Ezt olvasta már?

0

Gourmand-ok és mindenevők a somogyi erdőkben

Egyes állatok téli álomra vonulnak, mások a nyáron összegyűjtött tartalékaikban bizakodnak, de számos fajnak emberi segítségre is szüksége van, hogy átvészelje a fagyos-havas hónapokat. A tél a hazai erdőkben is felértékeli a vadászok munkáját.

Már ősszel elkezdődik, de igazán csak a havas téli hónapokban válik intenzívvé a vad etetése a hazai erdőkben. Elsősorban a nagyvad fajoknak, azaz az őzeknek, szarvasoknak és vaddisznóknak helyeznek ki eleséget ilyenkor a szakemberek, de szinte minden olyan faj igényli a segítséget, amelyik nem vonult téli álomra.

A somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. szakemberei szerint a vadállomány lényegesen gyengébb fizikai állapotban lenne tavasszal és nagyon sok egyed el is pusztulna, ha a vadászok nem gondoskodnának róluk. A szarvasfélék például azért vannak veszélyben, mert az őszi párzási időszak felemészti az energiáikat, emiatt kevés tartalékuk marad télre. Az etetéssel megelőzhető az is, hogy az éhes vad a mezőgazdasági területekre húzódva kárt tegyen a termésben.

A somogyi erdőkben szemes és szálas takarmánnyal (főként kukoricával, búzával és szénával) egyaránt etetnek, a SEFAG vadászterületein évi 1000-1500 tonna közötti mennyiség fogy el, időjárástól függően. Ha hosszúra nyúlik a hóval borított időszak, akkor több eleségre van szükség.

Nem mindegy, hogyan etetjük az egyes fajokat. Kondíciójuk és egészségük megőrzése érdekében valamennyi vadfaj jó minőségű takarmányt kap, de a vadászok szerint például az őzek és a szarvasfélék kifejezetten ínyencek. Válogatósak és csak a kényelmesen hozzáférhető, fedett etetőket kedvelik igazán. A vaddisznók már kevésbé igényesek a tálalásra: jó étvággyal elfogyasztják a földre szórt eleséget is. A szomszéd fűje viszont számukra is zöldebb: ha elérik, előszeretettel dézsmálják meg az őzek és szarvasok etetőit. Az apróvad, például a fácánok és a nyulak főleg szemes takarmányt kapnak: a vadászok ezt is igyekeznek úgy kihelyezni, hogy a vaddisznók ne találják meg és egyék fel előlük könnyen.

Az erdőjáróktól és kirándulóktól azt kérik a vadászok, hogy lehetőség szerint kerüljék el a vadetetők környékét, hogy ne zavarják meg az állatok táplálkozását. Azt is javasolják, hogy önállóan senki se etesse a vadat, mert a nem megfelelő vagy rossz helyre kihelyezett eleséggel többet árthatnak, mint használnak az állatoknak.

A SEFAG Zrt. Somogy megye állami tulajdonú erdőterületeinek, mintegy 80 ezer hektárnak a kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Hotel Kardosfát, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Állami Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Jelentős változás jön szombaton, erre érdemes felkészülni – Időjárás-előrejelzés

Egyetlen időjárási tényező sokak programját megnehezítheti. Mutatjuk, mire kell készülni szombaton.

Hétvége van, mégis a munkán jár az eszed? Ezért nem tud igazán kikapcsolni az agyad

Hiába jön el a péntek este, sokan még szombaton vagy vasárnap is automatikusan megnyitják a céges e-mailjeiket, ellenőrzik az üzeneteiket,...

Túl hangos a szomszédod? Így szigeteld le a falat fillérekből, és síri csend lesz

A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes...

Júliusban lesz itt az ideje: csodás látványban lehet része, aki az eget kémleli majd ekkor

A 2026-os nyár különleges időszak lesz az égbolt szerelmesei számára, hiszen a Szaturnusz júliusban fokozatosan kedvezőbb megfigyelési...

Jelentős változások léptek életbe Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatánál

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Ez az egy vitamin segít megóvni az öregedő agyat

A C-vitaminról eddig leginkább az immunrendszer erősítőjeként hallhattunk, de egy friss kutatás most új megvilágításba helyezte ezt a...

Vádalkut kötött Bagdy Emőke fiának gyilkosa: így végzett áldozatával a hatalmas termetű férfi

Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa,...

Itt a nagy heti kínai horoszkóp július 12-ig a híres asztrológustól: sok csillagjegynek ez a hét meghatározhatja az egész nyarat

Itt találhatók a 2026. július 6-12-i időszakra vonatkozó heti kínai horoszkópok az egyes csillagjegyek számára. Ez a hét meghatározza a...

Gyenge lett a víznyomás? Nagyon fontos, hogy erre figyelj nyáron

Hőhullámok idején a vízfogyasztás látványosan megugorhat Magyarországon, egyes időszakokban akár 50 százalékkal is nőhet a napi...

Magyar Péter és Áder János csörtéje, botrányos politikai hangulat

Egyre jobban eszkalálódik a Tisza és a Fidesz közötti konfliktus. Egyre mélyebb, botrányosabb és nagyobb területen folyik a harc

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0