Ezt olvasta már?

0

Gyors és egészséges ételek seperc alatt!

Ismerjük a helyzetet: azért nem eszünk egészségesen, mert nincs időnk pepecselni az ételek elkészítésével. De kénytelenek vagyunk eloszlatni azt a tévhitet, hogy ami egészséges, az macerás, és még nem is finom. Íme 9 egészséges recept, amit maximum 10 perc elkészíteni.

Minden főétkezésre válogattam három variációt, hogy mindenki megtalálja a saját ízvilágát. Mindegyik pont annyi idő alatt elkészül, amíg mondjuk megnézünk egy vicces, macskás videót az interneten, vagy végiggörgetjük a facebookos ismerősök aznapi posztjait. Mindkét tevékenységnél sokkal fontosabb az, hogy egészséges ételeket együnk.

 

1. Zabkása, ami majdnem barackos pite

Teljesen olyan íze van, mint egy jó barackos pitének, de sem kalóriában, sem pedig elkészítési idejében nem hasonlít sütis társára. Amíg a zabpehely megszívja magát, addig pont felkockázzuk a barackot (télen inkább almát), elmorzsoljuk a diót, és előtúrjuk a szekrényből a fahéjat. Tíz percünk erre még a legrohanósabb reggeleken is van.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Egy lábosban forralj fel 3,5 bögre vizet egy kis sóval, forrás után pedig tegyél bele 2,5 bögre apró szemű zabpelyhet, ízesítsd 2 és 1/4 teáskanál fahéjjal és egy csipet őrölt szerecsendióval. Főzd 4 percig, majd adj hozzá 3-4 evőkanál nádcukrot és 2 nagy őszibarackot (vagy almát) felkockázva, ezután még 1 percig hagyd főni. A tűzről levéve keverj hozzá 1/4 bögre apróra vágott diót. Ha kicsit szottyosabban szereted a zabkását, akkor használj hozzá 4 bögrényi vizet, vagy ha inkább tejberizses ízre vágynál, akkor a fele vizet helyettesítsd mandulatejjel.

A zabpehely jótékony hatásai: regenerálja az idegeket, élénkíti, táplálja az idegrendszert; magas a fehérjetartalma, lúgosító hatású; B-vitaminban és E-vitaminban gazdag; gyulladásgátló hatása van, nyugtatja a gyomrot és a beleket.

2. Fokhagymás-sajtos puliszka lágy tojással

A kukoricadarából készült puliszka nem biztos, hogy megszokott étel a konyhádban, de itt az ideje megbarátkozni vele, ha az egészséges étrend felé kacsintgatsz. Rengeteg módon elkészíthető, sósan, édesen, tejesen, juhtúróval, szalonnával, rakottan, sonkával és az itt következő esetben tojással, fokhagymásan.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Forralj fel 2 bögre vizet, önts bele 1/2 bögre kukoricadarát, és adj hozzá egy gerezd apróra vágott fokhagymát, majd vedd alacsony fokozatra a tűzhelyet. Fedő alatt főzd 5-7 percig, gyakran kevergetve. Húzd félre a lábost és adj hozzá 1/4 bögre sajtot (cheddar sajtot ír a recept, de a juhtúró is isteni hozzá), 1 teáskanál sót és borsot ízlés szerint, illetve mehet bele egy evőkanál snidling is. A puliszkád ezennel kész, már csak addig kell várnod vele, amíg a tükörtojást villámgyorsan elkészíted, és már ülhetsz is az asztalhoz.

A kukoricadara jótékony hatásai: segíti a máj és belek működését; szabályozza a vércukorszintet; csökkenti a koleszterinszintet; negyedannyi kalóriát tartalmaz, mint a kenyér.

3. Tízperces áfonyás palacsinta

Szó sincs igazi palacsintáról, csak egy egészséges barátjáról banános-kókuszos kivitelben. Friss áfonya helyett nyugodtan használj aszaltat, és a kókusz húsa helyett beáztatott kókuszreszeléket, ha épp nem jutsz friss kókuszhoz a piacon.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Villával pépesíts 2 nagy banánt, keverd össze 1/3 bögre apróra vágott kókuszhússal, 1 evőkanál kókuszliszttel, 1 teáskanál fahéjjal, 1/4 teáskanál vaníliakivonattal és 1/3 bögre áfonyával. Forró kókuszolajban evőkanállal mérve süss helyes kis amerikai palacsintákat belőle. Máshogy sül, mint a sima palacsinta, egy oldalát 2-3 percig is kell sütni, aztán fordítani rajta.

