Fukusimai kollégáikért szerveztek szolidaritási menetet a Paksi Atomerőmű dolgozói
A Paksi Aatomerőmű mintegy kétszáz dolgozója vett részt szerda délután azon a szolidaritási meneten, amelyet a létesítmény munkavállalói szerveztek, hogy így fejezzék ki együttérzésüket a fukusimai kármentesítésen dolgozókkal.
A Japánban március 11-én bekövetkezett földrengés és az azt követő szökőár településeket rombolt le és söpört el, a halálos áldozatok száma az eltűntekkel együtt meghaladja a 26 ezret.
A 4000 lépés a fukusimai atomerőmű munkavállalói mellett mottójú akció keretében, nem sokkal a délelőttös műszak vége után, az atomerőmű északi bejárójánál gyülekeztek a munkavállalók. A kezdeményezés jelmondatát tartalmazó transzparensekkel, rendőri biztosítás mellett indultak Paks felé a 6-os úton.
A város déli határában Weisz Mátyás, az egyik rendező olvasta fel a paksi kollektíva japán nagykövethez írt levelét, amelyben azt kérik, tolmácsolja együttérzésüket a fukusimai károk felszámolásán dolgozónak.
"Mi, a Paksi Atomerőműben dolgozó munkavállalók 12 ezer kilométer távolságból nem tudunk közvetlenül segíteni a kollégáinknak és a bajbajutottaknak, viszont ki akarjuk fejezni tiszteletünket és együttérzésünket" – fogalmaztak a levélben.
Azt gondoljuk, hogy amit japán kollégáink tesznek, tiszteletreméltó és példamutató – fogalmazott Gál Rezső, az Egyesült Villamos-energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, aki szintén ott volt a résztvevők között.
Lőrincz László, a megmozdulás másik szervezője elmondta: megszövegeztek egy szolidaritási nyilatkozatot is, és több mint ötszáz aláírást gyűjtöttek, hogy ily módon is támogassák a fukusimai erőműben dolgozókat. "Fejet hajtunk, tiszteletünket és elismerésünket fejezzük ki a heroikus küzdelmük előtt, amelyet a katasztrófa elhárítása okán folytatnak az embertársaik, a szűkebb és szélesebb környezeti szennyezések lokalizálása, megszüntetése érdekében" – szól a paksiak levele.
A szolidaritási menet zárultával négytagú küldöttség indult Budapestre – immár nem gyalogosan -, hogy átadja az atomerőmű munkavállalóinak üzenetét Ito Tecuónak, Japán magyarországi nagykövetének.
A március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott fukusimai erőmű egyes reaktorának épületét múlt vasárnap nyitották meg, a szakemberek megkezdték a hűtőrendszer helyreállítási munkálatait.
Két hónappal a nukleáris baleset után kedden térhettek haza a megrongálódott erőmű környékén lakók, hogy összeszedjék a legszükségesebb halmijaikat. Az atomerőmű köré vont húsz kilométeres sugarú veszélyzónán belül fekvő Kavaucsi falu 92 lakója sugárfertőzés elleni védő öltözékben, két órára mehetett haza.
A kormányzat véleménye szerint a végleges hazatérés csak jövőre lesz lehetséges. A veszélyzónában kilenc település van, az említett falu lakóin kívül eddig senki se léphetett be a lezárt területre.
forrás:mti

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


