Ezt olvasta már?

0

Gyógyászati segédeszközök kerülhetnek rászorulókhoz

Többek között elektromos mopedeket, kerekesszékeket, törött, műtött végtagok rögzítésére alkalmas végtagrögzítőket és speciális gyógyászati célra készített fehérneműket - adományozott a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Magyar Református Szeretetszolgálatnak.

"A hazai piac egyik vezető gyógyszergyártó- és forgalmazó vállalataként célunk, hogy lehetővé tegyük a betegek számára a gyógyulást, a jobb életminőség elérését. A gyógyászati segédeszközök adományozásával egy kiemelkedő volumenű, a Teva életében is jelentős társadalmi felelősségvállalási kampány valósul meg, hiszen a Magyar Református Szeretetszolgálat partnerségével most rövid időn belül több mint tízezer rászorulón tudunk segíteni" – foglalta össze Tóth Xénia, a Teva Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs vezetője az összesen 119 raklapnyi felajánlás jelentőségét, amelynek egyébként a szállításában is segédkezett a debreceni székhelyű vállalat. A termékek a következő hetekben kerülnek kiosztásra a Szeretetszolgálat fővárosi és regionális irodáin (pl. Debrecen, Vásárosnamény, Ózd) keresztül.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpát-medencei segítő tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja, hogy folyamatos támogatásait ki tudja egészíteni olyan tárgyi adományokkal, melyekre a rászorulóknak szüksége van, de saját forrásból nem tudják megvásárolni.

Kiadó: Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány

 

MTI OS

(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Külföldön használná a mobilnetét? Erre nagyon figyeljen a nyaralás alatt

Számos európai országban használhatjuk hazai tarifánkkal a mobilnetet, azonban figyelni kell, hiszen vannak olyanok is, ahol már roaming...

250 éves idén az amerikai demokrácia - A Függetlenségi Nyilatkozat mondta ki, Amerika nem angol gyarmat

Az USA, az Amerikai Egyesült államok világviszonylatban a fiatal nemzetek, országok közé tartozik a 250 éves történemével. Persze a...

Olyasvalamire készül az HBO, ami milliókat varázsolhat el

Az új HBO-sorozat részletesebben és következetesebben mutathatja be Harry varázserejét és a mágia szabályait.

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy...

Magyar Péter egyszerűen nem érti a Fidesz legújabb akcióját, Pócs Jánosék ezért támadták be a Tisza Párt iskolakezdési támogatását

Magyar Péter és az új kormányzat komoly ellenzéki sortűz alá került az őszi tanévkezdéshez kötődő...

Ez a jelenet mai napig ledöbbenti a nézőket a Netflixen, annyira hatásos

Eddie Munson Metallica-jelenete a Stranger Things negyedik évadából sokak szerint a Netflix legikonikusabb pillanata.

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0