Elhunyt Dimény Imre agrármérnök, akadémikus, volt miniszter
Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt - közölte az MTI-vel csütörtökön a tudományos akadémia. - Pécsi Napilap -
Dimény Imre az erdélyi Komollón születetett 1922. augusztus 3-án. 1941 és 1944 között a Kolozsvári Gazdasági Akadémia, majd a az ottani mezőgazdasági főiskola hallgatója volt. Az egyetem elvégzése után 1945 és 1975 között a mezőgazdasági igazgatás különböző területein tevékenykedett. Mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot töltött be a Fock-kormányban 1967 és 1975 között.
Akadémiai doktori fokozatot 1972-ben szerzett, 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották.
hírek innen, onnan
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke közös sajtótájékoztatót tart Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Az...
Október végére a számlájuk felrobban: 3 jegy, akiknek a pénz többé nem lesz probléma
Jön a becsületes munka eredménye!
Munkanélküli segély 2025: mennyi pénz jár és ki kapja meg?
Fontos azonban tudni, hogy a támogatás nem örök érvényű, csupán 90 napra szól, és összege a korábbi munkaviszony hosszától, valamint...
Újabb fordulat: Keith Urban látványosan utálta Nicole Kidman új szexfilmjét, a Jókislány-t - ez lett a vége
Keith Urban már tavaly is fanyalgott Nicole Kidman új filmjén, mostanra viszont válókereset és levett jegygyűrű lett a dologból.
"Feri bácsi, tudom, hogy hazaértél." – Így emlékszik Kállai Ferencre Eperjes Károly
A Krampner név nem lesz jó. Itt az idő, hogy válasszon magának egy másikat! A tehetséges fiatalember, aki épp elszavalta Ady Endre egyik...
Erzsébet királynő sokáig ki nem állhatta Kamillát: a végén mégis áldását adta, hogy királyné legyen
Így változott meg a néhai Erzsébet királynő és Kamilla királyné kapcsolata.
A második agyad is figyel: a bél-agy kapcsolat rejtett üzenetei
Emeran Mayer A bél-agy kapcsolat című könyve eddig rejtett összefüggéseket tár fel a bélrendszer és az agy közötti kommunikációról,...
Karácsony Gergely: Szerintem nincs is Zsolti bácsi
A főpolgármester Budapest helyzetéről és az önazonossági törvény adta lehetőségekről is beszélt.
Meglepő koalíció is lehet a csehországi választások végeredménye
A péntek-szombati cseh parlamenti választások tétje leginkább a Kelet-Nyugat közötti választásként értelmezhető, de az arányos...
Rehabilitálják a katát? Orbán Viktor óriási bejelentést tehet – kövesse percről percre velünk
Szokatlan időben, szombatra hirdette meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt a sajtótájékoztatót, amelyet Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi...
Lakáseladásnál a bútorok után is adózni kell
A lakáseladásnál két fontos adóügyi szabályt érdemes szem előtt tartani. A NAV a fizetendő illetéket az ingatlan forgalmi értéke...
Vallott Diana fodrásza: ezt csempészte be titokban a hercegnének
Diana egykori fodrásza, Richard Dalton nemrég olyan sztorit mesélt a néhai hercegnéről, amiről eddig csak nagyon kevesen tudtak.
Sport
A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét
Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászók-ról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros
A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.
Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló
Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.
Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója
A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,
Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc
A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.
A vékonybélrák és tünetei
A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A vékonybélrák több daganatfajtát jelölhet, a beteg kilátásait a szö
Pénzt adott a lakására felmenő három kiskorú lánynak egy férfi, hogy azok szexeljenek vele
A dobozi férfi egy kocsmában is lövöldözött.
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá
Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal
A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.
A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén
Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak
Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál