Ezt olvasta már?

0

Független előadások is lesznek a POSZT-on

Monodrámák, független előadások, fesztiváldíjas rendezések és komédiák is szerepelnek a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozót kísérő POSZT Fesztivál programjában június 8. és 17. között.


hirdetés
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni - Gyarmati Fanni naplója című FILC-produkció

A Pécsi Nemzeti Színházban látható a Gyarmati Fanni naplója című FILC-produkció Seres Tamás rendezésében, az Orlai Produkciós Iroda pedig Vörös Róbert rendezésében Ingmar Bergman Őszi szonáta című darabját mutatja be június 8-án - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Jászai Mari Színház előadásában Az öldöklés istene látható Guelmino Sándor rendezésében, a Bethlen Téri Színház és a Manna Az aranjuezi szép napokat adja elő Szilágyi Bálint rendezésében június 9-én. A Trafó és a Füge Produkció Kelemen Kristóf rendezésében viszi színre másnap a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című darabot.

Hallgatni Akartam - Vígszínház

Márai Sándor Hallgatni Akartam című művét a Vígszínház mutatja be Marton László rendezésében június 14-én, a Nemzeti Színház Szép Ernő Csak szólani egy szót mint ember című darabja Galambos Péter rendezésében látható június 15-én, másnap az Orlai Produkciós Iroda az Egy őrült naplóját adja elő Bodó Viktor rendezésében.

A Zsolnay Negyedben látható a Beugró június 11-én, másnap Parti Nagy Lajos Don Quijote című műve várja a közönséget a Nézőművészeti Kft. előadásában, Rába Roland rendezésében.

Bocs, félrement! - Orlai Produkciós Iroda

Az Orlai Produkciós Iroda Billy van Zandt és Jane Milmore Bocs, félrement! című darabját mutatja be Paczolay Béla rendezésében június 13-án, másnap Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadása szerepel a programban. A Rózsavölgyi Szalon előadásában látható Hindi Brooks Romance.com Dicső Dániel rendezésében és Eric Assous Mesterhármasa Csizmadia Tibor rendezésében.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Mesterséges intelligencia az anyajegyszűrésben

Az anyajegyszűrési eljárások hagyományosan sok időt és emberi erőforrásokat igényeltek, de az új technológiák, különösen a...

Így veszítünk el egy másodpercet az életünkből a globális felmelegedés sokkoló hatása miatt

Egy nap a következő néhány évben a világon mindenki elveszít egy másodpercet az életéből. Egy új tanulmány szerint az ember...

Üzentek a stylistok: ezek lesznek a legmenőbb cipőtrendek idén tavasszal

A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.

PS Plus április: ezt a három címet húzhatod be ingyen

A PlayStation bejelentette a PlayStation Plus-előfizetők következő adag ingyenes játékát, a lista alapján pedig ezúttal sem lesz idő...

Hátul kullogunk az Európai Unióban a megelőzhető betegségben elhunytakat és az öngyilkossági adatokat nézve

Az Egyensúly Intézet évente publikált Megatrend Indexében a 21. század versenyképességéhez szükséges öt globális trend - az oktatás,...

A szakértő könyörögve kéri: Étrend-kiegészítők, amiket nem szabad együtt bevenni

Ezek az étrend-kiegészítők együtt szedve akár veszélyesek is lehetnek!

Jóbarátok-rajongók, figyelem. Akár ti is eltölthettek egy estét Monica ikonikus lila lakásában

Jóbarátok rajongó vagy? Te is kívülről fújod a hat New York-i fiatal szellemes párbeszédeit? Most végre valóra válhat az álmod, és...

Óriási változás a magyarországi bankautomatáknál

Néhány évvel ezelőtt még egészen ritkaságnak számítottak a készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ek Magyarországon, ezzel szemben...

Ha így fogyasztod a gyümölcsöt, káros is lehet

Hiába egészségesek a gyümölcsök, ebben a formában könnyen visszaüthet a fogyasztásuk.

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Galériánkban az elmúlt 100 év húsvétjaiból válogattunk.

