen, majd Magasföldi szabadrúgása után a kapufáról kipattanót rúgta a kapuba Balogh, akinek ez volt az első gólja tizenhatodik NB II-es mérkőzésén. Kár, hogy csak ekkor tudtak pontrúgásból veszélyesek lenni a siófokiak, mert szögletből rúgtak csak kilencet ebben a kilencven percben. Nagy kár, hogy már az első félidőt sem húzták ki kapott gól nélkül, sőt öt perc alatt egyenlítettek a házigazdák, ráadásul helyzet nélkül Kirchner révén.

 

Az első találatnál tizennyolcról eresztett el egy remek lövést, melynél a kapufáról pattant a hálóba a labda, a második gólja pedig szabadrúgás után született. A dolog szépséghibája, hogy oda belsőzte a labdát ahol Molnár állt. A szünetben a két kapott gólnak köszönhetően belső védőt cserélt Mihalecz István – Lorentz helyett Gál jött be – nem is esett több hazai gól, igaz siófoki sem, pedig a győztes találtra mindkét klubnak volt esélye. Előbb Medgyes kiugratása után Szakály Dénes lábában maradt a harmadik találat, aki ziccerben keresztbe rúgta a labdát a kapu előtt, majd hazai oldalon Kirchner találta el a kapufát egy szabadrúgás után.

 

A balatoniaknak ez volt az első döntetlenjük a tavasszal, nyolcadik bajnokijukon a hetedik pontjukat szerezték, ami – mondjuk úgy – nem a legjobb teljesítmény.

 

Merkantil Bank Liga NBII – 29. forduló:

 

Duna Aszfalt TVSE–BFC Siófok 2–2 (2–2)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 600 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Varga Zsolt, Márkus Tamás)

 

Duna Aszfalt TVSE: Molnár M. – Sirokmán, Kardos, Ludánszki, Sváb – Gréczi G., Kocsis G., Horváth A. (Szabó L., 10.p.), Kirchner – Károly B. (Tölgyesi, 73.p.), Csáki (Batizi-Pócsi, 53.p.). Vezetőedző: Szabó István.

 

BFC Siófok: Molnár P. – Kiss B., Izing, Lorentz (Gál M., szünetben), Jánvári – Szakály D. (Zamostny, 82.p.), Medgyes, Horváth A., Magasföldi – Horváth P., Balogh B. (Réti, 60.p.). Vezetőedző: Mihalecz István.

 

Gólszerzők: Horváth P. (12. p.), Balogh B. (29. p.), Kirchner (35. p., 39. p.).

 

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0