Ezt olvasta már?

Letartóztattak egy nevelt gyermeke bántalmazásával gyanúsított apát

Hónapokon keresztül, rendszeresen bántalmazta nevelt gyermekét egy férfi a gyanú szerint, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Somogy Megyei Fő...

0

Elmarad a Strand Fesztivál, az EFOTT, a Fishing On Orfű is

A zamárdi Strand Fesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is elmarad a kormány csütörtöki döntése, az 500 főnél nagyobb rendezvényekre továbbra is vonatkozó tiltás értelmében.

0
hirdetés

A kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva, amely alapján augusztus 15-e után sem tarthatnak meg Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket, valamennyi rendezvény- és fesztiválszervező sajnálatát fejezte ki. Ugyanakkor mindannyian arra kérik a fesztiválozókat, hogy amennyiben módjukban áll, használják fel jegyüket a következő nyáron, ezzel segítve a szervezési munkálatokat.

"Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált" - tették közzé honlapjukon a Strand Fesztivál szervezői.

A Strandon, amelyet augusztus 18-tól 22-ig terveztek megrendezni, mások mellett Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, Wilkinson, Lost Frequencies és Alle Farben is fellépett volna.

Az EFOTT-on augusztus 26-tól 29-ig a hazai könnyűzenei élmezőny mellett az amerikai rapper, Flo Rida is fellépett volna. "Szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket. Bízunk abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén mi is fenn tudjuk tartani szervező, résztvevő kollégáink számára a stabil munkahelyet" - fogalmaztak az EFOTT szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, az idei EFOTT-ra elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítanak a voucherek 2021-es évre átvitelére, illetve a visszaváltására 3 százalékos kezelési költséggel.

A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) augusztus 26. és 29. között lett volna, mások mellett Jason Derulóval, John Newmannel, a Rudimentallal, Dub FX-szel és Russkajával.

"Ötvenegy év után ez lesz az első év, hogy SZIN nélkül zár a nyár. De megértjük a helyzetet, és bízunk abban, hogy jövőre újra éled a fesztiválszezon" - írta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a rendezvény honlapján.

A Fishing On Orfűt augusztus 26-tól 29-ig rendezték volna meg a hazai könnyűzenei színtér színe-javával. "A legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy olyan fesztivált szervezzünk, amire mi is szívesen elmennénk. A Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége azon múlhat, mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt" - közölték a szervezők.

Elmarad a Paloznaki Jazzpiknik is. A Balaton-felvidéken augusztus 20-tól 22-ig Randy Brecker, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band zenélt volna. A szervezők az MTI-nek azt írták, bíznak abban, hogy a kormány döntése mindannyiuk biztonságát szolgálja.

"Egy kicsit szomorkodunk még, majd teljes gőzzel vágunk bele a jövő évi Jazzpiknik szervezésének. Akit csak lehet, megpróbálunk visszarepíteni az idei fellépők közül és mindenkit kárpótolni egy szuper fesztivállal a sok idei bizonytalanságért" - fogalmazott Valde Orsolya fesztiváligazgató. A Jazzpiknik szervezői rugalmas megoldásokat dolgoznak ki azok számára, akik megtartják a jegyüket és utalványra váltják át.

Ugyancsak augusztus 26-tól 29-ig tervezték a Kolorádó Fesztivált is, a Nagykovácsi melletti Adyligetben, ahol ott lett volna a Kokoroko, az upsammy, Helena Hauff, Daniel Avery, Hunee, illetve a Bo Ningen is.

"Nagy szükségünk van a támogatásotokra idei költségeink fedezésére, valamint hogy jövőre minden eddiginél jobb Kolorádót tudjunk szervezni. A támogatás ezúttal leginkább azt a döntést jelenti, hogy mit tesztek a már megvásárolt bérletekkel. Nagyjából egy hét múlva jelentkezünk a pontos infókkal" - írták a Kolorádó szervezői közösségi oldalukon.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

5 érdekesség azokról, akik augusztusi születésűek

Augusztusban születtél? Esetleg ebben a hónapban adtál életet gyermekednek, vagy ekkorra várod az érkezését? Jó hírünk van: egy...

Amerikai álom: ez a magyar doktor megcsinálta. Durva.

A magyar doktor luxus kozmetikumai ma is státuszszimbólumnak számítanak Hollywoodban.

Az Inter és a Manchester United is a legjobb nyolc között

Az Inter semleges pályán verte a Getafét az Európa-liga nyolcaddöntőjében.

Az Inter megúszott egy tizenegyest és továbbjutott az Európa-ligában

A Manchester United és az Internazionale is nyert mindkettő továbbjutott a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjébe.

5+1 spirituális jel, ami azt mutatja, hogy egy elhunyt szeretted próbál támogatni

Akár hiszel a szellemek létezésében, akár nem, talán neked is volt már olyan érzésed, mikor valami azt sugallta, nem vagy egyedül. Ha...

Negyeddöntőben az Inter és a ManUnited

Az Internazionale és a Manchester United is bejutott a nyolc közé a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított labdarúgó...

Kiégett egy autó az M7-esen

Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van.

Vírusállóbbak voltak a gyakornoki pozíciók, mint a klasszikus diákmunka

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti gyakran kötelező szakmai gyakorlat hosszú időn keresztül két külön fogalomnak számított....

Koronavírus - 17-re nőtt a pápai fertőzöttek száma

A mezőkövesdi járványgóc után ezúttal Pápán derült ki, hogy a kontaktkutatások során immár 17 igazolt koronavírus-fertőzöttet...

Európa-liga: nyolc közé jutott az Inter és a Manchester United

Mindkét sztárcsapat győzelemmel jutott tovább.

Jogtalanul kiadott fegyverengedélyek miatt emeltek vádat 29 ember ellen

Egy férfi több társával sportlövő-egyesületek, klubok tagjainak segített sportcélú fegyvertartási engedélyt szerezni vagy...

Sport

Megvan az év legundorítóbb kommentátori megnyilvánulása - videó

Szimulálással vádolta a játékost, akit végül mentők vittek el.

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Egy világrekorder ács ül a Bayern München kispadján

Miroslav Klose a világ egyetlen olyan futballistája, aki négy vb-elődöntőben is pályára lépett.

Olcsón, és pont a városi riválishoz igazolhat el a Real Madrid középpályása

Érdekes transzfert erősített meg az El Golazo de Gol című műsor.

Óriási káosz és botrány Romániában, mi lesz a Sepsivel?

Szinte percenként változik a helyzet.

Többször megbukott már, most viszont megelőzte C. Ronaldót és Messit is

Aranycipő, Serie A rekord: a Lazio olasz válogatott csatára a csúcsra ért.

A Liverpool egy ötmilliós garasoskodás miatt bukhatja el a kiváló spanyol középpályást

Színre lépett ugyanis a PSG, és rálicitált a vörösökre.

˝Erősen le fognak minket becsülni, de meg kell mutatni, hogy tévednek˝

Ezt már sokan nagyon régóta várták. Még el sem kezdődött, máris megy a pszichológiai hadviselés.

Az eltiltott Ramost igen, Bale-t nem viszi magával Zidane

Sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccs vár a Real Madridra Manchesterben pénteken.

A medence partján beszélte meg két csapat, hogy lehet legyőzni a harmadikat

Az NBA orlandói buborékjában sokféleképpen áramlik az információ.

NB II: Békéscsabán vesztett pontokat a favoritnak tartott Vasas

Az újabb döntetlen után már 4 vesztett ponttal áll a tabellán a fővárosi csapat, amely lesgólt lőtt a Viharsarokban.

Bulvár

Kutyája van? Fontos figyelmeztetés érkezett

Az erőkifejtés vagy testmozgás, amely lehet akár a gazdival közös séta, játék vagy futás is, a felelős a potenciálisan halálos kimenetelű hőguta kialakulásáért a kutyáknál az esetek 74 százalékában - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

Szigorodik a bankkártyahasználat, ezekre figyeljünk

A kártyás csalások visszaszorításáért Európa-szerte életbe lép egy új rendelet.

Ezért egyél sok zsírt

A futóétrend kifejezés hallatán az első, ami mindenkinek eszébe jut, a szénhidrát. Legyen szó edzés közbeni frissítésről vagy a versenyt megelőző tésztapartiról, tudjuk, hogy a szénhidrát fontos üzemanyag a futók számára. Aztán eszünkbe jutnak a fehérjék, hiszen nincs fejlődés megfelelő izomregeneráció és fehérjepótlás nélkül. Na de mi a helyzet a zsírokkal? Mire jók egy futó étrendjében, és mire érdemes velük kapcsolatban odafigyelned?

