Ezt olvasta már?

0

Hat év alatt 40 százalékkal bővült a házi gondozottak köre

A kormány számára fontos az idős emberek hétköznapi biztonságának megteremtése, a gondozásra szorulók segítése. Ennek biztosítása érdekében a kormány hat év alatt 40 százalékkal bővítette a házi gondozásban részesülők körét, és megduplázta a gondozók létszámát. - Pécsi Napilap -

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a házi gondozás a szociális ellátás korszerű, mind az ellátó, mind az ellátott számára leginkább előnyös formája. Célja, hogy az egyedül élő, rászoruló, idős emberek a saját otthonukban, de szakember segítségével biztonságban élhessék mindennapjaikat.

Az államtitkár hangsúlyozta: a házi gondozásnak az elmúlt években történt megújításával a legrászorulóbbak kapnak fokozott odafigyelést, segítséget, ápolást és gondozást. Míg 2010-ben 75 054 házi gondozásban részesülő ember volt, számuk 2016 végére 107 294-re emelkedett, ami 40 százalékos bővülés. A házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma a 2010-es 5764-ről 2016-ra 13 399-re nőtt, vagyis ma már több mint kétszer annyian gondoskodnak az otthoni gondozásra szorulók megfelelő ellátásáról.

Az elmúlt években a kormány úgy alakította át a szociális közszolgáltatások rendszerét, hogy a természetben nyújtott ellátások célzottabban jussanak el a valóban rászorulókhoz, ezzel az ellátórendszer átláthatóbb, hatékonyabb és igazságosabb lett.

Jelezte: ez évtől megszűntek az egy gondozottra fordítható korábbi időkeretkorlátok is, így teljes mértékben az idős emberek szükségleteihez igazítható az ellátás napi időtartama. A gondozási időt a gondozó és a rászoruló együtt határozza meg.

A házi gondozás fontos előnye, hogy az odafigyelésre szorulók a megszokott, otthoni körülmények között élve is megkapják a szakszerű gondozói segítséget. Az időskori hétköznapok anyagi biztonságának növelését szolgálták szintén az elmúlt évek inflációt meghaladó nyugdíjemelései, a rezsidíjak csökkentése vagy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is - mondta Rétvári Bence.







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Meglépte a Google

Lehetőséget ad rá a Google, hogy a weboldalakat üzemeltetők kizárják tartalmaikat a mesterséges intelligencia-alapú keresési és...

Eltűnik Budapest ikonikus kéménye

Lebontják a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) Kelenföldi Erőműjének 2005 óta használaton kívül lévő 146 méter...

Bejelentést tett a Kossuth-díjas operaénekesnő: súlyos állapota miatt lemondta az összes előadását

Kolonits Klára operaénekesnő a Facebook-oldalán írt arról, hogy sok aggódó üzenetet kapott azt követően, hogy kiderült: le kellett...

Kapszulagardrób kánikulára – 10 darab, amiből egy hónapig öltözködhetsz

Ebben a cikkben bemutatunk tíz alapdarabot, amelyekkel változatosan öltözködhetsz a nyári hónapokban.

Íme: csattanós videó jött Magyar Pétertől Áder Jánosnak

Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.

Külön támogatást kapnak a legnehezebb helyzetben lévő állatvédő szervezetek

A nemrégiben tapasztalt rendkívüli hőség nemcsak ránk volt hatással, hanem az állatokra is. A Kormány most a menhelyi, ebrendészeti telep...

Fordulatos idő jön: a száraz szombat után vasárnap már lehetnek záporok, zivatarok is

Nem tér vissza a kánikula a hétvégén, a napos időt északon, északnyugaton zavarhatja meg egy-egy zápor, zivatar. A jövő héten a...

Bódi Sylvi párja piszkosul jóképű férfi: „Minden csalódásnak értelme volt, mert végül hozzá vezetett”

Bódi Sylvi párjával, Lacival a reflektorfény helyett egy nyugodtabb, természetközelibb és teljesebb életet él.

Reagált a Volánbusz: ezért hagyta a busz a megállóban a 13 éves lányt a 40 fokos hőségben

A MÁV szerint a busz fedélzeti kamerája alapján nem állt utas a megállóban, ezért a járat nem hajtott be a buszöbölbe. A közlekedési...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény

Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.

„Kizavart a színpadról. Kimentem, és ott kaptam sírógörcsöt” – Szinetár Dóra a színházi bántalmazásról

A magyar színházi életben normálisnak számít az üvöltözés és a megalázás – Szinetár Dóra szerint nemcsak a rendezők élnek vissza a hatalmukkal.

Ennek a 4 jegynek a július hozza el a pénzügyi áttörést – Te is köztük vagy?

Július különösen fontos időszak lehet négy csillagjegy számára, akik izgalmas pénzügyi áttörések elé nézhetnek.

A volt miniszterelnök nekiment a kormánynak: szerinte biankó csekket adott Trumpnak

Az euróövezeti válság idejéről ismert volt görög vezető visszatérne a hatalomba, és azzal vádolja a jelenlegi kormányt, hogy túl sokat enged Washingtonnak. „Görögországnak hűvösebbre kell vennie a MAGA-mozgalo

0