Érettségi - A német írásbelikkel folytatódnak az idegen nyelvi vizsgák
Ma reggel 9 órakor a német írásbelikkel folytatódnak országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
A vizsgák a hét eddigi napjain alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak.
Az Oktatási Hivatal korábban azt közölte, hogy német nyelvből középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en érettségiznek.
Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben felsorolt típusú feladatlapok szerepelnek, ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban 70, 50, 30 és 90 perc.
Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, amelyről a vizsgázónak kell gondoskodnia (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható).
Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik.
hírek innen, onnan
Hitelfelvétel munkaviszony nélkül: így lehetséges
A hitelfelvételhez nem munkaviszonyra van szükséged, hanem olyan hivatalos dokumentummal igazolható rendszeres jövedelemre, amelyet a bank...
Súlyos figyelmeztetés: Egészségügyi okokból tilos ezzel a tartósítószerrel befőzni.
Korábban az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb volt a házi befőzéseknél. Bár régen sokan ezt használták lekvárokhoz, befőttekhez...
Világsztárok érkeznek a Budapesti Klasszikus Film Maratonra - ők lesznek az esemény sztárvendégei
David Cronenberg és Atom Egoyan rendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek a szeptemberi Budapesti Klasszikus Film Maraton...
Orbán Putyin narratíváját erősíti és egyre inkább úgy tűnik, mintha Putyin rángatná a magyar miniszterelnököt
Balogh Judit Visszaszámlálás című műsorában ezúttal Kuncze Gábor, korábbi belügyminiszter, Gerő Tamás ügyvéd és Fülöp Viktor...
Nem volt pénze hazautazni, feladta magát a postán
Három napot töltött az ausztrál sportoló egy fadobozban, amelyet csomagként adott föl légipostán.
Leszakadt az ég több autópályánkra
Heves esőzések, viharok nehezítik a közlekedést több autópályán is - figyelmeztetett az Útinform vasárnap délelőtt.
Hogy elszaladt ez a negyed évszázad: 25 éve van együtt a világhírű sztárpár
Később fognak ünnepelni.
Elmarasztalt cég etetheti a gyerekeket Újbudán – rajtuk spórolnak
A Nébih súlyos hiányosságokat tárt fel a közétkeztetőnél.
„Azonnal álljatok félre.”– adta ki a parancsot a busztüzek miatt a BKV az alkalmazottaknak
Négy olyan eset is volt a héten, amikor egy BKV busz elfüstölt, vagy hatalmas lángokkal égett.
Macskaasztallal és oroszlánbajusszal tüzeli a DPK-tagokat hírlevelében Orbán Viktor
De vajon ki lehet az oroszlán, akinek Ukrajna a bajszát húzgálja?
Még mindig nincs vége, újabb BKV-busz füstölt
Alig néhány nap elforgása alatt már a negyedik budapesti busz füstölt el.
Sport
Keane keményen reagált a Fradi vere-ségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot
Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.
Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott
Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke
„Beszélgetni fogok vele" – Szoboszlai arról, hogy Szalah nem passzolt neki
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitómérkőzésén a címvédő Liverpool hazai pályán 4–2-es győzelmet aratott a Bournemouth ellen. A párharc után Szoboszlai Dominik az Arena 4 stábjának nyila
Sallai Roland teljesítménye láttán csak ámulnak és bámulnak Törökországban
A magyar válogatott játékos hétről hétre bizonyítja, hogy jobbhátvédként is megállja a helyét.
Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget
A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.
Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet
Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.
Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta
Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.
Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”
A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.
A 90. percig vezett, végül pont nélkül maradt a magyar válogatott kapus csapata
Elképesztő drámát hozott a meccs végjátéka.
Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba
Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.
Keane szerint a játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”
Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.
Bulvár
A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?
A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellené
„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek
A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.
Amit soha nem kérdez meg az orvosod – pedig alapvető lenne
Amikor orvoshoz megyünk, a legtöbben azt várjuk, hogy teljes körű figyelmet kapunk, és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálják meg egészségünket. Azonban előfordulhat, hogy nem kérdeznek rá bizonyos
Lassan csődbe mennek a szülők: egyre több fiatal dönt a Kipper életmód mellett
A jelenség egyre ismertebb: felnőtt gyerekek, akik még mindig a szülők pénzére támaszkodnak. A Kipper életmód sokaknál nemcsak kényelmi, hanem kényszerű döntés.
Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés
Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.
Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla
Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény
35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el
Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s
Egy 16 éves fiú megerőszakolt egy 13 éves lányt, belehalt a tini
Nem ez volt az első eset.
Feljelentette a volt KDNP-képviselő Semjén Zsoltot aljas indokból elkövetett becsületsértés miatt
Gaal Gergely magánvádas eljárást kezdeményezett a KDNP-elnök ellen.
Most kaptuk: lángokban áll Budapest, hatalmas erőkkel próbálják oltani a tüzet
A fővárosi hivatásos tűzoltók próbálják megfékezni a lángokat Zugló és Rákospalota határában.
Kirobbant a botrány augusztus 20. kapcsán: erre nincsenek szavak
Megjelent a közösségi média oldalakon a közlemény.
Ez az ember áll Putyin mögött, végre sikerült levideózni és ez sok mindent megmagyaráz
Jól sikerült Putyin orosz elnök alaszkai útja, elégedetten dőlhet hátra az elért eredmények kapcsán. Egy nagy rejtély is megoldódott ugyanakkor vele kapcsolatban.
blogmorzsák
Papsokai (Siskei) templomrom, Balatonfüred
Egy 1385-ös oklevél Siskét már "Fyred" részét említi, majd a XVI. századra a Siske elnevezés teljesen eltűnik.
Deadly Prey
Én kérek elnézést ezért a filmért.
Minek van szaga, és minek illata?
Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?
„Sosem volt cicám… most meg tíz van”
Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál