Ezt olvasta már?

0

F.A.L.U. néven rendeznek fesztivált Szilvásszentmártonban

A magyarság kultúrájának sokszínűségét hivatott bemutatni a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amelyet július 11. és 14. között rendeznek a Somogy megyei Szilvásszentmártonban.

A látogatókat négyszáz-ötszáz programmal, azon belül koncertekkel, színházi, irodalmi, zenei és táncelőadásokkal várjuk - mondta Lengyel Gábor (Fidesz-KDNP), a mintegy 220 lakosú zselici község polgármestere szerdán az MTI érdeklődésére.

Kiemelte, a fesztiválon két és félórás koncertet ad a Kormorán, fellép az Ismerős Arcok zenekar, a Leander Kills, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, Péter Szabó Szilvia, a Kiscsillag, valamint több helyi formáció is.

Az esemény négy napja alatt lesznek író-olvasó találkozók, számos külhoni művész mutatkozik be a községben, a látogatóknak Erdélyi udvarban kínálják erdélyi kézművesek, termelők portékáit - tette hozzá a településvezető.

Szólt arról, hogy a fesztivál kétéves előkészítő munka eredménye, amelyben a Kormorán tagjai, továbbá a község szülötte, Lőrincz L. László író, műfordító is segítette a szervezőket. A lebonyolítás költségeit európai uniós és hazai pályázati forrásokból, támogatásokból, továbbá saját bevételekből fedezik.

Szilvásszentmárton és környéke csendes, nyugodt, az itt élők haza- és vendégszeretőek, érdeklődnek a kultúra iránt, fontos számukra az identitásuk megőrzése, vagyis a helyszín kiválóan alkalmas egy ilyen fesztivál megtartására - fogalmazott Lengyel Gábor, hozzátéve: a rendezvényeikre 15 ezer-25 ezer látogatót várnak.

Szavai szerint a F.A.L.U. egy űrt tölt be a somogyi fesztiválkínálatban, nem hasonlítható a Balaton-parti zenei, vagy más városokban sorra kerülő művészeti, komolyzenei vagy borfesztiválokhoz.

Ha a fesztivál sikeres lesz és a környező települések lakói szeretnék, a Művészetek völgye mintájára a jövőben Patcára, Zselickisfaludra, és Szennára is kiterjesztjük, ahogy erre a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni elnevezés is utal - jegyezte meg.

Lengyel Gábor közölte, az eseményről bővebb információkat a tartalmát tekintve folyamatosan bővülő www.falufesztival.hu honlapon és a Facebookon kaphatnak az érdeklődők.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jelentős változás jön szombaton, erre érdemes felkészülni – Időjárás-előrejelzés

Egyetlen időjárási tényező sokak programját megnehezítheti. Mutatjuk, mire kell készülni szombaton.

Hétvége van, mégis a munkán jár az eszed? Ezért nem tud igazán kikapcsolni az agyad

Hiába jön el a péntek este, sokan még szombaton vagy vasárnap is automatikusan megnyitják a céges e-mailjeiket, ellenőrzik az üzeneteiket,...

Túl hangos a szomszédod? Így szigeteld le a falat fillérekből, és síri csend lesz

A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes...

Júliusban lesz itt az ideje: csodás látványban lehet része, aki az eget kémleli majd ekkor

A 2026-os nyár különleges időszak lesz az égbolt szerelmesei számára, hiszen a Szaturnusz júliusban fokozatosan kedvezőbb megfigyelési...

Jelentős változások léptek életbe Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatánál

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Ez az egy vitamin segít megóvni az öregedő agyat

A C-vitaminról eddig leginkább az immunrendszer erősítőjeként hallhattunk, de egy friss kutatás most új megvilágításba helyezte ezt a...

Vádalkut kötött Bagdy Emőke fiának gyilkosa: így végzett áldozatával a hatalmas termetű férfi

Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa,...

Itt a nagy heti kínai horoszkóp július 12-ig a híres asztrológustól: sok csillagjegynek ez a hét meghatározhatja az egész nyarat

Itt találhatók a 2026. július 6-12-i időszakra vonatkozó heti kínai horoszkópok az egyes csillagjegyek számára. Ez a hét meghatározza a...

Gyenge lett a víznyomás? Nagyon fontos, hogy erre figyelj nyáron

Hőhullámok idején a vízfogyasztás látványosan megugorhat Magyarországon, egyes időszakokban akár 50 százalékkal is nőhet a napi...

Magyar Péter és Áder János csörtéje, botrányos politikai hangulat

Egyre jobban eszkalálódik a Tisza és a Fidesz közötti konfliktus. Egyre mélyebb, botrányosabb és nagyobb területen folyik a harc

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0