Érdemes az igazgatási szünet előtt elintézni az ügyeket a kormányablakokban
Országszerte hatvan kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda a december 22. és január 6. között elrendelt igazgatási szünet ideje alatt is nyitva tart - tájékoztatta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva lesz, de a halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok.
A Miniszterelnökség arra kér mindenkit, hogy aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el. A szünet alatt csak a legsürgősebb esetekben keressék fel az ügyfelek a nyitva tartó kormányablakokat - írták.
Emlékeztettek: az orosz-ukrán háború és az "elhibázott brüsszeli szankciók" okozta energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22. és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány. A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. Fontos, hogy az elkészült okmányok kézbesítését december 12-étől már csak olyan kormányablakokba lehet kérni, amelyek az igazgatási szünetben is nyitva lesznek. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu oldalon lehet tájékozódni - tudatta a tárca.
Az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt - írták, hozzátéve: hogy a földhivatalokban még január 9-én is szünetel a ügyfélfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.
A folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többek között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve a Családvédelmi Szolgálatok is ellátják feladataikat. A budapesti és Pest megyei műszaki vizsgaállomások korlátozott nyitvatartással működnek, az ország többi vizsgaállomása zárva tart - ismertették.
Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, mindenképp javasolt ügyintézés előtt az adott megyei kormányhivatal honlapján (kormanyhivatal.hu) tájékozódni. A kérelmek elektronikus úton, a Magyarorszag.hu oldalon vagy e-papíron bármikor benyújthatók, melyek feldolgozására az igazgatási szünet végeztével kerül sor - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
15 éves lányt erőszakolt meg két elkövető, egyiküket nem is ítélték letöltendő szabadságvesztésre
Egy két évvel korábban történt esetben született ítélet, amikor is egy akkor mindössze 15 éves, tudatmódosult állapota miatt közel...
Testvérháború a palotában: Vilmos áll Harry és a kibékülés útjába
A brit királyi család körüli feszültségek továbbra sem enyhülnek. Vilmos és Harry még haragban vannak.
Nyugdíjasok figyelem. Egyetlen kérelem és 8 ezer forintos nyugdíjemelést kaphatsz
Érdemes sietni, mert nem marad mindenkinek és sok nyugdíjas jogosul rá!
Kétperces ebéd 500 forintból – így fogyott hat ruhaméretet egy nő
A mindennapi étkezési szokások apró változtatásai sokszor nagyobb hatással bírnak, mint a drasztikus diéták.
A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a...
Félelmetes, a színész annyira beleélte magát a sorozatgyilkos szerepbe, hogy durva tettre szánta el magát
Szinte hihetetlen, hogy a következő sztárok ezeket megtették!
Az árulkodó jel, hogy elkaptuk a gyorsan terjedő új Covid-variánst
Az új Covid-variáns is terjedésnek indult, Európában is.
Erősödött a forint, a Bloomberg szerint a piac már Magyar Péter győzelmét árazza
Az év eleje óta látványosan javult a forint teljesítménye: míg januárban még 415 forintot kellett fizetni egy euróért, október elejére...
Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?
A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...
Egy téma, hét kép: Tíz életet oltott ki a vörös pokol - 15 éve történt a vörösiszap katasztrófa
Örökre beleivódtak az elménkbe a rettenet képei: 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározója, a mérgező...
Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre
Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a...
Kiderült, hol van a világ legszebb McDonald’s étterme, még a menü is más
A McDonald’s neve világszerte az olcsó és gyors ételekkel forrt össze, a piros-sárga színek és az ikonikus arany ívek látványa pedig...
Sport
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászók-ról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó
Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.
Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló
Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten
Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.
Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen
Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla
Kórházban élő kisfiú: megjelent a miniszteri biztos a családnál, aki örökbe fogadná a gyermeket
Fordulat jött, miután 200 ezren aláírtak egy petíciót.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál