Ezt olvasta már?

0

Ezüstérmet utaztak össze idén Siófoknak

A főváros után a Balaton- parti városba érkezett a legtöbb turista az elmúlt hónapokban. A szallas.hu felmérése szerint a hazai turizmus – tavalyhoz képest – 13 százalékkal bővült a második negyedévben.

Nagy volt a forgalom pénteken délután Siófokon. A jó időnek köszönhetően rengetegen keresték fel a strandokat is. – Mi harmadszor nyaralunk Siófokon, nagyon szeretjük– fogalmazott Varga István és felesége. – Itt sekély a víz, ezért is inkább itt töltjük a szabadságunkat, mint az északi parton. Igaz kicsit messziről, Egerből jöttünk, de szerintünk jövőre sem hagyjuk ki ezt a csodás helyet.

– Immáron tizenhetedik éve nyaralunk itt Siófokon a családommal – mondta Págerné Bors Edit. – Ebben az évben is nagymamák, gyerekek, és unokák együtt utaztunk ide Szegedről. Összesen tizenketten vagyunk most itt és egy hetet töltünk el a Balaton partján. Nagyon szeretjük azt, hogy homokos a part, sekély a víz és csodálatos a kilátás az északi partra – tette hozzá.

Feltehetően ez lehet az egyik szempont, ami miatt népszerű a balatoni város. A szallas.hu felmérése szerint áprilisban, májusban és júniusban a belföldi turizmus – tavalyhoz képest – meghaladta a 13 százalékot. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a második negyedévben kettő négynapos és egy háromnapos hosszú hétvége is volt. A legnépszerűbb magyar város Budapest, a második leglátogatottabb Siófok, a harmadik pedig Eger volt.

Suttyák Sándor párjával érkezett Siófokra. Kiemelt úti céljuk volt a Balaton. Siófokra azért esett a választásuk, mert Kecskemétről gyorsan és kényelmesen el tudtak jutni ide. – Feleségemmel és kislányommal minden évben lelátogatunk szabadságunk alatt Siófokra.

– Régen itt éltünk – most már Békés megyében – így ez nekünk nem csak nyaralás, de romantikus nosztalgia is – ezt már egy másik nyaraló, Hornok Csaba mondta lapunknak.

A legtöbben egyébként most már hosszabb hétvégékre, vagy egy-két hetes nyaralásra érkeznek a Balatonhoz. A szallas.hu adatai szerint viszont az elmúlt hónapokban még az egyéjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 43 százaléka volt ilyen.

Az üdülések egyharmada kétéjszakás, minden tizedik pedig hároméjszakás. Az emberek körében a legnépszerűbb szállástípus az apartman, a vendégház és a panzió volt.

A legolcsóbb foglalás 1800 forint volt

A szallas.hu adatai szerint a 4-5 csillagos hotel kategóriában egy-egy szálláshelyért 82 ezer forintot fizettek a vendégek. Akik azonban apartmanban, vendégházban vagy panzióban aludtak, azok ennél jóval kevesebbet, összesen 31 ezer forintot. Az átlagos foglalási érték az összesített adatok szerint 36 ezer 400 forint volt a második negyedévben. Ötből négy foglalás 50 ezer forint alatti, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti volt. A foglalások alig 4 százalékáért 100 és 150 ezer forint közötti összeget fizettek. A szallas.hu elemzéséből az is kiderül, hogy előfordultak kirívó esetek is.

A legolcsóbb foglalás 1800 forint volt, míg a legdrágább másfél milliónál is több. Minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeztek, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben.

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0