 

4. Fekete babos-kukoricás quesadilla

Bármennyire is hihetetlen, ez a tésztába csomagolt fekete babos ebéd laktató, és tényleg kész van nagyon gyorsan és könnyen.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Egy nagy serpenyőben forrósíts fel 2 teáskanál olívaolajat, fonnyassz meg rajta 1 fej apróra vágott hagymát és 2 gerezd fokhagymát. Majd adj hozzá 1 konzerv fekete babot a leve nélkül, 1,5-2 bögre fagyasztott kukoricát, 1 bögre üveges salsát, 1 evőkanál nádcukrot, csipetnyi borsot. Kevergetve főzd 3-4 percig. Egy másik serpenyőt vajazz ki, és fektess bele egy készen kapható, teljes kiőrlésű lisztből készült tortillalapot. Szórd meg reszelt sajttal, majd a felén oszlass el a babos keverékből egy adagot, és hajtsd rá a másik felét. 2-3 percig süsd az egyik oldalát, majd egy palacsintalapáttal fordítsd meg, és a másik oldalát is pirítsd aranybarnára. Ez az adag babos szósz 8 tortillalaphoz lesz elég.

A fekete bab jótékony hatásai: rendkívül gazdag proteinben; a szív- és érrendszeri betegségek és az elhízás megelőzésében hatékony; rengeteg rostot tartalmaz; gluténmentes; kevés zsírt tartalmaz, és szabályozza az étvágyat, ezért fogyókúrákban jól használható.

5. Mediterrán panzanella

A panzanella nem más, mint toszkán kenyérsaláta, és azért szeretjük, mert a többnapos kenyeret is fel lehet használni benne. Erre az ételre maximálisan igaz, hogy nézz körül a hűtőben, és dobj össze valamit 4 perc alatt.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Vágj kockákra pirított, teljes kiőrlésű kenyeret, és keverd össze felkockázott paradicsommal, feta sajttal, magozott olívabogyóval, karikákra vágott kígyóuborkával és szalámival. Löttyints rá egy kevés olívaolajat, csavarj rá egy fél citromot és szórd meg oregánóval.

 

6. Perzsa fűszeres frittata

A frittata a fellengzős omlett. Annyi a különbség, hogy rengeteg fűszer és hagyma megy bele és sütőben sütjük. A fűszereket nehéz pontosan kimérni, a legjobb, ha frisset használsz, és miután mindet felaprítod, legalább kétbögrényi mennyiség legyen belőle, ettől lesz igazán különleges.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Keverd ezeket össze, olívaolajjal olajozd ki a serpenyőt, nagy lángon süsd 2 percig a tűzhelyen, majd a serpenyőt tedd 200 fokra előmelegített sütőbe 5 percre:

  • 6 tojás
  • 1/2 tk só
  • frissen őrölt bors
  • 1/2 tk őrölt kurkuma
  • 1/4 tk őrölt kardamom
  • 1/4 tk őrölt kömény
  • 1 ek teljes kiőrlésű liszt
  • 2 bögre friss fűszernövény, apróra vágva ezekből: petrezselyem, koriander, kapor, menta, snidling
  • 6-7 apróra vágott mogyoróhagyma
  • 1 vékonyra szeletelt póréhagyma

7. Vega pirított rizs

A pirított rizs akkor lesz csak tízperces étel, ha van otthon maradék barna rizs, máskülönben kénytelen leszel még 20 percet rászámolni, amíg külön elkészíted a rizst, és utána térsz rá a fűszerezésre, pirításra.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Egy serpenyőben 2 evőkanál olajon piríts meg 2 gerezd apróra vágott fokhagymát és 2 ujjnyi aprított, friss gyömbért. Üss rá 3 tojást, és keverd el a serpenyőben, kicsit megsütve. Adj hozzá 4 bögre barna rizst, és alaposan keverd el a tojással, magas lángra véve a tűzhelyet. Mehet bele 1 bögre fagyasztott kukorica és 1 bögre borsó, löttyints rá még egy evőkanálnyi olajat. Locsold meg 2-3 evőkanál szójaszósszal, szórd meg friss, aprított petrezselyemmel, bazsalikommal és bébispenóttal. 1-2 perc kevergetés-pirítás, és már kész is.

8. Tojással és avokádóval töltött édesburgonya

Az édesburgonya az a fajta krumpli, amit nyugodtan ehetsz vacsorára is. Érdemes megismerkedni vele, ha eddig nem tetted. Az avokádóval együtt pedig igazi nyerő párost alkot.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Egy nagy édesburgonyát megfőzöl, hosszában bevágást ejtesz rajta, és a belsejét kikaparod úgy, hogy maradjon azért krumpli a héjában bőven. A krumpli kiszedett belsejét összekevered 1 tojással, sóval, borssal és 1 teáskanál korianderrel. Serpenyőben, kis olívaolajon ezt a keveréked megsütöd 1-2 perc alatt. A sült tojásos mixet töltöd a burgonyába, rá jön 1/4 apróra vágott avokádó, 2 evőkanál paradicsomsalsa és 2 evőkanál görög joghurt.