Rossz hír a szomszédból: 1300 fertőzött, 41 halott egyetlen nap alatt

Romániábam kiugróan sok koronavírusos beteg halt meg az elmúlt 24 órában, az aktív esetek száma pedig már meghaladja a 25 ezret.

Itt a friss koronastatisztika: 13 napja nem volt ilyen Budapesten

Egyetlen egy új koronavírus-beteget sem azonosítottak a fővárosban az elmúlt 24 órában.

Megvan az év legundorítóbb kommentátori megnyilvánulása - videó

Szimulálással vádolta a játékost, akit végül mentők vittek el.

?A fazon epilálása egy teljesen más tudatállapot? ? Nyírni vagy nem nyírni, ez itt a kérdés

Jobban tetszik a lábam, a hónaljam és a bikinivonalam, ha nincs rajta szőr. Szőrtelenítek, mert úgy jobban érzem magam. De vajon valóban az én döntésem ez? Nem lehet, hogy azért epilálok olykor szinte megszállottan, mert azt tanultam, a szőrös hónalj, láb és fazon csúnya, elítélendő és rossz?

Óriási robbanás Bejrútban - az egész ország gyászban

Egész Libanon gyászol, miután kedden egy brutális robbanásban az ország fővárosában, Bejrútban legalább 78 ember életét veszítette és a sérültek száma is több mint 4000-re rúg. Az egész várost megrázta a detonáció, amelynek előzménye egy hatalmas tűz volt a kikötőben, ahol egy raktárban szabálytalanul tároltak 2750 tonna ammónium-nitrátot közel 6 éven át. A hatalmas robbanás [...]

Levandowksi 18 hónapos börtönbüntetést kapott

A 75 éves bíró saját bevallása szerint még sosem látott ilyen súlyos bűncselekményt.

Fásy Zsüliett vörös bombázó lett - Látványos fogyása után alig ismerni fel

Fásy Zsüliett külseje annyira megváltozott, hogy a 22 éves lányt alig ismerni fel.

Ez a kínai üveghíd felhőkarcolók tetejére épült - bevállalnád?

A kínai üveghíd 300 méter hosszú, és 250 méter magasan, felhőkarcolók tetején húzódik. Nemcsak kilátást kínál, kiállítás is várja a látogatókat. Ez a cikk Ez a kínai üveghíd felhőkarcolók tetejére épült - bevállalnád? ezen a weboldalon jelent meg először: Drive Me Baby.

blogmorzsák

Retró turizmus Magyarországon

Miért ilyen vonzó a retró és hova menjünk kirándulni, ha visszautaznánk az időben?

Uniós utazóként konzuli védelem a világ minden szegletébenz

Baleset, természeti katasztrófa, rablás, elveszett útlevél: ha nincs magyar nagykövetség, segíthet egy EU-s.

Energia a villanyteherautókba

Alkalmassá kell tenni a töltőállomásokat az elektromos meghajtású teherfuvarozás igényeinek kielégítésére.

Neked könnyű, te vállalkozó vagy!

Vállalkozói lét szépségei és árnyoldalai...

Rohadt kapitalizmus. Vagy rohadt jó?

A kapitalizmus lényege a szélsőséges vagyoni különbségen alapuló kényszerhelyzetbe hozás.

A kutya, akinek nincs kutyaszaga: 8 érdekesség a csau csauról

Aki megpillant egy csau csaut, biztosan utána fordul. Különleges megjelenése mókás és egyben tekintélyt parancsoló.

Egy zsidó ünnep "comeback"-je

Hogyan lett egy szinte elfeledett ünnep az egyik legismertebb izraeli piros betűs nap?

Orbán Viktor továbbra is biztosítja a NER oligarchái számára a bomba üzleteket

Végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

Mihez kezdjünk az ellenzéki nyilvánossággal?

Ilyen kristálytisztán és közérthetően senki sem vázolta fel a hazai média szorongató helyzetét, mint Haraszti Miklós.

Az Index, mint a kortárs kultúra lekapcsolt reflektora

A kortárs kultúra Index által bemutatott szereplői sokat köszönhetnek a lehetőségnek, majdnem annyit, mint az olvasók.

Színházban rappelni az Egyesült Államok születéséről

Napjaink legnépszerűbb musica­lét végre nem csak a tengeren­túli színpadokon láthatjuk - de mitől akkora szám a Hamilton?

Mindennapi szokásaink, amik károsak az egészségünkre

Nem is vesszük észre, hogy a rutinná vált szokásaink károsíthatják az egészségünket.

0