Ezt olvasta már?

0

Évtizedes csúcson az építőipar

A hazai építőipar teljesítménye a 2006-2007-es csúcsidőszakban 2200-2300 milliárd forint volt, ezt várhatóan eléri az ágazat az idén - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

 

Májusban több mint 35 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest, erre reagálva a szervezet elnöke kifejtette, hogy a piac minden megrendelője aktív. A kormány, az önkormányzatok, a magánberuházók, illetve a lakosság megrendelései is lényegesen magasabbak az egy évvel ezelőttinél – hangsúlyozta.

 

Kiemelte, hogy az idei költségvetésben 216 milliárd forint szerepel családi otthonteremtési kedvezményre, nagy hatása van az 5 százalékra csökkentett általános forgalmi adónak (áfa), és a kereskedelmi bankok 3-7 százalék közötti kamatszinten finanszírozzák a lakosság több mint tíz éve elhalasztott lakásépítéseit. Az ÉVOSZ elnöke fontosnak tartaná az építőipar tisztulását, ha a lakásfelújításoknál is számlával, szerződéssel, legális pénzmozgással történne a munkák elvégzése.

 

 

Elmondta azt is, hogy a szakemberhiány Budapesten okozza a legnagyobb gondot, míg vannak az országnak olyan részei, ahol egyáltalán nincs ilyen probléma. Egyre inkább szükség lenne arra, hogy vidéki székhelyű építőipari cégek megjelenjenek a fővárosban – jelezte Koji László.

mti

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Így változott meg a repülés a 70-es évektől napjainkig

A repülés olcsóbb és biztonságosabb lett, ugyanakkor kényelmetlenebb és szigorúbb szabályok jellemzik.

Egy új életbe lépett két csillagjegy: a bolygók mozgása mindent megváltoztat a számukra

Két csillagjegy számára most kezdődött egy új életszakasz, miután a hirtelen változások bolygója, az Uránusz, új csillagjegybe...

Kárász Róbert: „Lelle az életem utolsó nagy ajándéka”

Lelle születése mindkettejük életét megváltoztatta. Kárász Róbert korábban sokszor hangoztatta, hogy nem kíván újranősülni,...

Sokan elrontják: ezen múlhat, hogy megromlik-e a tej a hűtőben.

Sokan nem is gondolnák, de az, hogy a tej ne romoljon meg, tényleg apróságokon múlik. Felfedjük, mik a friss tej titkai, és hogyan...

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod.

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak...

Lízingszövetség: jól startolt 2026-ban a lízingpiac

Az idei első negyedévben tovább bővült a hazai lízingpiac: az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett....

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az...

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is...

Ezt nézd meg először, ha apró marad a földi eper.

Kicsik maradnak a földi epreid, pedig mindent megteszel értük? Ne aggódj, összeszedtük, milyen hibák állhatnak a háttérben, és mikor...

Luxi Maxi és az iktatott akták

Magyarék Lengyelbe', a kegyelmi dosszié, Havasi visszatérése, a moszkvaiak háborúja és az angol foci fordulatai a 444 napindító...

A Honda motorok választéka az Msx125 Grom modellel válik teljessé

Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az Msx125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az...

Nem ájultak el a kritikusok az új Star Wars-filmtől

A mandalóri és Grogu 63 százalékos értékeléssel indított a Rotten Tomatoes oldalán.

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól

A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki

Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint

Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi

Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha

Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy

Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán

Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

0