Ezt olvasta már?

0

Hatvanegy településen nyolcszázan versengenek a legszebb konyhakert címért

A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos programhoz eddig hatvanegy település csatlakozott, a helységekben közel nyolcszázan művelik egymással versengve ház körüli kertjeiket - közölte az első visszajelzések alapján Kovács Szilvia, a vetélkedő ötletgazdája, Karcag alpolgármestere.

A jelentkezés határidejét a márciusi havazás és az azt követő rendkívül esős időjárás miatt szinte mindenhol meg kellett hosszabbítani május végéig, de még júniusban is voltak csatlakozók. Eddig a legtöbb nevezés Nagykanizsáról érkezett, ahol 101-en vállalták a kertészkedést. Jelentős számban művelik még kertjeiket Jászapátin (56), Csongrádon (48), Encsen (47), Komlóskán (45), Karcagon (44), Mogyoródon (38), Cegléden (36), Egerben (35) valamint Újszilváson (25). A csatlakozó települések között vannak Karcag határon túli testvérvárosai, így a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr és a délvidéki Bácskossuthfalva, megszervezték a versenyt a szerbiai Temerinben is.

A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a program minden korosztályt érdeklődését felkeltette. A legfiatalabbakat egy-egy pilisvörösvári illetve nyírmadai 5 éves gyerek képviseli, míg legidősebbként egy 95 éves karcagi férfit jegyeznek.

A versenyt balkon (erkélyen kialakított), mini kert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges) valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában hirdették meg.

A programban résztvevő települések és a legjobb szervezők listája hamarosan olvasható lesz Karcag (www.karcag.hu) és a Biokontroll Hungária Kht.(www.biokontroll.hu) honlapján.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Melyik a legjobb klímamárka 2026-ban? A szakemberek ezeket ajánlják leggyakrabban

Arra, hogy melyik a legjobb klíma márka, nincs egyetlen helyes válasz, de mutatjuk az esetleges legjobb választásokat.

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos...

Magyar Péter videóban rántotta le a leplet Áder János 720 négyzetméteres villájáról

Magyar Péter frontális támadást indított az elődje ellen a legújabb videójával. Vajon a 720 négyzetméteres...

Eladóként dolgozik a Szomszédok egykori sztárja: meglepő, miért választotta a civil életet?

Teljesen maga mögött hagyta a televíziós világot, és civil életet él: jelenleg eladóként dolgozik, távol a nyilvánosságtól és a...

Rengeteg családot figyelhettek meg a nappalijukban úgy, hogy nem is tudtak róla

Az okostévék egyre elterjedtebbek a háztartásokban, azonban a technológia fejlődésével párhuzamosan komoly adatvédelmi aggályok is...

Nem elég a súrolás: ez a fekete csík sok fürdőszobát csúnyít, mutatjuk a megoldást

A fürdőszobai fekete csík sokszor először csak bosszantó esztétikai hibának tűnik. A zuhanyzó szélén, a kád mellett vagy a szilikon...

35 éve jelent meg ez a film, de képtelenség megunni

Három és fél évtizeddel a bemutató után is a Terminátor 2. – Az ítélet napja a sorozat legelismertebb darabja.

Taylor Swift és Travis Kelce esküvője: kiderült, kik kaptak meghívást a sztárpár exkluzív próba vacsorájára

Taylor Swift és Travis Kelce esküvője már a nagy nap előtt is a világ figyelmének középpontjába került. A próba vacsora vendéglistája...

Vírusként söpör végig az interneten: most mindenki erről az öregedésgátló diétáról beszél

Vannak, akik évekkel fiatalabbnak látszanak a koruknál, míg másoknál már viszonylag korán megjelennek az öregedés első jelei. Bár az...

Külföldön használná a mobilnetét? Erre nagyon figyeljen a nyaralás alatt

Számos európai országban használhatjuk hazai tarifánkkal a mobilnetet, azonban figyelni kell, hiszen vannak olyanok is, ahol már roaming...

250 éves idén az amerikai demokrácia - A Függetlenségi Nyilatkozat mondta ki, Amerika nem angol gyarmat

Az USA, az Amerikai Egyesült államok világviszonylatban a fiatal nemzetek, országok közé tartozik a 250 éves történemével. Persze a...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0