Sport

Dzsudzsák Balázs ezzel a méregdrága luxusautóval ment edzésre - kép

A Debrecen csapatkapitánya stílusosan érkezett meg az edzőközpontba.

Lionel Messi: „Abbahagyom, ha…”

Sok mindenre nyitott, de tudja, semmi nem tarthat örökké.

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

Még nem tudni, mennyit kell kihagynia a háromszoros olimpiai bajnoknak.

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező.

Xavinak elege lett, perre megy

Mindent azért nem tehetnek meg az újságírók.

Meghalt a Liverpool legendás focistája

Kétszer nyert angol bajnoki címet, és kétszer hódította el a BEK-et.

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

A két győztes barátságos meccs után beszélgetett a Mol Csapat, aminek legérdekesebb része az Eb-keret még mindig nyitott kapui.

Fontos ember távozott a Red Bull Forma-1-es csapatától

A közösségi oldalán jelentette be a döntését.

Kirúgták a futballedzőt, mert szexuális viszonya volt a saját játékosával

Az idei szezonban már a második edzőt menesztették hasonló okok miatt a női Premier League-ben.

„Marozsán akár Grand Slam-tornát is nyerhet”

A Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója, Sávolt Attila szerint a Miamiban bravúrozó Marozsán Fábián akár egy Grand Slamen is felérhet a csúcsra.

Sajtóhír: Madridban már Modric búcsúját szervezik

A Relevo szerint eldőlt a horvát középpályás jövője.

Bulvár

Az erdő, ami 8 ezer kilométerre a tengerben nő: szédítő látvány nyújt

Ausztrália „másik” korallzátonya legalább olyan fontos szerepet játszik a biodiverzitás szempontjából, és hatalmas veszélyben van.

Kijárási korlátozás volt azon az estén, amikor Gulyás Gergelynél vacsorázott Magyar Péter és Varga Judit

A rendőri jelentéssel végződő 2020. december 29-ei családi vita előestéjén.

Az egész ország ezen a Varga Judit videón röhög: friss a felvétel, nemrég készült

Mérhetetlenül megalázták Varga Juditot, nem kegyelmezett a nép.

Majka nem bírja tovább a politikai cirkuszt: most kimondta Varga Juditról

Az ózdi rapper kegyetlen ítéletet mondott, egyik fél sem fogja zsebre tenni a véleményét.

Molnár Áron Varga Juditnak: Fel kell ismernie, hogy a Fidesz rendszere ugyanúgy egy bántalmazó rendszer, amely...

A színész videóban reagált a volt igazságügyi miniszter minap megjelent interjújára.

Ilyen ijesztő még nem volt a költségvetés: ha ezt megússzuk, Orbán Viktor behúzhatja 2026-ot

Viharos heteken kénytelen manőverezni a magyar gazdasági politika: idén februárban soha nem látott méretű államháztartási hiány íratta át a kormányzat elképzeléseit, úgy, hogy közben a lakossági bizalom éledez

Hajdú Péter kellemetlenül érzi magát a Varga Judit-interjú miatt

Hajdú Péter műsorvezető a részletek feltárásával azt próbálta bebizonyítani, hogy az ő Varga Judit-interjúja nem a rogáni propaganda része. Már több tízezren megnézték Hajdú Péter exkluzív interjúját Varga

Paródia volt a Diétás Múzsa által megtalált videó a Megafonnal kapcsolatban

„Üdv, Kötter” – hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kikerült központi ukáz végén. 

Megszületett az ellenzéki összefogás, közös miniszterelnök-jelöltet állítanak

Közös bejelentést tett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselő, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbes

RTL: Se honlapja, se telefonszáma, se alkalmazottja nincs a Stefánia úti palotát százmilliókért felújító cégne...

A társaság tavaly novemberben alakult. Az ügyben az összes érintett szereplő hallgat.

Utazni indultunk a legjobb barátnőmmel, mikor két fiú leszólított Pécsett: egy óra múlva már egy hotelszobába ...

Sohasem kerültem még ilyen helyzetbe, most nem tudok a barátnőm szemébe nézni.

0