Ezt olvasta már?

0

Győztes edzőmeccsel mutatkozott be a Siófok KC és a Csurgó is

A Siófok KC női és a Csurgói KK férfi NB I.-es kézilabda-csapata is megnyerte az első előkészületi mérkőzését. A siófokiak Vácon, a csurgóiak pedig Szlovéniában, Mariborban győztek.

Győztes (edző)mérkőzéssel mutatkozott be a nyáron átalakult Siófok KC NB I.-es női kézilabda-csapata, amely Vácon nyert 24–21 (16–12) arányban; Simone Böhme és Andrea Kobatic hat-hat, míg Tatiana Khmyrova öt alkalommal talált be. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a siófoki együttes hat edzés után lépett pályára. A váci fellépésről hiányzott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnoki bronzérmes francia Estelle Nze Minko, a vb-győztes, kétszeres Európa-bajnok és Eb-második norvég Silje Solberg, valamint a tunéziai-magyar kettős állampolgárságú Asma Elghaoui. Ők hazájuk válogatottjával edzőtáboroztak, de már a Siófok KC csapatának a többi játékosával együtt tréningeznek a Balaton-part fővárosában.

A norvég Tor Odvar Moen vezette Siófok KC a jövő héten szerdán a norvég Vipers Kristiansand csapatát fogadja. Három nappal később aztán ismét pályára lépnek egymás ellen, ám ez a tervek szerint zárt kapus lesz. A siófoki együttes utána a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vendége lesz, augusztus vége felé pedig három nap alatt kétszer is megmérkőznek a norvég Larvik HK csapatával.

A Siófok KC érdekelt az EHF-Kupában, ahol a második selejtezőkörben mutatkozik majd be. Amennyiben a GVM Europe-Vác – a Balaton-partiak az ötödik, a váciak pedig a hatodik helyen zárták az előző idényt – túl jut az izraeli Maccabi Amazin Ramat társulatán, akkor magyar párharc lesz; az első találkozót október 13-án vagy 14-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik majd.

A Csurgói KK NB I.-es férfi kézilabda-csapata is győztes (edző)meccsel nyitotta az új évadot, amely elsősorban remek védekezésének köszönhetően nyert hat góllal, 25–19 arányban Szlovéniában az RK Maribor otthonában. A csurgói együttes legtermékenyebb játékosai Klemen Cehte volt hat, valamint Antonijo Kovacevic és Vasics Marko négy-négy találatával. A „visszavágót” csütörtökön 18 órakor játsszák Csurgón a Sótonyi László Városi Sportcsarnokban.

Hazai rajt

Mindkét somogyi élvonalbeli kézilabda-csapatunk hazai pályán kezdi majd a bajnoki pontvadászatot. Elsőként a Siófok KC mutatkozik be „élesben”, amely szeptember első napján, szombaton 18 órakor a Debreceni VSC egyletét fogadja. A Csurgói KK 9-én, vasárnap kezdi meg a bajnoki pontvadászatot ugyancsak 18 órai kezdettel, amikor is a Mezőkövesdi KC alakulata lép majd fel a dél-somogyi kisvárosban.

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0