Ezt olvasta már?

0

Három év az intézetis bántalmazásért

A Kaposvári Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében az I. r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 3 évi javítóintézeti nevelésre ítélte.

A II. r. vádlottat 2 évre, míg a III. r. vádlottat 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta, azzal, hogy annak tartama alatt pártfogó felügyelet alatt állnak.

A Kaposvári Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a letartóztatásban lévő 17 éves I. r. terhelt és szabadlábon lévő 18, illetve 16 éves társai egy Somogy megyei gyermekotthonban voltak elhelyezve a sértettel együtt.

A vádlottak a sértettet minden különösebb ok nélkül, pusztán szórakozásból bántalmazták több alkalommal is. Így 2019. december közepe felé, pontosan meg nem állapítható napon, a reggeli órákban az I. r. terhelt a nálánál fiatalabb, alacsonyabb és gyengébb sértettet a szobájába hívta, ahol ököllel arcán, felsőtestén többször megütötte, a földre kerülő sértettet hajánál fogva felrángatta, a szobából őt nem engedte kimenni, majd bántalmazását tovább folytatta oly módon, hogy nem csupán ököllel ütlegelte, hanem felsőtestébe is belerúgott. Ezt követően december 22-én az esti órákban a II. r. terhelttel együtt közösen bántalmazták a sértettet, aki végig könyörgött, hogy engedjék őt el és ne bántsák. Ennek ellenére a terheltek a sértettet a szobából kimenni nem engedték, őt ököllel ütlegelték, II. r. terhelt pedig olyan erővel rúgta arcon, hogy az orra erősen vérezni kezdett.

2019. december 29-én este az I. r. terhelt ismét szobájában bántalmazta a sértettet, míg a III. r. terhelt azt mobiltelefonján rögzítette, illetve hangosan nevetett és buzdította az I. r. terheltet a bántalmazásra. Ekkor az I. r. terhelt a könyörgő sértettet ököllel több alkalommal megütötte, illetve több alkalommal felsőtestén meg is rúgta, kezét hátra csavarta, ujjait hátra feszítette. Bántalmazását akkor is folytatta, amikor a sértett a fájdalomtól sírva fakadt és a földre került. A terheltek cselekményének az vetett véget, hogy az egyik nevelő benyitott a szobába. Noha a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, reális esélye volt annak, hogy súlyosabb sérülései keletkezzenek.

A bíróság ítéletét az ügyész valamennyi vádlott esetében tudomásul vette és elfogadta azt a II. és III. r. vádlott, illetve védőjük is. Az I. r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mi történik Észak-Koreában? Már most komoly téma Kim Dzsongun utódlása

Észak-Koreában ismét felerősödtek a találgatások arról, ki lehet Kim Dzsongun utódja.

Itt az időpont. Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint...

Sean Diddy Combs 4 év 2 hónap börtönt kapott a prostitúcióhoz kapcsolódó ügyében – Ezt mondta az utolsó szó jogán

Miután nyári tárgyalásán az esküdtszék két pontban bűnösnek találta Sean Combst, művésznevén P. Diddyt (korábban Puff Daddy),...

Viszik a Teslákat mint a cukrot - vajon meddig még?

Minden eddiginél több autót adott el a Tesla 2025 harmadik negyedévében: a cég 447 ezer járművet gyártott és 497 ezret értékesített,...

Egyre sötétebb a Föld, a NASA már figyelmeztet

A NASA legfrissebb adatai szerint a Föld az elmúlt két évtizedben mérhetően kevesebb napfényt ver vissza az űrbe, különösen az északi...

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha...

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti...

Baleset történt a 3-as főúton, félpályán halad a forgalom

Összeütközött két személygépkocsi a Keresztharaszt térségében, a Krúdy Gyula utcában, azaz a 3-as főút 54-es kilométerénél. A...

Varázslattal készül az univerzum október első hétvégéjén: ezek a csillagjegyek úgy ragyognak a boldogságtól, mint az aranyló ősz fénye

Az október első hétvégéje különleges energiákat hoz azoknak a csillagjegyeknek, akik most igazán fényesen ragyoghatnak, akár az ősz...

7 háztartási baki: vessük be ellene a hajlakkot

Kapjuk elő a hajlakkot és pillanatok alatt meg is oldhatjuk vele a gondokat.

Megbüntették a Ferrarit Leclerc Norris-szal való ütközése miatt

10 000 eurós büntetést kapott a Ferrari Charles Leclerc veszélyes boxutcai manővere miatt, ami Lando Norrisszal való ütközéshez vezetett a...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0