Herendi porcelánokból nyílt kiállítás a török fővárosban
Budapest után hétfőn Ankarában, a Kortárs Művészetek Központjában (Cagdas Sanatlar Merkezi) is megnyílt a Herendi Porcelánmanufaktúra Porcelánra festett kultúrák című kiállítása, amely összesen 216 dísz- és használati tárgyat vonultat fel, köztük számos ritkaságot.
A tárlat júniustól szeptemberig a rózsadombi Gül Baba Kulturális Központban volt látható. A mostani kiállítás Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében valósult meg.
A hétfői eseményen tartott beszédében Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete rámutatott: ez a kiállítás csak kezdet, mert már folynak az egyeztetések egy akár négy-ötször nagyobb tárlatról is, amely a tervek szerint áprilistól vagy májustól lenne megtekinthető a fényűző isztambuli Dolmabahce palotában. Az ankarai nagykövet jelezte: az a kiállítás átfogóbb és sokszínűbb lesz, valamint hosszabban, mintegy egy-másfél hónapon keresztül várja majd az érdeklődőket.
Mátis Viktor kiemelte: a herendi porcelán egy olyan 194 éves védjegy, amelyet a 20. század történelmi viharai sem tudtak tönkretenni. A herendi porcelán Londontól Párizson át a világ számtalan nagyvárosában jelen van, a Távol-Keleten pedig különösen is híres és sikeres - hívta fel a figyelmet a nagykövet, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a márka Törökországban szintén sikert arat.
A Porcelánra festett kultúrák című tárlat azért különleges, mert a bemutatott darabok Kelet és Nyugat kultúrájának az összefonódására emlékeztetnek: a kiállított tárgyakon japán, kínai, indiai és török motívumok egyaránt megfigyelhetők, mindazonáltal nagy részük az iszlám motívumvilághoz kapcsolódik.
A tárlaton megtekinthető többek között az a tulipános kollekció is, amelyet Serdar Gülün isztambuli születésű művész tervezett a magyar porcelánmanufaktúra számára. A kiállítás legújabb darabja a 2018-ban bemutatott Leopárdos váza, Vida Sándor mesterfestő alkotása; amelyet 370 munkaóra alatt készített el.
A herendi műremekek január 15-ig ingyenesen látogathatók a török fővárosban.
hírek innen, onnan
A Zsolt bácsit elsőként említő Látó János is felszólal Puzsér Róbert tüntetésén
Az eseményt 17 órától tartják a Kossuth téren.
Rövidített útvonalon közlekedik a metró a hétvégén
Az M2-es metró rövidített útvonalon közlekedik szombaton és vasárnap. Pótlóbuszok viszik tovább az utasokat a kimaradt megállókra.
Kiket fenyegetett meg eddig Magyar Péter?
A bíróság előtt az állami szervek munkatársait, és az újságírókat sem kímélte a pártelnök.
Három betegség, amelynél a gyógyvíz lehet a legjobb természetes megoldás
A mozgásszervi panaszok, bizonyos gyulladásos megbetegedések és egyes bőrproblémák esetében a gyógyvizes kúrák gyakran látványos...
Indul a pécsi Pride
Ellentüntetők is vannak a helyszínen.
Marco Rossi: Varga és Sallai hiányában is kötelező a győzelem Örményország ellen
Dunaszerdahelyen, a Kukkonia Liga nemzetközi konferenciáján járt Marco Rossi, aki az ottani emlékekről és a válogatott soron következő...
Korábbi Real-játékost igazolhatnak Messiék
Sergio Reguilón hamarosan visszatérhet a pályára, az Inter Miami pedig erősítésére készül a balhátvéd poszton. A 28 éves spanyol...
EU-s biztos: A Villarreal–Barcelona meccs Miamiban árulás lenne a szurkolók felé
Egyre nagyobb vita bontakozik ki Spanyolországban és az Európai Unióban a La Liga decemberi terve miatt, miszerint a Villarreal–Barcelona...
Elképesztő gyorsasággal nő a magyar elit vagyona - mutatjuk, mint mond a gazdasági elemző
Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs-ütemet diktálunk - olvasható a Blochamps Capital közleményében, utalva a...
Vilmos herceg: „Nem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a szüleim” – őszintén mesélt a gyerekkoráról
A brit trónörökös szokatlanul személyes interjút adott, amiben arról beszélt, milyen gyerekkora volt, hogyan próbálja másként nevelni a...
Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault
A Renault 3000 állás megszüntetését tervezi a támogató funkciókat ellátó területeken – írja a Reuters.
Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentésének a részlete
A kamatcsökkentésekből adódó különbözetet az állam vállalja át.
Sport
A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét
Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros
A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.
Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója
A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,
Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.
Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc
A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.
Az FTC és a Puskás Akadémia játékosa is ott van az örmény keretben
Az örmény szövetségi kapitány, Jegisz Melikjan kijelölte 25 fős keretét a budapesti és a dublini vb-selejtezőkre, a listában egy NB I-ben szereplő játékos szerepel.
Bulvár
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.
Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke
Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak
Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.
Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén
Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.
Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal
A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.
A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
Rogán Antal olyan rendkívülit tett Magyar Péterrel, amit még soha senki a politikában
Ilyet még nem csináltak a Tisza Párt vezérével.
Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik
A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.
Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához
Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős államtitkár politikai főtanácsadójaként is dolgozott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál