Ezt olvasta már?

Maruzsa: szeptembertől minden nappali tagozatos tanuló ingyen kap tankönyvet

A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül - mondta az Emberi ...

0

Fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása

A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.


hirdetés

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a foglalkoztatási ráta 3 százalék körüli.

Halmai Péter elmondta: a gazdaság jelenlegi konjunktúrája mellett minden ágazatnak jelentős munkaerő-felvevő képessége van, sőt számos területen - mint például az idegenforgalom, a vendéglátás - már munkaerőhiányba ütköznek. Jelezte: a legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar, ahol jelentős a munkaerőigény.

A szakértő elmondta: a 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen, és példaként a munkaerő-tartalék csökkenését emelte ki.

Mint mondta, rendkívül fontos a női munkavégzés feltételeinek javítása, hogy a nők még nagyobb számban vegyenek részt a munkaerőpiacon, valamint az időskori munkavégzés feltételeinek megteremtése. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: az idősebbek között sokan vannak, akiknek a tudása nem nélkülözhető a magyar gazdaság működése szempontjából.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Genovában átadták az új hidat leomlott Morandi-híd helyén

Két évvel az összeomlás után Genovában átadták az új autópálya-hidat - számolt be a Euronews.

Meghalt egy beteg, kilenccel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon...

Két hatalmas tehetségtől esik el a Barcelona, akik közül az egyik világsztár

A katalán együttes ebben a helyzetben nem tud mit tenni, visszavonulót fúj, és lehetséges, hogy ezek a transzferek csak a következő...

Egy bogárfaj képes túlélni, ha lenyeli a béka

Az apró bogarak az elfogyasztásuk után belülről gyorsan ürítésre ingerlik a békákat, és sietve távoznak.

Trump hívei szerint a média direkt azon dolgozik, hogy az elnök elbukja a harcot a járvány ellen, amit a média talált ki

Farkába harapott végül a kígyó az egykor fontos embernek tűnő Steve Bannon podcastjában, ahol egy Trump-rajongó szenátor volt a vendég.

Gáspár Beát megint feljelentették, ezúttal zaklatással vádolják

Nem csitulnak a kedélyek a Gáspár család tavalyi balesete körül. Megint feljelentették Gáspár Beát, ezúttal zaklatás a vád.

Tóth Gabi közös képet posztolt. Nagyot fogsz nézni, ha meglátod, ki van az oldalán

Ez hogy sikerült? Nem hiába özönlenek az üzenetek meg a lájkok!

Milyen érzés lehet elfelejteni azt, amit tegnap még tudtunk?

Egy különös játék foglalkozik a kérdéssel, ehhez azonban a játéktervezés alapvető szabályait kellett megszegni.

Három gyermekét megmentette a hős családapa, mielőtt ő a tengerbe veszett

A walesi partoknál játszadozó hét gyerek közül a dagály hármat a tengerbe sodort. Az apa utánuk eredt, megmentette őket, de ő annyira...

Mindenütt jó, de legjobb - Hol vakációzunk idén?

Viszlát nyaralás? Ez a nyári szezon valóban teljesen más, mint az eddigiek, több mindent kell és érdemes mérlegelnünk a biztonságos...

Korai volt az öröm, újra kés alá kényszerült a spanyol világklasszis

Marc Márquez a MotoGP sorozat hatszoros világbajnokaként a sportág élő legendája. A 27 éves versenyző még a július 19-i futamon...

Kettészakadhat a gabonapiac Magyarországon

Nemcsak kevesebb búza terem idén, de lényegesen gyengébb a minőség is.

Sport

26 évesen visszavonul a magyar válogatott kézilabdázó

Utánpótlás technikai vezetőként dolgozik tovább.

Hamilton: "Soha nem tapasztaltam ilyet, majdnem megállt a szívem."

A brit pilóta csak a fékezéskor győződött meg arról, hogy defektje van. A körülmények ellenére nyugodt volt az utolsó kanyarokban.

Mi történt? Vettel összeomlott

?Ennél már nem lehet rosszabb? ? Sebastian Vettel (33) tömören így foglalta össze az idei szenvedését a vasárnapi Forma?1-es Brit Nagydíjat követően.

Szoboszlai Dominik bombagóllal kezdte a felkészülést - videó

A magyar válogatott középpályása már a Salzburg első felkészülési meccsén betalált.

Alapjaiban változtatta meg az olasz focit Cristiano Ronaldo jelenléte

Fantasztikus egyéni teljesítmények, drámai fordítások, óriási gólmennyiség az olasz liga tíz legjobb mérkőzése között.

Nem hiszed el, hova igazolhat Balotelli

Ha valamelyik arab országra, Kínára vagy az USA-ra tippeltél, akkor nem jött be a tipped.

Csoda a Wembleyben: 106 év alatt először jutottak a profik közé

Kénytelenek lesznek még a műfüvet is lecserélni a történelmi meccs után.

A Sepsi elleni vereség után lemondott a román legenda

Korábban bajnokságot, kupát és szuperkupát is nyert a csapat edzőjeként.

Óriási érdeklődés mellett kezdődött el az NB II

Augusztus első hétvégéjén sokan kimentek a stadionokba meccset nézni.

Bulvár

Megfagyott benne a vér, mikor meglátta, mi ölte meg a szarvast

A tapasztalt zoológus sem látott még ehhez hasonló esetet.

Komoly csökkenés jön az üzemanyagok árában

A hét közepétől a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

A rákgyilkos gyökér: edd ezt heti rendszerességgel

Új kutatás vizsgálta a gyömbér rákölő hatását, és elképesztő eredményekre jutott ez a gyökér lehet az első természetes rákgyógyír a világon, ha sikerül hatékony szert fejleszteni belőle. A rák már népbetegség Statisztikák szerint a rák évente nagyjából 7,6 millió ember haláláért felelős. Mondhatni, hogy korunk népbetegsége, mégsem tudunk igazán hatékony gyógyírt találni rá. A gyógyszeres kezelések és a kemoterápia elenyésző százalékban segítenek, és kellemetlen, sokszor fájdalmas mellékhatásokkal járnak. A kutatók ezért egyre inkább a természetesebb módszerek felé fordulnak egy indiai kutatás például a gyömbér rákölő tulajdonságát vizsgálta, és döbbenetes eredményekre jutott. A gyömbér összetevője a titok Az indiai egyébként kizárólag nőkből álló kutatógárda a gyömbér egyik alkotóelemét, a 6-shogaolt vizsgálták, amely egy szárított gyömbérben található gingerol-származék. Korábban is megfigyelték, hogy ez a vegyület hatékony lehet a rák ellen, de most külön csak a mellrákkal [...]

Nem fogja elhinni, milyen pusztítást végzett egy elütött szarvas egy autón

A rendőrség komoly veszélyre figyelmeztet: jön a szarvasbőgés időszaka.

Meghalt Gyurcsány Ferenc édesanyja

Két hónappal ezelőtt, de a DK elnöke eddig nem beszélt róla nyilvánosan.

Megvan a koronavírus ellenszere? Ez a farmer lehet az

Bizonyítottan hatásos módszer.

Hiába a bizonytalanság, ez az öt ország fel fog állni a járványhelyzetet követően

A Google-keresések mérése sok dologra rávilágítja az elemzőket. A Kuoni nevű luxusutazásokkal foglalkozó cég most azt vizsgálta, merre utaznának 2021-ben az amerikaiak.

Koronavírus: egy családi rendezvény miatt 127 fő van hatósági karanténban

Egy júliusi Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényről szó szerint az ország másik felébe is elvitték a koronavírust.

Csillagászati áron adják a gyümölcsöket a boltok

Az őszi gyümölcsszezon minden bizonnyal nem az olcsó árakról fog szólni.

blogmorzsák

Szerzetesek és vikingek földje: Feröer

A feltételezések szerint a 7-8. század fordulóján telepedtek meg először a kopár földdarabokon Írországból érkező szerzetesek.

A munkaadók maguktól nem ismer­nék be a hátrányos megkülönböztetést

Interjú az idősödő nők munkaerőpiaci helyzetéről és az őket érő diszkrimináció mérhetőségéről.

Akkor most mekkora egy szoba és egy félszoba?

Sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy az OTÉK hogyan változott e téren.

A kulturális öngyilkosság nyara

Ami most zajlik Amerikában, az egyfajta „társadalmi kannibalizmus”.

Paks a hidrogéntárolással is teljes zsákutca

„A kormányzat képes lenne Pakshoz kötni a tárolókat, aminek semmi szüksége rá.“

Beast, a magyar puli, aki elrabolta Mark Zuckerberg szívét

Most megtudhatod, mi a világhírű puli magyar törzskönyvi neve, illetve beavatunk fényűző életének titkaiba is.

Magyarázat, majdnem mindenre

Sokan nem értik, hogyan lehet egy szabadság- és vendég­szere­tő ország lakosságának jelentős részét éveken át megtéveszteni.

Vajon mire készülnek az Indexből kivált munkatársak?

Az indexesek megcsinálhatják-e az ellenzéki hírügynökséget?

Zsámbéki és a józsik

„Értem, hogy most nem erről kellene írni, mert helyzet van.“

A 2020. évi Hugo-díj magya­rul is olvasható nyertesei!

Magyar díjazott a sci-fi legjobbjai között.

Couture kollekció a szebb holnap reményében

Georges Hobeika érzelmekből szőtt textíliái elképesztő szabásvonalakban keltek életre a párizsi divathétre.

0