Főleg az építőiparban szedik áldozataikat az emberkereskedők
„Könnyű fizikai munka azonnali kezdéssel Nyugat-Európában! Rendkívül magas fizetés, szállás, ellátás és kiutazás biztosított, nyelvtudás és szaktudás nem szükséges. Jelentkezni a jolfizetokulfoldimunka@freemail.hu e-mail címen lehet.” Te jelentkeznél erre az álláshirdetésre?
A magyarok 40%-a ugyanis fenntartás nélkül vállalna olyan munkát, amelynek feltételeiről és a hirdető kilétéről szinte semmilyen információval nem rendelkezik – derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet reprezentatív kutatásának eredményeiből. „Rengeteg olyan álláshirdetés kering a világhálón, amiben a munka jellegét, időbeosztását és a hirdető céget sem nevezik meg. Nem derül ki a munkavégzés helyszíne, a fizetés pontos összege sem, kecsegtető viszont, hogy „magas”, és minden más kiadásról is gondoskodik az ismeretlen hirdető” – figyelmeztet Lehel Balázs, a szervezet budapesti irodájának vezetője. „Sajnos tapasztalataink szerint ezek a jól hangzó, de konkrétumokat nem tartalmazó hirdetések általában emberkereskedők csapdáit rejtik, amiknek a statisztikák szerint több tízezer gyanútlan álláskereső válik áldozatává.”
Főleg a mezőgazdaságban, vendéglátásban, húsfeldolgozó iparban és építőiparban dolgozó 30-40 év közötti férfiak a veszélyeztetettek. A jelentkezők általában az utazás pillanatában sincsenek tisztában az úticéllal, a zömében Ausztriába, Németországba, Egyesült Királyságba érkezés után pedig elveszik az irataikat – amiket sosem kapnak vissza –, majd az ellátás költségeire hivatkozva a fizetést is megtagadják tőlük. „A nagymértékű munkacélú kizsákmányolás visszaszorítása céljából indítottuk el az ORFK-val közösen Ne hagyd! edukációs és prevenciós kampányunkat, melynek keretében a veszélyeztetett célcsoport és környezetük figyelmét igyekszünk felhívni a veszélyekre” – mondja Lehel Balázs. Többek között arra, hogy mindig alaposan járjunk utána, milyen álláshirdetésre jelentkezünk: ha a fent említett információk hiányoznak a hirdetésből, semmiképpen se éljünk a lehetőséggel. Ha szerepel cégnév az adatok között, ellenőrizzük le a hitelességét. Van-e honlapjuk, elérhetőségük, referenciáik? Utazás előtt a hozzátartozóinknak hagyjuk meg a szállásunk és munkahelyünk pontos címét, és adott időközönként jelentkezzünk be. Az iratainkról készítsünk fénymásolatot, az eredeti példányokat pedig semmiképpen se adjuk át a munkáltatónak, akkor sem, ha az állítólag elengedhetetlen a szerződéskötéshez.
„A legfontosabb pedig, hogy merjünk segítséget kérni! Ne szégyelljük, hogy átverés áldozatai lettünk, hiszen az emberkereskedők kifinomult csapdáiba bárki belesétálhat. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat munkatársai napi 24 órában várják a bajba jutottak és hozzátartóik hívását a +36-80-20-55-20 - as telefonszámon– mondja a szakértő.
További információ a Ne hagyd! kampányról a http://nehagyd.hu/ oldalon érhető el.
hírek innen, onnan
Stabil az állapota a megkéselt korábbi NFL-irányítónak, Mark Sancheznek
Stabil állapotban van Mark Sanchez, a korábbi NFL-irányító és a Fox Sports jelenlegi elemzője, miután szombat hajnalban Indianapolisban...
Ukrajna újabb gazdasági szankciókról döntött Oroszország ellen, erre kéri az EU-t és az USA-t is
Volodimir Zelenszkij ismét terroristának nevezte a Vlagyimir Putyin vezette államot.
Ujjong Magyarország miniszterelnöke: "Győzött az igazság."
Győzött az igazság! – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton közösségi oldalán miután, Andrej Babis pártja megnyerte a cseh...
Ezt is megértük: hétfőn átadják az eddig semmibe futó M6-os horvát folytatását
A horvát kormány bejelentette, hogy hétfőtől megindulhat a forgalom a sztráda öt kilométeres, eddig hiányzó szakaszán a magyar határnál.
Melyik állatoknak a legrosszabb a lehelete?
Az állatvilágban jó néhány faj szájszaga kifejezetten nehezen tolerálható.
Cristian Chivu: Agresszívek voltunk és élveztük a játékot
Az Inter román edzője, Cristian Chivu értékelte a csapata teljesítményét, a Cremonese ellen aratott győzelem után.
