Hatvanegy településen nyolcszázan versengenek a legszebb konyhakert címért
A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos programhoz eddig hatvanegy település csatlakozott, a helységekben közel nyolcszázan művelik egymással versengve ház körüli kertjeiket - közölte az első visszajelzések alapján Kovács Szilvia, a vetélkedő ötletgazdája, Karcag alpolgármestere.
A jelentkezés határidejét a márciusi havazás és az azt követő rendkívül esős időjárás miatt szinte mindenhol meg kellett hosszabbítani május végéig, de még júniusban is voltak csatlakozók. Eddig a legtöbb nevezés Nagykanizsáról érkezett, ahol 101-en vállalták a kertészkedést. Jelentős számban művelik még kertjeiket Jászapátin (56), Csongrádon (48), Encsen (47), Komlóskán (45), Karcagon (44), Mogyoródon (38), Cegléden (36), Egerben (35) valamint Újszilváson (25). A csatlakozó települések között vannak Karcag határon túli testvérvárosai, így a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr és a délvidéki Bácskossuthfalva, megszervezték a versenyt a szerbiai Temerinben is.
A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a program minden korosztályt érdeklődését felkeltette. A legfiatalabbakat egy-egy pilisvörösvári illetve nyírmadai 5 éves gyerek képviseli, míg legidősebbként egy 95 éves karcagi férfit jegyeznek.
A versenyt balkon (erkélyen kialakított), mini kert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges) valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában hirdették meg.
A programban résztvevő települések és a legjobb szervezők listája hamarosan olvasható lesz Karcag (www.karcag.hu) és a Biokontroll Hungária Kht.(www.biokontroll.hu) honlapján.
hírek innen, onnan
Megrázó, 2 félelmetes sor került a román iskolai tankönyvbe a magyarokról
Teljes döbbenet, amit Magyarországról írtak Romániában az iskolai tankönyvekben, igazi kordokumentum.
Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait
Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta...
Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben
Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000...
Nemi erőszak, bántalmazás, és az egészet eltitkolták: 7 sztár, aki nagyon durva dolgot csinált egy forgatáson
Sokan még fizettek is azért, hogy ezek a forgatási sztorik ne lássanak napvilágot.
Megszűnt egy itthon is népszerű gyógyszer, sok szülő vált tanácstalanná
Közölték a gyártás leállításának az okát, a gyógyszert itthon is sokan alkalmazták.
Univerzális orrspray‑vakcinát fejlesztettek, ami Covid, influenza és tüdőgyulladás ellen is védhet
A tudósok évtizedek óta álmodnak egy olyan univerzális oltásról, ami képes lenne szinte bármilyen fertőző kórokozó ellen védelmet...
Gáspár Bea: „Ha szingli lennék, én mentem volna A Nagy Ő-be”
Gáspár Bea A Nagy Ő szerepében is kipróbálná magát, egy esetben.
"Mardosták a múltbeli események" – kiderültek Stohl András és Kiss Kriszta lángoló szerelmének féltett titkai
Az álomrandijukon úgy turbékoltak, mint két szerelmes kamasz, ám ennek már több mint négy hónapja. Most pedig Stohl András és Kriszta a...
Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági...
Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie
Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is...
Prémium játékok érkezhetnek az Xbox Game Passbe – nagy dobásra készülhet a Microsoft
Az Xbox Game Pass az elmúlt években a videojáték‑ipar egyik legfontosabb előfizetéses szolgáltatásává vált, ám a 2025‑ös...
Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés
A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és...
Sport
Magánkívül tombolt az FBI igazgatója az olimpiai bajnok amerikai hokicsapat öltözőjében
Az amerikai női válogatott nem fogadta el Donald Trump meghívását.
Felfoghatatlan büntetési tételeket szabott ki a Barcelona német edzője
Hansi Flick megköveteli a németes precizitást.
Nem léphet pályára a Bernabéuban a Viníciust állítólag ötször lemajmozó Benfica-játékos
Az UEFA meghozta a döntését.
Szoboszlai Dominik kitárulkozott, a magyarok legnagyobb problémájáról is beszélt
A Liverpool középpályása szenzitívebb témákban is megnyílt a hosszú beszélgetés során.
Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták
Egy török amatőr meccsen egy játékos megmentette egy szerencsétlen sirály életét.
Óriási a kár a Crevna zvezda stadionjában a pokoli örökrangadó után
A Partizán ultrái gyújtották fel a belgrádi létesítményt.
Szoboszlai Dominik arroganciájáról beszélt Jamie Carragher, a nagy kritikus + videó
A Liverpool legendája szerint éppen a megnövekedett tekintély és önbizalom teszi lehetővé, hogy kulcspillanatokban merjen kockáztatni.
Szoboszlai miatt durván nekiestek a Liverpool edzőjének
Küszöbön a gigantikus fizetésemelés és a kapitányi karszalag?
A sí- és szépségkirálynő válasza megsemmisítette a kukacoskodó riportert
Eileen Gu bevallotta, hogy szenvedélybeteg.
Sérült játékosa a pályán maradt, és megpecsételte a tavalyi döntős sorsát a BL-ben
Az óriási fölényben futballozó Inter otthon is kikapott a meglepetéscsapattól, a Newcastle és az Atlético is újabb gólgazdag mérkőzést játszott.
A MOB elnöke jól szórakozott a pletykákon, amik az orosz páros „lecseréléséről” szóltak a téli olimpia záróünnepségén
Elárulta a nagy sajtóvisszhangot kiváltó eset miértjét.
Visszatér a 35 éves középpályás, hogy segítse csapatát a vb-pótselejtezőn
2021-ben köszönt el a nemzeti együttestől.
Bulvár
Megjósolta a Covidot és II. Erzsébet halálát is: hátborzongató, mi vár ránk 2026-ban korunk Nostradamusa szerint
Gazdasági összeomlás? A földönkívüliek eljövetele? Harmadik világháború? Természeti katasztrófák sokasága? Vajon milyen jövő várhat ránk 2026-ban? Erre adott választ "a modern Nostradamus", aki előre látta a
A táliboknál már törvényesen addig ütheti a férj a feleségét, amíg csont nem törik
A férj kedvére verheti a feleséget, amíg csont nem törik. De ha a nők az erőszak elől menekülve szüleikhez költöznek, súlyos büntetéssel sújt le rájuk és családjukra a törvény.
Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
A tőzsdei kisbefektetők bennfentes kereskedés gyanújával kértek vizsgálatot az MNB-től.
Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
Már az ajánlásgyűjtés is az erődemonstrációról szól.
Olyan dolgot tett Ukrajna a Barátság kőolajvezetékkel, ami új forgatókönyvet hozhat Magyarországon
A Barátság vezeték körüli bizonytalanság újra begyújthatja az árakat?
Itt az osztrák nagybank reakciója Nagy Márton földindulást keltő kijelentésére
Ez a négy bank maradhat Magyarországon.
Hőkupola borult Magyarországra, márciusban visszatér a tél, figyelmeztetnek a szakértők – Havazás, kemény fagyok érkeznek
Pár napig még kitart a tavasz, ám a hazai időjárás-előrejelzés pontatlan lehet hosszú távon.
Válik az RTL sztárpárja: 20 év és két gyermek után zárták le a házasságukat
Simon Attilát és feleségét a nézők a 2024-es Nyerő Párosban ismerhették meg.
18 éven aluliak is szavazhatnak a választáson, rendkívüli szabály derült ki
A magyar demokrácia működésének érdekes gyakorlati sajátossága.
Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
Jaroszlav Hricak ukrán történészt többek arról kérdeztünk, meddig tarthat ki elnökként Zelenszkij, melyek a magyar-ukrán viszonyt negatívan befolyásoló tényezők, illetve mit gondol a fegyverszünet és békekötés
Új tételt jelentett be a MOHU, a háztartások legnagyobb ellensége is mehet a Repont automatákba
Elképesztő számokkal jött ki közben a MOHU, igazi sikertörténetről van szó.
Vége Stohl András és A Nagy Ő-ben választott Kiss Krisztina szerelmének? Tilla megjegyzése gyanút ébresztett
Stohl András elérzékenyülve vallotta be A Nagy Duett zsűrijében, hogy milyen párkapcsolatra vágyik. A vallomás azért is meglepő, mert hivatalosan még együtt van a műsorban választott Kiss Krisztinával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