Az édesburgonya jótékony hatásai: magas az A-vitamin tartalma béta-karotin, vagyis karotinoidok formájában; C-vitamin-tartalma miatt erős antioxidáns hatása van; mangánban gazdag, ezzel segíti a termékenységet, az agyi funkciók helyes működését és egyensúlyban tartja a vércukorszintet; kifejezetten ajánlott az alkalmazása fogyókúrákban.

9. Nyers cukkini-„tészta”, vegán pesztóval

Bár a recept speciális eszközt használ a cukkini tésztává varázslásához, megsúgom, hogy tökgyalun is hasonló lesz az eredmény, maximum kevésbé néz majd ki spagettinek.

10 perc alatt elkészíthető egészséges fogások

Két nagy cukkinit legyalulunk kezdésnek, ez lesz a tésztánk. Amikor elkészülünk a kesudiós pesztóval, akkor csak nyakon öntjük vele a cukkinit, és már ehetünk is. A vegán pesztóhoz pedig a következőket aprítjuk, daráljuk, keverjük össze alaposan:

  • 2 bögre friss bazsalikom
  • 1/4 bögre darált kesudió
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1/4 bögre olívaolaj
  • 1/3 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál bors
  • csipetnyi szerecsendió

Pár szóban a nyers ételekről: Az enzimeknek nagyon fontos szerep jut az életfolyamatainkban, viszont a kapacitásuk véges, pontosabban az, hogy mennyit tud termelni belőlük a szervezetünk. Ezeket az enzimeket tablettaformán kívül csak a nyers ételekben találjuk meg, főzés során eltűnnek.

 

Forrás: nlcafe.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szombaton meglepő fényben fog ragyogni egy csomó ikonikus magyar épület

Szombaton Magyarország rengeteg pontján láthatnak majd az érdeklődők rózsaszín-zöld-kék-lila színben kivilágított épületeket. A...

Holtában is a kokainos zacskót szorongatta Berki Krisztián – Sosem derül ki, ki volt a celeb dílere

Az egész országot megdöbbentette a népszerű celeb, Berki Krisztián tragikus halála. Az egykori főpolgármester-jelölt holttestére a...

Gödi botrány: újabb videót tett közzé Magyar Péter

A Tisza Párt elnöke állítása szerint egy olyan férfival készített interjút, aki sok évig a gödi akkumulátorgyárban dolgozott.

Féltékeny férj okozott tűzvészt: 300 otthon égett porrá órák alatt

A felszarvazott férfi sem gondolta, hogy bosszújából ilyen pokoli káosz alakul ki.

„Nők nélkül borzalmas lenne ez a világ” – interjú Szabó Kimmel Tamással

A Beléd estem című film kapcsán arról is mesélt Szabó Kimmel Tamás, hogy milyen érzés volt a saját gyermekeivel együtt kamera elé állni.

Jim Carrey megmutatta szerelmét a 2026-os César-díjátadón

A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.

Mexikói borzalom: tömegsírt fedeztek fel a világbajnokság stadionjánál

Guadalajara, Mexikó – A futballrajongók izgatottan várják a nyári világbajnokságot. Június 11-én kezdődően a torna az Egyesült...

Éveken át voltak tünetei, de nem vették észre az anyán az orvosok, hogy rákos

A fiatal anya teljesen összetört, nem lehet többé gyermeke.

Riasztóan nagy a munkanélküliség, mégis heti 42 órát dolgoznak az emberek Törökországban

Törökországban az előző havi 7,8 százalékról 8,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta januárban a török statisztikai...

Megcsapta a háború szele Iránt: teljesen kiürítik és bezárják a brit nagykövetséget

Nagy-Britannia pénteken közölte, hogy a térség biztonsági helyzete miatt ideiglenesen kivonja diplomáciai személyzetét Iránból, és...

0

Sport

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt

Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó

Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.

Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt

Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.

Magyar edzője lehet a Real Madridnak

Jürgen Klopp döntheti el az első dominót.

Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele

A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.

Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta

Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.

Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet

A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.

Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában

Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.

20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa

A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.

Robbie Keane: Óriási szó, hogy ezzel a költségvetéssel ott vagyunk a legjobb 16 között

A Ludogorec edzője nem bírózott, sportszerűen gratulált és sok sikert kívánt a Fradinak.

Bulvár

NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit

Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.

Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket

Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.

Élete végéig titkolta a színésznő, kitől született a gyereke: örökbe kellett fogadnia a kislányt

Loretta Young kora egyik legnépszerűbb színésznője volt, s bár mindenki rajongott érte, családján kívül nem volt olyan ember, aki tudott volna mindarról a fájdalomról, amit át kellett élnie.

Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka

Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.

Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset

Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.

Amíg aludt, kitört egy újabb háború

Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.

Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó

Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.

Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők

Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt

Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.

A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.

blogmorzsák

A sötétség és zűrzavar világló regénye

Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.

Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje

Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

0