Ezüstparti államosítás: egyben is, külön is eladók a hotelek
Átalakítják a Nemzeti Üdülési Alapítványt, s e szervezet vagyonának része több más hazai szálloda mellett a siófoki Ezüstpart hotel is.
Lenyúlná a kormány a szakszervezeti vagyont – ettől tartanak az érdekvédők. Átalakítják ugyanis a Nemzeti Üdülési Alapítványt, s e szervezet vagyonának része több más hazai szálloda mellett a siófoki Ezüstpart hotel is.
A szálló elkészültekor a SZOT-üdülők balatoni zászlóshajója volt, majd a gyógy- és wellness-idegenforgalom úttörőjének számított, aztán hamarosan lejjebb adta: bulituristák fellegváraként is üzemelt. A jövője kétséges, legalábbis annak a hírnek a tükrében, hogy a kormány a kabinet többségi tulajdonában lévő nonprofit társasággá alakítaná a Nemzeti Üdülési Alapítványt.
E szervezetet az akkori kormány és hat szakszervezet 1992-ben alapította. Az elképzelések szerint most állami kézbe kerülnének azok az ingatlanok (zömmel szállodák), melyekkel a szakszervezeti tömörülések szálltak be annak idején az alapítványba. S ismert, hogy ez a szervezet forgalmazza az üdülési csekket is.
Az üdülési alapítványé lett 1992-ben egri, soproni, szegedi szállodák mellett a siófoki Ezüstpart hotel is. Limbek Csaba szállodaigazgató nem kívánta kommentálni a készülődő változásokat, hozzátéve, hogy egyrészt „dúl a szezon”, másrészt nem illetékes ez ügyben. Ami az idei ezüstpartos nyarat illeti, meglehetősen vegyes a kép, ha beletekintünk a hotel internetes vendégkönyvébe. Akadnak persze elégedett vendégek is, de többen is kifogásolják, hogy nagyon meglátszik a szállodán a „szocreál” stílus, valamint hogy nincsen légkondicionáló a szobákban, szúnyogháló az ablakokon.
Az újonnan épült négycsillagos wellness- és konferencia szállodák árnyékában leáldozóban a legendás siófoki szállodasor csillaga is. Első számú egységét, az Európát, valamint szomszédságában az Éden bárt nyugattól keletig jól ismerték az „átkosban”. A bár ma már nincsen meg, az Európa pedig elveszítette korábbi vonzerejét. A szállodasor másik két egységén, a Lidón és a Hungárián öles felirat: eladó. Tárcsázzuk is a megadott számot, s egy hölgy készséggel sorolja a tudnivalókat: eladók a 132 és 126 ágyas szállodák külön-külön, de egybe is vonhatók az Európával meg a parkolóval, ez esetben 7,5 millió euró a „kikiáltási ár”. Amúgy mindegyik üzemel most is, szezonális jelleggel.
A negyedik szállodasori hotel, a Balaton ugyanakkor már elkelt, új üzemeltetője alapos felújítás után éppen e hónap elején nyitotta meg és büszkén hirdeti a világhálón: mindegyik szoba klímával és internetcsatlakozási lehetőséggel ellátott. Helyi éttermes-szállodás vállalkozóról van egyébként szó, azt se nehéz kikövetkeztetni hogy kiről, csak meg kell nézni, melyik vendéglátó egységet népszerűsíti még a Balaton hotel weblapja...
sonline.hu

- BKV-buszokat szórt ki az NKH
- Belerohant egy házba egy román kamion Fegyverneken
- 1800 autóbuszt ellenőriztek
- Országos Magyar Szörf Bajnokság IX. forduló
- Imre Vilmos siófoki lányokra cserélte az újvárosi fiúkat
- Mégsem megy csődbe a Balaton
- Augusztus végéig tart a légifelügyelet a Balatonon
- Kirúgták ezért lövöldözni kezdett
- Véget ért a nyár. Volt nyár?
- Demszky és két évtized - helló!
- Nagyon gyorsan elhelyezkednek a frissdiplomások
- Csökkenhetnének a lakossági vízdíjak, ha...
- Bejelentés a Választási Bizottsághoz
- A jövőben az APEH is lehallgathatja a telefonokat
- Cseke Katinka vörös fürtjeivel hódít Egyiptomban
- Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani
- A tégla bement a Lincolnba - német fiatalok randalíroztak Siófokon
- A boldog békeidőket idézik Siófokon
- Visszaállt a helyi iparűzési adó beszedésének régi rendje
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Saját segélyhívószámot kapott a Balaton
- Nyári menetrend a vasúton
- Közérdekű telefonszámok,weboldalak
- Kórház és szakorvosi rendelők
- Gyógyszertárak
- Vöröskereszt
- Postahivatalok
- Bölcsödék, óvodák, általános iskolák
- Középiskolák
- Felsőfokú oktatás

