Gyors és egészséges ételek seperc alatt!
Ismerjük a helyzetet: azért nem eszünk egészségesen, mert nincs időnk pepecselni az ételek elkészítésével. De kénytelenek vagyunk eloszlatni azt a tévhitet, hogy ami egészséges, az macerás, és még nem is finom. Íme 9 egészséges recept, amit maximum 10 perc elkészíteni.
Minden főétkezésre válogattam három variációt, hogy mindenki megtalálja a saját ízvilágát. Mindegyik pont annyi idő alatt elkészül, amíg mondjuk megnézünk egy vicces, macskás videót az interneten, vagy végiggörgetjük a facebookos ismerősök aznapi posztjait. Mindkét tevékenységnél sokkal fontosabb az, hogy egészséges ételeket együnk.
1. Zabkása, ami majdnem barackos pite
Teljesen olyan íze van, mint egy jó barackos pitének, de sem kalóriában, sem pedig elkészítési idejében nem hasonlít sütis társára. Amíg a zabpehely megszívja magát, addig pont felkockázzuk a barackot (télen inkább almát), elmorzsoljuk a diót, és előtúrjuk a szekrényből a fahéjat. Tíz percünk erre még a legrohanósabb reggeleken is van.

Egy lábosban forralj fel 3,5 bögre vizet egy kis sóval, forrás után pedig tegyél bele 2,5 bögre apró szemű zabpelyhet, ízesítsd 2 és 1/4 teáskanál fahéjjal és egy csipet őrölt szerecsendióval. Főzd 4 percig, majd adj hozzá 3-4 evőkanál nádcukrot és 2 nagy őszibarackot (vagy almát) felkockázva, ezután még 1 percig hagyd főni. A tűzről levéve keverj hozzá 1/4 bögre apróra vágott diót. Ha kicsit szottyosabban szereted a zabkását, akkor használj hozzá 4 bögrényi vizet, vagy ha inkább tejberizses ízre vágynál, akkor a fele vizet helyettesítsd mandulatejjel.
2. Fokhagymás-sajtos puliszka lágy tojással
A kukoricadarából készült puliszka nem biztos, hogy megszokott étel a konyhádban, de itt az ideje megbarátkozni vele, ha az egészséges étrend felé kacsintgatsz. Rengeteg módon elkészíthető, sósan, édesen, tejesen, juhtúróval, szalonnával, rakottan, sonkával és az itt következő esetben tojással, fokhagymásan.

Forralj fel 2 bögre vizet, önts bele 1/2 bögre kukoricadarát, és adj hozzá egy gerezd apróra vágott fokhagymát, majd vedd alacsony fokozatra a tűzhelyet. Fedő alatt főzd 5-7 percig, gyakran kevergetve. Húzd félre a lábost és adj hozzá 1/4 bögre sajtot (cheddar sajtot ír a recept, de a juhtúró is isteni hozzá), 1 teáskanál sót és borsot ízlés szerint, illetve mehet bele egy evőkanál snidling is. A puliszkád ezennel kész, már csak addig kell várnod vele, amíg a tükörtojást villámgyorsan elkészíted, és már ülhetsz is az asztalhoz.
3. Tízperces áfonyás palacsinta
Szó sincs igazi palacsintáról, csak egy egészséges barátjáról banános-kókuszos kivitelben. Friss áfonya helyett nyugodtan használj aszaltat, és a kókusz húsa helyett beáztatott kókuszreszeléket, ha épp nem jutsz friss kókuszhoz a piacon.

Villával pépesíts 2 nagy banánt, keverd össze 1/3 bögre apróra vágott kókuszhússal, 1 evőkanál kókuszliszttel, 1 teáskanál fahéjjal, 1/4 teáskanál vaníliakivonattal és 1/3 bögre áfonyával. Forró kókuszolajban evőkanállal mérve süss helyes kis amerikai palacsintákat belőle. Máshogy sül, mint a sima palacsinta, egy oldalát 2-3 percig is kell sütni, aztán fordítani rajta.
4. Fekete babos-kukoricás quesadilla
Bármennyire is hihetetlen, ez a tésztába csomagolt fekete babos ebéd laktató, és tényleg kész van nagyon gyorsan és könnyen.

Egy nagy serpenyőben forrósíts fel 2 teáskanál olívaolajat, fonnyassz meg rajta 1 fej apróra vágott hagymát és 2 gerezd fokhagymát. Majd adj hozzá 1 konzerv fekete babot a leve nélkül, 1,5-2 bögre fagyasztott kukoricát, 1 bögre üveges salsát, 1 evőkanál nádcukrot, csipetnyi borsot. Kevergetve főzd 3-4 percig. Egy másik serpenyőt vajazz ki, és fektess bele egy készen kapható, teljes kiőrlésű lisztből készült tortillalapot. Szórd meg reszelt sajttal, majd a felén oszlass el a babos keverékből egy adagot, és hajtsd rá a másik felét. 2-3 percig süsd az egyik oldalát, majd egy palacsintalapáttal fordítsd meg, és a másik oldalát is pirítsd aranybarnára. Ez az adag babos szósz 8 tortillalaphoz lesz elég.
5. Mediterrán panzanella
A panzanella nem más, mint toszkán kenyérsaláta, és azért szeretjük, mert a többnapos kenyeret is fel lehet használni benne. Erre az ételre maximálisan igaz, hogy nézz körül a hűtőben, és dobj össze valamit 4 perc alatt.

Vágj kockákra pirított, teljes kiőrlésű kenyeret, és keverd össze felkockázott paradicsommal, feta sajttal, magozott olívabogyóval, karikákra vágott kígyóuborkával és szalámival. Löttyints rá egy kevés olívaolajat, csavarj rá egy fél citromot és szórd meg oregánóval.
6. Perzsa fűszeres frittata
A frittata a fellengzős omlett. Annyi a különbség, hogy rengeteg fűszer és hagyma megy bele és sütőben sütjük. A fűszereket nehéz pontosan kimérni, a legjobb, ha frisset használsz, és miután mindet felaprítod, legalább kétbögrényi mennyiség legyen belőle, ettől lesz igazán különleges.

Keverd ezeket össze, olívaolajjal olajozd ki a serpenyőt, nagy lángon süsd 2 percig a tűzhelyen, majd a serpenyőt tedd 200 fokra előmelegített sütőbe 5 percre:
- 6 tojás
- 1/2 tk só
- frissen őrölt bors
- 1/2 tk őrölt kurkuma
- 1/4 tk őrölt kardamom
- 1/4 tk őrölt kömény
- 1 ek teljes kiőrlésű liszt
- 2 bögre friss fűszernövény, apróra vágva ezekből: petrezselyem, koriander, kapor, menta, snidling
- 6-7 apróra vágott mogyoróhagyma
- 1 vékonyra szeletelt póréhagyma
7. Vega pirított rizs
A pirított rizs akkor lesz csak tízperces étel, ha van otthon maradék barna rizs, máskülönben kénytelen leszel még 20 percet rászámolni, amíg külön elkészíted a rizst, és utána térsz rá a fűszerezésre, pirításra.

Egy serpenyőben 2 evőkanál olajon piríts meg 2 gerezd apróra vágott fokhagymát és 2 ujjnyi aprított, friss gyömbért. Üss rá 3 tojást, és keverd el a serpenyőben, kicsit megsütve. Adj hozzá 4 bögre barna rizst, és alaposan keverd el a tojással, magas lángra véve a tűzhelyet. Mehet bele 1 bögre fagyasztott kukorica és 1 bögre borsó, löttyints rá még egy evőkanálnyi olajat. Locsold meg 2-3 evőkanál szójaszósszal, szórd meg friss, aprított petrezselyemmel, bazsalikommal és bébispenóttal. 1-2 perc kevergetés-pirítás, és már kész is.
8. Tojással és avokádóval töltött édesburgonya
Az édesburgonya az a fajta krumpli, amit nyugodtan ehetsz vacsorára is. Érdemes megismerkedni vele, ha eddig nem tetted. Az avokádóval együtt pedig igazi nyerő párost alkot.

Egy nagy édesburgonyát megfőzöl, hosszában bevágást ejtesz rajta, és a belsejét kikaparod úgy, hogy maradjon azért krumpli a héjában bőven. A krumpli kiszedett belsejét összekevered 1 tojással, sóval, borssal és 1 teáskanál korianderrel. Serpenyőben, kis olívaolajon ezt a keveréked megsütöd 1-2 perc alatt. A sült tojásos mixet töltöd a burgonyába, rá jön 1/4 apróra vágott avokádó, 2 evőkanál paradicsomsalsa és 2 evőkanál görög joghurt.
9. Nyers cukkini-„tészta”, vegán pesztóval
Bár a recept speciális eszközt használ a cukkini tésztává varázslásához, megsúgom, hogy tökgyalun is hasonló lesz az eredmény, maximum kevésbé néz majd ki spagettinek.

Két nagy cukkinit legyalulunk kezdésnek, ez lesz a tésztánk. Amikor elkészülünk a kesudiós pesztóval, akkor csak nyakon öntjük vele a cukkinit, és már ehetünk is. A vegán pesztóhoz pedig a következőket aprítjuk, daráljuk, keverjük össze alaposan:
- 2 bögre friss bazsalikom
- 1/4 bögre darált kesudió
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1/4 bögre olívaolaj
- 1/3 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- csipetnyi szerecsendió
Pár szóban a nyers ételekről: Az enzimeknek nagyon fontos szerep jut az életfolyamatainkban, viszont a kapacitásuk véges, pontosabban az, hogy mennyit tud termelni belőlük a szervezetünk. Ezeket az enzimeket tablettaformán kívül csak a nyers ételekben találjuk meg, főzés során eltűnnek.
Forrás: nlcafe.hu
hírek innen, onnan
Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül
A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.
Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett
A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.
Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák
Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.
Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén
A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.
Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!
Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!
Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki
Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.
Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus
"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...
Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre
Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...
A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's
A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.
Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére
Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében
Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban
Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...
Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek
Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos
Három szezont követően távozik az ETO román védője.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


