Ezt olvasta már?

0

Európa-liga - A Chelsea is a Vidi ellenfelei között

Az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov lesz a magyar bajnok Vidi FC ellenfele a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmei során.

A Monte-Carlóban rendezett pénteki sorsoláson a 48 érintett csapat közül utolsóként húzták ki a fehérvári együttest, amely a Groupama Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit az L jelű négyesben.

A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE Boriszov pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában.

Magyar csapat legutóbb hat éve szerepelt főtáblán az európai porondon, a 2012/13-as idényben ugyancsak a Vidi és szintén a második számú nemzetközi kupában: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László együttese, az Asztana összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában.

A sérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a G csoportban a Villarreal, a Szpartak Moszkva és a Glasgow Rangers együttesével csap össze, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a "márkatárs" Salzburg, valamint a Celtic Glasgow és a Rosenborg csapatával találkozik a B jelű négyesben.

A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

A csoportok:

A csoport:

Bayer Leverkusen (német), Ludogorec (bolgár), FC Zürich (svájci), AEK Larnaca (ciprusi)

B csoport:

Salzburg (osztrák), Celtic Glasgow (skót), Leipzig (német), Rosenborg (norvég)

C csoport:

Zenit (orosz), FC Köbenhavn (dán), Girondins Bordeaux (francia), Slavia Praha (cseh)

D csoport:

Anderlecht (belga), Fenerbahce (török), Dinamo Zagreb (horvát), Spartak Trnava (szlovák)

E csoport:

Arsenal (angol), Sporting Lisboa (portugál), Qarabag (azeri), Vorszkla Poltava (ukrán)

F csoport:

Olympiakosz (görög), AC Milan (olasz), Real Betis (spanyol), Dudelange (luxemburgi)

G csoport:

Villarreal (spanyol), Rapid Wien (osztrák), Szpartak Moszkva (orosz), Glasgow Rangers (skót)

H csoport:

Lazio (olasz), Olympique Marseille (francia), Eintracht Frankfurt (német), Apollon (ciprusi)

I csoport:

Besiktas (török), Genk (belga), Malmö (svéd), Sarpsborg (norvég)

J csoport:

Sevilla (spanyol), FK Krasznodar (orosz), Standard Liege (belga), Akhisar Belediyespor (török)

K csoport:

Dinamo Kijev (ukrán), Asztana (kazah), Rennes (francia), Jablonec (cseh)

L csoport:

Chelsea (angol), PAOK (görög), BATE Boriszov (fehérorosz), VIDI FC (magyar)







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0