Folytatódik a kálvária, az Arsenal ismét elvesztette kapitányát
Az Arsenal labdarúgócsapatának egy ideig ismét nélkülöznie kell csapatkapitányát, Martin Ödegaardot. A szombati Premier...
Virgil van Dijk ismét figyelmeztetett: Ez a szezon nehéz lesz...
A Chelsea elleni Premier League-mérkőzés után nyilatkozott a Liverpool csapatkapitánya.
Tóth Andi most először sírta el magát az X-Faktorban: ettől tört el nála a mécses
Majka szerint eddig még nem volt példa arra, hogy Tóth Andi sírt volna az X-Faktor mentorszékében.
Kap Donald Trump pénteken Nobel-díjat? - és hétfőn, Karikó Katalin után két évvel ki kapja az orvostudományit?
A Nobel-díjak a tudomány, az irodalom és a béke legkiemelkedőbb eredményeit ünneplik 1901 óta. Alfred Nobel végrendelete alapján évente...
103 ezer forintért verte agyon téglával agyon a 16 éves fiú az idős férfit Öcsödön
Tíz és fél év börtönre ítélte a bíróság az öcsödi gyilkosság 17 éves vádlottját. A fiú egy évvel ezelőtt ölt meg egy idős...
Andrej Babis pártja nyerte a választást Csehországban
A csehországi választáson győzelmet arató ellenzéki Andrej Babis az eredmények közzététele utáni első sajtótájékoztatóján...
Sport
A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét
Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.
A földön kellett aludniuk a Debrecenbe utazó dán kézilabdázóknak
Egészen elképesztő, milyen körülmények között utazott Magyarországra a dán csapat.
Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.
Kiengedték a kórházból Nagy Márton hegymászót, kiderült, mi okozta erős fájdalmait
Infúziót és gyógyszereket is kapott.
Ez lenne az Újpest? Megint nem nyertek a hajrában magyarok nélkül játszó lilák...
A Fizz Liga 9. fordulójában igen gyenge meccset hozott a hetek óta nyeretlen csapatok összecsapása. Bár a Puskás Akadémia többet tett a győzelemért, végül be kellett érnie azzal, hogy 0–0-ra végzett az Újpest ell
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója
A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,
Hiába győzött Genkben, a Fradi esélyei továbbra is jóval kisebbek a továbbjutásra
Európa-liga a számok bűvöletében: sokan bizakodhatnak, de többen már most temethetőek.
A Nyíregyháza hármat lőtt a második félidőben, ismét sereghajtó a ZTE
A labdarúgó Fizz Liga 9. fordulójának szombati játéknapján a Nyíregyháza Spartacus hazai pályán aratott 3–1-es győzelmet.
Marco Rossi: Varga és Sallai hiányában is kötelező a győzelem Örményország ellen
Dunaszerdahelyen, a Kukkonia Liga nemzetközi konferenciáján járt Marco Rossi, aki az ottani emlékekről és a válogatott soron következő találkozóiról is szót ejtett.
Arne Slot elárulta, hogy Kerkezt miért cserélte le az 55. percben a rangadón
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Sallait már az első félidőben becserélték, a Liverpool legyőzése után botlott a bajnokságban a Galata
A Besiktas szakította meg a Galatasaray győzelmi sorozatát a török bajnokságban.
Bulvár
Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke
Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá
Rogán Antal olyan rendkívülit tett Magyar Péterrel, amit még soha senki a politikában
Ilyet még nem csináltak a Tisza Párt vezérével.
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak
Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.
Visszatért Az ördög ügyvédje, rejtélyes üzenetet tett közzé
Találgatások sora indult el a közösségi médiában.
Miközben Orbán Európa iszlamizációjával riogat, Budapesten elkészül Közép-Európa egyik legnagyobb befogadóképességű mecsetje
Számos ellentmondás övezi a Fidesz-kormány iszlámellenes kampányait.
Újabb országot haragított magára Orbán Viktor, a magyarok kedvencéről van szó
A miniszterelnök kitart az álláspontja mellett.
Most kaptuk a szörnyű hírt: borzalmas tragédia történt Magyarországon, 40 embert kellett azonnal kimenekíteni
Egy ember meghalt a szombati tragédiában, már nem tudták megmenteni.
Osváth Zsolt bejelentette: vége
Hivatalosan is lezárult egy korszak, Osváth Zsolt beszámolt róla, hogy mi történt pontosan.
Az USA kiadta a halálos tűzparancsot – elemi erővel csapott le az amerikai hadsereg
Az Egyesült Államok hadserege újabb tengeri műveletet hajtott végre a venezuelai partok közelében, aminek során négy feltételezett „narko‑terrorista” vesztette életét.
Jó hír érkezett, örülhet a legtöbb nyugdíjas
Már több mint 2,2 millió nyugdíjas kapta meg a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál